A március 15-ei hétvégén a pécsi belvárosi ünnepi programok mellett érdemes
ellátogatni a Zsolnay Kulturális Negyedbe is, hiszen jobbnál jobb programok várják a látogatókat.
Kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a családok kényelmére: míg a szülők tárlatvezetéseken vesznek részt, addig a gyermekeiknek felügyeletet biztosítanak egy kézműves workshop keretében – számolt be a ZsÖK sajtóközleményében.
Míg az anyukák és apukák a szebbnél szebb kerámiák és a Zsolnay család történeteiben merülnek el, addig a kicsik biztonságos környezetben alkothatnak karkötőt és kulcstartót. A gyerekfoglalkoztató program Zsolnay Júlia egykori napfényes műtermében várja az 5–12 éves gyerekeket.
Tematikus idegenvezetést tartanak Zsolnayak léptei nyomában címmel március 15-én 14 órakor.
A Zsolnay család egykori lakóházában tartott idegenvezetés során az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Zsolnay családtagok életének érdekes fejezeteibe és megismerhetik a Zsolnay Gyár fejlődésének mérföldköveit – írják.
Idegenvezető mutatja be a több mint 700 műtárgyat számláló Zsolnay kiállítás érdekességeit, mesél a legszebb darabokhoz köthető történetekből a március 16-án 11 órakor.
A kiállításnak helyet adó Sikorski-ház egykoron iszapoló, majd asztalosműhely, később Zsolnay Júlia és férje, Sikorski Tádé, a híres bécsi építészmérnök otthonául is szolgált – írják a közleményben.
A tárlatvezetések a Látogatóközponttól indulnak.
További részletek és belépőjegyárak ide kattintva olvashatók.