Hirdetés

Több mint 580 ezer látogatót fogadott bemutatóhelyein és programjain 2024-ben a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK). Kifejezetten népszerűek voltak a világörökségi helyszínek, ahova soha annyi vendég nem érkezett, mint az elmúlt évben.

Ahogy a ZsÖK sajtóközleményéből megtudtuk, a régió egyik legkedveltebb kulturális célpontja továbbra is a Zsolnay Kulturális Negyed, amely tavaly több mint 253 ezer látogatót fogadott, és mintegy 2300 programnak – köztük a Szamárfül Fesztiválnak, a Zsolnay Pikniknek és a Star Wars Napnak – adott otthont.

A tárlatvezetéseken 2200 fő vett részt, emellett további 500 turistacsoport vett igénybe idegenvezetést a Zsolnay Kulturális Negyed kiállításain – hangsúlyozza a közlemény. A legnépszerűbb attrakció továbbra is a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény és a Planetárium, a fiatalabb generáció és a családosak körében pedig a Labor – Interaktív Varázstér, a Látványmanufaktúra és a VR Univerzum voltak a népszerű helyszínek.

A világörökségi helyszínek rekordévet zártak

A közlemény folytatásából kiderül, hogy az UNESCO világörökségi helyszínek látogatottsága kiemelkedően nőtt, 67 400 fő kereste fel Pécs ókeresztény emlékeit, ez a valaha volt legnagyobb látogatószám.

A garantált tárlatvezetések továbbra is népszerűek, ezeken nagyjából 2000 fő vett részt, emellett 100 csoport külön tárlatvezetést igényelt a Cella Septichorában.

A múzeumpedagógiai foglalkozásokon 1500 gyermek ismerkedett meg Sopianae ókori világával. A hazai látogatók mellett egyre több külföldi vendég érkezik a világörökségi helyszínekre, főként az USA-ból, Németországból, Horvátországból és Franciaországból.

A Kodály Központban is nőtt a látogatószám

A Kodály Központ 2024-ben csaknem 102 ezer látogatót vonzott, ami 8 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest. A koncertteremben olyan előadók fordultak meg tavaly, mint Miklósa Erika és Balázs János, a Magyar Állami Népi Együttes, telt házzal zajlottak a Zsolnay Színház előadásai és óriási siker volt, hogy itt kapott helyet a Zsolnay Fényfesztivál egyik leglátványosabb fényattrakciója. 

A Kodály Központ 2024-ben összesen 180 programnak, rendezvénynek és konferenciának adott otthont.

Egyedülálló kiállítások érkeztek a Pécsi Galériákba

A ZSÖK Vizuális Művészeti Centrum – Pécsi Galériák kortárs kiállításai 11 százalékkal növelték látogatószámukat, ráadásul több rangos díjat és szakmai elismerést is elnyertek, megerősítve Pécs pozícióját a kortárs művészetek térképén – emeli ki a Zsök.

2024 nyarán egyedülálló urban art kiállítássorozatot és fesztivált rendeztek, a program részeként a pop-art világhírű alkotójának, Jacques Villeglé-nek Magyarországon először rendeztek kiállítást. Ősszel pedig a GraphicPécs nemzetközi grafikai kiállítás és fesztivál nyílt meg, amelynek keretében mintegy 1300 alkotást tekinthetnek meg a látogatók a Rock, pop, underground című kiállításon. A kiállítást február 23-ig meghosszabbították.

Népszerű városi rendezvények és fesztiválok

A ZSÖK által szervezett városi rendezvények több mint 136 000 látogatót vonzottak 2024-ben, és továbbra is Pécs kulturális életének meghatározó eseményei. A Zsolnay Fényfesztivál lenyűgöző fényinstallációi és nemzetközi fényművészeti produkciói ismét tömegeket vonzottak. A Sétatér Fesztivál változatos zenei és gasztronómiai kínálatával a nyár egyik legkedveltebb eseménye lett. A Pécsi Napok a város történelmét és hagyományait ünnepelte, az Életre keltjük Sopianae-t programsorozat az ókori világot hozta közelebb az érdeklődőkhöz, szilveszterkor pedig teljesen megtelt a Széchenyi tér az évet búcsúztatókkal. 

Ünnepi évre készül a ZsÖK

A Zsolnay Örökségkezelőnek továbbra is célja, hogy innovatív kulturális programokkal, különleges élményekkel és nemzetközi szinten is elismert rendezvényekkel gazdagítsa Pécs kulturális életét. A 2025-ös évben ünneplik a pécsi világörökségi helyszínek a 25., a Kodály Központ pedig fennállásának 15. évfordulóját, az ünnepi évad alkalmából kiemelkedő hazai és nemzetközi produkciók érkeznek Pécsre – zárja közleményét a ZsÖK.

Hirdetés