9 C
Pécs
vasárnap, március 9, 2025
KezdőlapTOPSzociális tűzifa: 504 pécsi család kapott segítséget

Szociális tűzifa: 504 pécsi család kapott segítséget

Komoly előrelépés történt az elmúlt évekhez képest a várostól tűzifa formájában segítséget kapó családok számát tekintve, igaz jelentkezőből is jóval több akadt idén.

Pécsett minden évben szociálistűzifa-programmal igyekszik segíteni a város a nehéz körülmények között élő családoknak. Az mögöttünk hagyott tél számszerű tapasztalatairól a Biokom számolt be lapunknak, hiszen a vállalat a városüzemeltetési feladatai során megmaradó faanyagokat is a rászoruló családok kapják meg. A program során decemberben, januárban és februárban került sor tűzifaosztásra, ebben a szezonban összesen 504 család jutott így tüzelőanyaghoz. Hogy a családoknak minél egyszerűbb legyen a dolga, a fát kályhakészre hasítva juttatják el a rászorulókhoz.

Péterffy Attila boldog, hogy Pécsett kiemelt értéknek számít a rászorulók támogatása

– Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt hónapokban a városvezetés és a Biokom együttműködésével a korábbi évekhez képest majdnem kétszer annyi családnak tudtunk tűzifát biztosítani, hogy a nehéz időkben senki ne maradjon segítség nélkül – nyilatkozta a lapunknak Péterffy Attila, Pécs polgármestere. – Pécs mindig is egy szociálisan érzékeny és összetartó közösség volt, ahol a rászorulók támogatása kiemelt érték. Ezt bizonyította a 2022-es helyi szavazás is, amikor pécsiek ezrei szilveszteri tűzijáték helyett egyértelműen a segítségnyújtás mellett tették le a voksukat. Hiszek abban, hogy egy közösség ereje abban mutatkozik meg, hogy a legnehezebb időkben is összefog és segít a rászorulóknak.

A szociálistűzifa-programban leginkább érintett területek önkormányzati képviselői közül is megkerestünk néhányat, arról érdeklődve, milyen tapasztalataik voltak az idei programról.

– A szociálistűzifa-osztásra szükség van, és azt látom, hogy nagy segítség is ez a családoknak – hangsúlyozta a PécsMának Nagy Klaudia.

Nagy Klaudia szerint évről évre egyre többen igényelnek szociális tűzifát

– Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy évről-évre nő a jelentkezők száma, idén például igen jelentős volt a növekedés. Az 504 családból aki kapott tűzifát 280 Pécs keleti részén él, jelentős részük az én körzetemben. Decemberben nem véletlenül javasoltuk a közgyűlésben, hogy emeljük meg 10 millió forinttal a keretet, ezt a testület el is fogadta. Szerintem erre a támogatási formára szükség van, és alapvetően a rendszer jól is működik. Abban kellene még talán előrelépni, hogy rendeleti szinten kellene szabályozni, ki és hogyan férhet hozzá ehhez a támogatáshoz. Erre azért van szükség, hogy minden rászoruló részére egységesen legyen hozzáférhető a program.

Lapunk kérdésére a patacsi városrészt képviselő Ágoston Andrea is arról beszélt, hogy nagy segítséget nyújt rengeteg családnak a program, amit folytatni kell, és tovább is fejleszteni.

Ágoston Andrea szorgalmazná egy városi faalap létrehozását

– Azt látjuk, hogy a város erőfeszítéseinek eredményeként a segítség jó helyre megy – emelte ki Ágoston. – Ahogyan az is látszik, hogy ahogyan sajnos az országban mindenhol, úgy Pécsett is rohamosan nő a szegény családok száma, így a pozitív eredmények mellett is fejleszteni kell majd a programot a következő években. Egy városi faalap létrehozása szerintem jó irány lehetne, erre javaslatot is fogok tenni a közeljövőben.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő