Pécs is felkerült a legkeresettebb úti célok listájára a Szallas.hu őszi eredményei alapján, sőt, az adatok azt mutatják, a hatnapos karácsonyi hétvégén is sokan látogatnak majd a baranyai vármegyeszékhelyre.
A portál nemrég közzétett adatai szerint ősszel a legtöbben Budapesten foglaltak szállást. A fővárost az összesített országos listán Eger, majd a harmadik helyen Pécs követte, de szintén népszerű úti cél volt még az elmúlt időszakban Szeged és Siófok is.
Az őszi foglalások harmada hotelbe, negyede apartmanba, ötöde vendégházba, 14 százaléka panzióba szólt, 8 százaléknál pedig egyéb szállástípust választottak. A vendégek általában 1-2 éjszakát tartózkodtak a választott szálláshelyen.
A Szallas.hu adataiból kiderül az is, hogy, bár arányaiban a többihez képest foglalási volumenben nem emelkedik ki a faház kategória, szezonálisan ősszel a legnagyobb az érdeklődés irántuk. Akik ezt a szállástípust keresték, azok körében többek között egy baranyai település, Geresdlak is népszerű volt.
A szállásfoglaló portál emellett már a közelgő ünnepekre vonatkozó foglalási adatokat is nyilvánosságra hozta. Mint sajtóközleményükben írják, az idei karácsony különleges alkalom: a hatnapos hosszú hétvégét sokan kihasználják egy kis kikapcsolódásra az ünnep alatt vagy azt követően, ami megmutatkozik a belföldi szállásfoglalási trendekben. A Szallas.hu előfoglalási adatai szerint Budapest és Eger vezeti a népszerűségi listát, megelőzve olyan kedvelt úti célokat, mint Hajdúszoboszló, Gyula vagy Szeged. Utánuk a sorban Siófok, Hévíz, Miskolc, Pécs, Zalakaros és Debrecen következik. Az ünnepek környékén az utazók nagy része (47 százalék) két éjszakát tervez eltölteni az úti célján, és a foglalások többsége (53 százalék) két főre szól.