Hirdetés

Közel 2900 gyermek nevezett az idei Adventi Fényfestő Gyerekrajzpályázatra. A lenyűgöző alkotások advent hétvégéin varázsolták el Pécsen a dzsámit, december 21-én pedig kihirdették a verseny eredményét – írja sajtóközleményében a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK).

A pályázat lényege, hogy a gyerekek Pécs ikonikus templomáról készült mintasablon alapján hangulatos rajzokat készítsenek, amelyek illeszkednek az ünnep és a hely szellemiségéhez. A Zsolnay Örökségkezelő az adventi időszakban fényfestéssel vetítette az alkotásokat az épület homlokzatára. 

A szakmai zsűri tagjai között volt múzeumpedagógus, rajztanár és építőművész is, elnöke pedig Németh Pál, szobrászművész-építőművész, a PTE Műszaki és Informatikai Kar egyetemi docense.

A nyertes alkotásokat december 21-én 18.00–18.30 között lehet megtekinteni a dzsámira kivetítve – emeli ki a ZsÖK. Az összes – tehát nemcsak a döntőbe jutott, hanem minden, a nevezési kiírásnak és a versenyfeltételeknek megfelelő gyerekrajz – kivetítése december 22-én látható 16.30 – 19.30 között. 

A kivetített rajzok egyenként befotózva letölthetők erről a honlapról, így bárki megoszthatja a családtagokkal, elküldheti online üdvözlőlapként.

A szakmai zsűri döntése értelmében az alábbi eredmények születtek a pályázaton:

I. KORCSOPORT

3. helyezett: Ihász Olívia

2. helyezett: Ferencz Boróka 

1. helyezett: Szentandrássy Olívia 

Különdíjasok: Móricz Hanga, Ferencz Réka, Horváth Liza

II. KORCSOPORT

3. helyezett: Virág Márton

2. helyezett: Dóra Márton

1. helyezett: Csillag Zsófia Andrea 

Különdíjasok: Barcza Bence, Fábián Kiara, Göndöcs Enna

III. KORCSOPORT

3. helyezett: Kerek Fanni 

2. helyezett: Schneller Lujza Rebeka 

1. helyezett: Hajdics Brigitta

Különdíjasok: Majer Míra, Sztojka Csenge, Tóth Jázmin

KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS NYERTESEI

I. korcsoport: Mészáros Emili

II. korcsoport: Csiki Bettina

III. korcsoport: Kecskés Csenge

Ezen felül még jutalomban részesülnek: Balogh Emília, Mihályi Berta, Miskei Miron, Balatinácz Jázmin, Hanol Dóra, Molnár Fruzsina, Angeli Nóra, Bogdán Bence, Tóth Nimród Merse, Hadikfalvi Glória.

A nyertesek értékes jutalomban részesülnek – hangsúlyozza a közleménye végén a ZsÖK.

Hirdetés