Nincs ember, aki lelki nyugalmát veszekedős mindennapokra cserélné, a kiegyensúlyozottság helyett állandó érzelmi hullámzásra vágyna, s jól működő, tartós párkapcsolatát sorozatos kudarcokra változtatná. Mégis, sokan nem érzik jól magukat a világban, és nem tudják, miért.
Márpedig aki lelkének sérüléseit, traumáit éveken-évtizedeken keresztül magába fojtva cipeli, össze is roppanhat a hatalmas súly alatt. Ám ha nem kívülről várjuk a megoldást, hanem tenni is hajlandóak vagyunk érte, karnyújtásnyira lehet a segítség. Dr. Tarján Emőke és Varga Éva irányításával októberben Pécsett is indul akkreditált, 150 órás önismereti, személyiségfejlesztő pszichodráma csoport.
Hiszem, ha átélem – gondolhatta Varga Éva az ezredforduló táján, amikor először csatlakozott egy önismereti csoporthoz. Kezdeti aggálya, kétkedése hamar euforikus élménnyé változott.
– Kérdésekkel érkeztem a pszichodráma világába, ám ahogy sorra megkaptam rájuk a választ, komolyabban is elkezdtem foglalkozni e területtel – meséli –. Immár hét esztendeje ásom bele magam egyre mélyebben, hogy ne csak a saját önismeretemre használjam, hanem másokkal is megismertessem ezt a módszert.
– Miként ragadható meg a pszichodráma lényege?
– Szavakkal nehéz körülírni, hisz az egész arra épül, hogy a pszichodráma csoport szeretetteljes, bizalmi közegében átélhetővé válnak az érzelmek, megkereshető a konfliktusok gyökere, s feldolgozhatók a belső vívódások. Lehet, hogy valaki azzal ül be, hogy gondja van a barátjával, a játék során pedig kiderül, hogy a korai apa-gyermek kapcsolat valamilyen traumájából ered ama nehézség, amit most épp a párkapcsolatában él az illető. Mihelyt tudatosítja ezt magában, a megoldást is azonnal láthatja. A pszichodráma cselekvésorientált: itt újraélve a szituációkat mindent kimondhatunk, s ez óriási felszabadító erővel bír.
– Ki alkalmas erre?
– Mindenki. Kortól, nemtől, végzettségtől függetlenül. A pszichodráma nem intellektuális huncutság, hanem játék. Valódi, nagyon komoly játék egy intim közegben, ahol a problémáinkkal való szembesülés elkerülhetetlen, sokszor igen nehéz is, ám a terhét cipelni egy ilyen csoportban mégis sokkal könnyebb. Mert mindig ott a feloldás lehetősége, és mert a csoport megtart. Hiszek abban, hogy életünk végéig szükségünk lenne a személyiségfejlesztésre, az önismeretre, hisz soha nem vagyunk „készen”, mindig jönnek új kihívások, új életszakaszok, új utak. Dolgoznunk kell magunkon, főleg manapság, amikor oly nehéz eligazodni ebben az értékválságos világban. Szükségünk van kapaszkodókra, ám ezeket nem kívül kell keresnünk. Azok ugyanis bennünk vannak.
