Egy igazi pannon ritkaságot választott az Év Emlősének 2025-ben a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet működtet a Magyar Természettudományi Múzeum és a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével.
A magyar szöcskeegér (Sicista trizona) létezéséről az ezredforduló előtt még mit sem tudtunk. Annyi bizonyos volt, hogy élt Magyarországon egy különleges kisemlős, amely bár nevében egér, de csak nagyon távoli rokonságot ápol a közönséges egerekkel – számolt be a Hermann Ottó Intézet.
Viselkedésében és életmódjában is egészen egyedi, például az egerektől eltérően valódi téli álmot alszik, évente csak egyszer szaporodik és táplálékának jelentős részét képezik a rovarok. Ráadásul nagyon szelíd, kézben tartva nem harap, nem próbál elmenekülni.
Élőhelyeinek megszűnése miatt az elmúlt 150 évben egyre ritkábbá vált, olyannyira, hogy az utolsó példányt 1936-ban fogták meg a kutatók. Hetven éven át senki nem találkozott egyetlen élő példánnyal sem. Ám a baglyoknak és gondos kutatói kezeknek köszönhetően bagolyköpet-elemzésekből tudjuk, hogy a szöcskeegér továbbra is tagja a magyar faunának.
A rejtőzködésnek 2006-ban lett vége, amikor magyar kutatók a Borsodi-Mezőségben több éves próbálkozás után befogtak egy élő példányt. A fajnak jelenleg mindössze két aprócska állományát ismerjük a világon, egyik a Borsodi-Mezőségben él, a másik egy Kolozsvár melletti élőhelyen. Ráadásul a két állomány alfaji szinten eltér egymástól, ezért külön nevet is kaptak: az Erdélyi-medencében az erdélyi szöcskeegér honos.
A szöcskeegér igazi nemzeti kincsünk, a hungarikumok közé kívánkozik. Óriási ezért a felelősség, ami a magyar kutatók és természetvédelmi szakemberek vállát nyomja – írja az intézet oldalán.
Kiemelt fotó: Herman Ottó Intézet/Cserkész Tamás
