Csaknem nyolc év után ismét pécsi színekben játszhat a 27 esztendős védekező középpályás, Hleba Tamás.
A PMFC játékoskeretének megerősítése érdekében mindenben megállapodott a 2025-ös esztendő első érkezőjével, Hleba Tamással, aki szép emlékeket őrizve, közel nyolc esztendő után tér vissza Pécsre – közölte honlapján a hírt a klub. A védekező középpályás utánpótlás éveit Kozármislenyben, Győrben és a PMFC-nél töltötte. A Stadion utcában 2013 nyarától kezdődően nevelkedett, majd a korosztályos ranglétrát kijárva bemutatkozott a felnőttek között, míg a 2016/17-es idényben az NB III Közép-csoportjában másodikként végző csapatunk tagja volt, amely során megszerezte első pécsi bajnoki góljait is – idézi fel a cikk.
A középpályás több klubváltást követően 2023 nyarán Szentlőrincre igazolt, ahol meghatározója volt a piros-feketék NB III-as bajnokcsapatának, így a 2024/25-ös őszi félévben már a másodosztályban lépett pályára. A 27 esztendős, egykori pécsi nevelésű, azóta sok rutint gyűjtő labdarúgó eltökélten érkezett vissza a PMFC-hez, amellyel szeretne sikeressé válni.
– Már tavaly nyáron szóba került, hogy ismét magamra ölthessem a PMFC mezét, akkor még meghiúsult a váltás, ám boldog vagyok, hogy most sikerült megállapodni és megkapni a bizalmat – nyilatkozta Hleba Tamás a PMFC-nek. – Szeretném, ha a közelmúltban a Szentlőrinccel megnyert bajnoki címet követően immár pécsi színekben is részese lehetnék a sikeres feljutásnak
Kiemelt képünk forrása: Kurdi József/pmfc.hu