Negyven éve, 1971. szeptember 11-én halt meg Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet párt- és állami vezető, aki a hidegháború legmozgalmasabb évtizedében volt a Szovjetunió első számú vezetője.
1894. április 17-én született egy kis ukrán faluban. A donyecki bányavidéken nőtt fel, 15 évesen már dolgozott. 1918-ban lett a bolsevik párt tagja, harcolt a polgárháborúban. Pártmunkásként végezte el a donyecki ipari főiskolát, majd a moszkvai ipari akadémiát. 1934-ben már a Központi Bizottság tagja, 1935-ben a moszkvai pártbizottság titkára, 1938-ban az Ukrán KP Központi Bizottságának főtitkára, 1939-től a Politikai Bizottság tagja lett. Azon kevesek egyike volt, akik túlélték Joszif Visszarionovics Sztálin tisztogatásait – amelyekből egyébként ő is aktívan kivette részét.
A második világháború alatt Ukrajna ipari üzemeinek áttelepítését irányította az Urálon túlra. Politikai komisszárként tevékenykedett Sztálingrád ostrománál, majd politikai megbízottként felügyelte a Szovjetunió déli területeinek védelmét. A háború után ismét Ukrajna vezető testületeiben dolgozott, az itteni éhínség miatt fő célja a mezőgazdaság helyreállítása volt, emiatt összetűzésbe is került Sztálinnal, aki az ukrán termés nagy részét máshová akarta irányítani.
Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után Georgij Malenkovval összefogva felülkerekedett az állambiztonság véres kezű vezetőjén, Lavrentyij Pavlovics Beriján, majd magán Malenkovon is, így ő lett az első számú pártvezető. Pártfőtitkárként első útja a Kominformból 1948-ban kizárt Jugoszláviába vezetett, ahol bocsánatot kért Joszip Broz Titótól.
Nyílt, humorizáló, nem ritkán gúnyos hangneme új színt hozott a szovjet politikába. Talán legjelentősebb tette az SZKP XX. kongresszusán, 1956 februárjában elmondott (titkos) beszéde volt a sztálini diktatúra „leleplezéséről”. Ezzel kezdődött meg az „olvadás” időszaka, a Szovjetunióban több ezer politikai foglyot bocsátottak szabadon.
Hruscsov 1956-ban a magyar forradalom leverése mellett döntött, a szuezi válságban támogatásáról biztosította Gamal Abdel Nasszer egyiptomi vezetőt, az így kialakult nemzetközi patthelyzet a nyugati és a keleti blokk között végül a status quo fennmaradásával végződött.
1957-ben ellenlábasai megpróbálták elmozdítani a hatalomból, de a támadást visszaverte, sőt a minisztertanács vezetését is átvette. Hruscsov hirdette meg a békés egymás mellett élést, versenyre hívta a kapitalizmust, 1959-ben az Egyesült Államokba látogatott. Az enyhülés folyamata azonban alig egy év után megszakadt, a két szuperhatalom 1961-ben Berlin helyzete kapcsán összetűzésbe került – ennek következményeként épült fel a berlini fal. Az 1962-es kubai rakétaválság az atomháború szélére sodorta a világot, Hruscsov gondjait tovább szaporította, hogy a Szovjetunió viszonya jelentősen megromlott Kínával.
Az öntörvényű pártfőtitkár a nemzetközi politikában szokatlan, mondhatni zavarba ejtő viselkedést tanúsított. Az ENSZ tanácskozásokon többször magából kikelve kiabált, félbeszakította vagy sértegette az éppen beszélőket, a legemlékezetesebb pillanatokban levette cipőjét és szavait nyomatékosítandó az asztalt verte vele.
Bukását végül mégis kiszámíthatatlan belpolitikája okozta, Kazahsztánban például 28 millió hektárnyi szűzföld feltörését rendelte el, a gabonatermés mégsem nőtt. A hatalmi harc során politikai melléfogásaira, kudarcaira, önkényes hatalomgyakorlására hivatkozva a Leonyid Brezsnyev vezette csoport 1964-ben megbuktatta, lemondatta, és 1971. szeptember 11-én bekövetkezett haláláig házi őrizetben tartotta.
