Hirdetés

Kerékpárút épülhet Pécs és Kozármisleny között. A nyomvonalra vonatkozóan három tervet is kidolgoztak, ezek közül választhatták ki a helyiek azt, amelyik szerintük a legjobb lenne. Az online szavazás február 25-én lezárult, és a beérkezett 1705 voks alapján megszületett az eredmény.

Az adatok összegzése után kiderült, hogy a legtöbben a 2. nyomvonalat (Faiskola utca – Tüskésrét – Erdős szakasz – Kozármisleny) preferálták, így a kerékpárút természetközeli környezetben valósulhatna meg – derül ki az önkormányzat témában kiadott közleményéből.

Ahogy írják, a kérdőív kitöltőinek 70 százaléka legalább heti rendszerességgel kerékpározik, és többségük (1668 szavazó) támogatja a kerékpárút megvalósítását. A válaszok alapján a legfontosabb szempont a biztonság, de kiemelt jelentősége van a rekreációs élménynek, a környezetvédelemnek és a turisztikai vonzerőnek is.

A válaszadók jellemzően 25-54 év közöttiek (80 százalék), Pécsről főként Kertvárosból (18 százalék), emellett legtöbben Kozármislenyből (36,7 százalék) származnak. 37 százalék napi szinten munkába járásra is használja a kerékpárt, a többség azonban főként szabadidős és sportcélból teker.

A kitöltők többsége (80 százalék) a 2. nyomvonalra szavazott, mivel az biztonságos, természetközeli és rekreációs szempontból is vonzó. A szavazók 64 százaléka szerint legalább egy szervizpontra, 71 százaléka szerint legalább egy esőbeállóra, 80 százaléka szerint pedig egy pihenőpontra szükség lenne az útvonal mentén.

Érdekesség, hogy a szavazók mintegy nyolcada használ rendszeresen vagy alkalmanként elektromos kerékpárt, illetve majdnem ugyanekkora arányban használnak elektromos rollert.

A pécsi önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a lakossági vélemények figyelembevételét a fejlesztési projektek előkészítésében – hangsúlyozza a közlemény. Ugyanakkor a közgyűlés 2025. február 20-i döntése értelmében a kerékpárút-fejlesztési projektet egyelőre nem nyújtja be az önkormányzat a TOP Plusz pályázati kiírás első körében. Az 1,1 milliárd forintos fejlesztésre vonatkozó pályázatot a város a későbbiekben nyújtja majd be.

Hirdetés