Pécsen tartott fórumot hétfő este Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki Hoppál Péter, fideszes országgyűlési képviselő meghívására érkezett a városba – egyenesen Moszkvából, hiszen délelőtt még ott tárgyalt. A református gimnázium sportcsarnokban tartott fórumon, amelyen előzetes regisztráció után lehetett részt venni, szó volt az háborús helyzetről, az amerikai elnökválasztásról és a kormány gazdasági semlegességi stratégiájáról.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a nemzeti konzultáció keretein belül rendezett országjáráson hangsúlyozta, hogy minden eddiginél nagyobb a kockázata az ukrajnai háború továbbterjedésének, ezért fokozni kell a békemisszió erőfeszítéseit.
Kifejtette, hogy az amerikai elnökválasztás nyomán az a fura helyzet állt elő, hogy ugyan Donald Trump győzelmével a világ közelebb került a konfliktus békés rendezéséhez, azonban most lett a legsúlyosabb az eszkaláció veszélye is a távozó washingtoni kormány népakaratot semmibe vevő intézkedései miatt.
A miniszter arra figyelmeztetett, hogy egyes döntések könnyedén indíthatnak el egy olyan spirált, ahol nincs megállás. „Ha itt elszabadul a pokol, akkor – figyelembe véve a meglévő nukleáris kapacitásokat – kő kövön nem nagyon fog maradni sehol” – mutatott rá.
Leszögezte, hogy részben épp ezért utazott Moszkvába, a másik ok pedig hazánk energiabiztonságának további garantálása volt, hiszen az Egyesült Államok nehéz helyzetbe hozta az orosz energiahordozókat vásárló térségbeli országokat a Gazprombank szankciós listára helyezésével, így megoldást kell találni.
– Most együtt dolgozunk a megoldáson, és ma az oroszokkal, a cégek vezetőivel és az energiáért felelős miniszterelnök-helyettessel azon mentünk végig, hogy milyen lépések is szükségesek ahhoz, hogy meg tudjuk oldani ezt a problémát december 20-ig, amikor a következő fizetési határnap van – tudatta.
Szijjártó Péter ezzel összefüggésben a magyar kormány gazdasági semlegességi stratégiáját is méltatta, amelynek értelmében hazánk egyszerre kereskedik a keleti és nyugati partnerekkel, annak ellenére is, hogy egyre gyakrabban esik szó az európai és a kínai gazdaság szétválasztásáról.
– Lehet küzdeni a világgazdasági realitás ellen, csak nem érdemes, mivel önsorsrontás – jegyezte meg. – A világgazdasági realitás elleni küzdelem, ez a blokkfilozófia a legnagyobb károkat okozza a világgazdaságnak, benne az európai gazdaságnak, és ha a világot újra blokkokra osztanák, az károkat okozna nekünk, magyaroknak is – jegyezte meg.
Végül aláhúzta: inkább kölcsönös tiszteleten alapuló, kulturált, civilizált együttműködésre van szükség.
Hétfőn Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke is Pécsre érkezett, aki a Dóm téren mondott beszédet.