Hirdetés

Jó hangulatban, több száz résztvevővel zajlott le március elsején, szombaton a Busók Nyomában Prohuman Futófesztivál a mohácsi Duna-parton a pécsi Élményzóna Projekt és a Selyemgyár Kulturális Negyed közös szervezésében.

A futóversenyen összesen 325-en álltak rajthoz, hogy kipróbálják magukat a különböző távokon. Volt manófutam, gyerekfutam, 5 és 10 kilométeres verseny, valamint gyalogos táv is, így mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbb kihívást.

– Az esemény különlegessége nemcsak a helyszín és a kiváló hangulat volt, hanem az is, hogy a rajt pontosan a 1444. folyamkilométernél, azaz a Duna teljes hosszának felét jelző kilométerkőnél indult – tudtuk meg Horváth-Majoros Krisztinától, az Élményzóna Projekt trénerétől, a verseny egyik szervezőjétől. – Ez szimbolikus jelentőséggel bírt: ahogyan a Duna végigkíséri Európa történelmét, úgy a futás is egy örök kihívás és lehetőség a fejlődésre.

Kétségtelen, hogy mindenki nyert már azzal is, hogy elindult a versenyen, ugyanakkor, a leggyorsabbakat külön díjazták is. Nemcsak az 1., 2. és 3. helyezetteket ismerték el korosztályonként, férfi és női kategóriában, hanem az abszolút győzteseket is. A futamok nyertesei különleges ajándékkal térhettek haza: egy-egy egyedi busófejes kettlebell-el. Külön jutalmazták még a legjobb jelmezt, és természetesen a legfiatalabb, valamint a „legrégebb óta fiatal” résztvevő is elismerésben részesült.

– Korábban is voltak már Mohácson a busójáráshoz kapcsolódó futóversenyek, ám az elmúlt években nem akadt szervezőjük – emlékezett vissza Horváth-Majoros Krisztina.

Egy helyi futótárssal beszélgetve merült fel bennük az ötlet, hogy érdemes lenne újraéleszteni a hagyományt. A gondolat 2024. december 28-án született meg, és alig néhány nappal később, január elején el is indult a szervezés, amire összesen 50 napjuk volt.

– Nem titok, hogy óriási kihívás volt egy ekkora eseményt összehozni ilyen rövid idő alatt – mesélt tapasztalatairól a szervező. – Rengeteg egyeztetés, szervezés és álmatlan éjszaka előzte meg a futófesztivált, de amikor láttuk, hogy a gyerekek csillogó szemmel futnak be a célba, a felnőttek pedig saját egyéni rekordokat döntögetnek, minden fáradozásunk értelmet nyert. A fantasztikus hangulat, a közönség lelkesedése és a remek időjárás mind hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen napot zárjunk.

Ezek után nem is kérdés, hogy a rendezvénynek lesz folytatása. A szervezők már most készülnek a következő évre, hiszen 2026. február 14-én újra összegyűlhetnek a lelkes versenyzők a II. Bushow Futófesztiválon, hogy együtt ünnepeljék a sport, a közösség és a jókedv varázsát.

Az idei verseny eredményei itt böngészhetők.

Hirdetés