Az emberi jogok védelmével foglalkozó szervezet képzésére alapból sem jelentkezhetett pártpolitikus, arról nem is beszélve, hogy Varga Tamás egy olyan témáról akart beszélni, ami nem volt része a képzési programnak. A jogvédő szervezet szerint továbbá egészen abszurd lett volna beengedni Vargát, aki rendszeresen az ellehetetlenítésükért és a rendezvényeik ellen küzd.
Nyilvános képzést hirdetett az Amnesty International Magyarország Pécsen azoknak, akik aktivistaként szeretnének tenni „egy nyitottabb és szabadabb Magyarországért”. A képzésre a Mi Hazánk pécsi önkormányzati képviselője, Varga Tamás is jelentkezett, de nem jutott be a rendezvényre – írja a Telex. A Mi Hazánk Telexnek is elküldött közleménye szerint Varga hiába regisztrált szabályosan, néhány perc és némi vita után elküldték az eseményről.
A közlemény szerint azért, mert a képviselő gyermekvédelemmel kapcsolatos témákat szeretett volna megvitatni a szombati programon, amit egyébként a kormányzati propaganda által sokszor támadott Emberség Erejével Alapítvány irodájában tartottak – áll a cikkben. Mint írják, a képviselő szerint „önkormányzati üzemeltetésű” ingatlanból tiltották ki.
A Telex a közleménnyel kapcsolatban megkereste az Amnesty International Magyarország pécsi szervezőjét. „A képviselő valóban szabályosan regisztrált az eseményre és ezzel elfogadta az ezzel járó feltételeket. Így azt is, hogy pártpolitikusok nem vehetnek részt az aktivista képzésünkön” – válaszolta a szervezet.
Hozzátették: egészen abszurd lenne, ha az aktivista képzésükre olyan személyt is beengednének, aki rendszeresen az ellehetetlenítésükért és a rendezvényeik ellen küzd, hiszen így akár az idei programjaikról is információkat szerezhetett volna.
A válaszuk szerint a másik probléma Varga jelentkezésével az volt, hogy olyan témát szeretett volna kitárgyalni, ami nem volt témája a programnak. Márpedig a témához való kapcsolódás is a részvétel feltétele volt – írták a Telexnek küldött válaszban.
Az esemény helyszínét biztosító Emberség Erejével Alapítvány vezetője, Nyirati András annyival egészítette ki a történteket a Telexnek, hogy – a Mi Hazánk közleményében foglaltakkal ellentétben – az irodájukat nem az önkormányzattól, hanem egy magánszemélytől bérlik. Támogatást pedig több mint 10 évvel ezelőtt kaptak utoljára a pécsi önkormányzattól, amikor a Fidesz vezette a várost. Nyirati ezeket a ténybeli tévedéséket jelezte is a Mi Hazánkhoz kötődő Facebook-oldalon, mire letiltották.