Rendhagyó vállalkozásba kezdett Hahner Péter, a negyed évszázada a pécsi egyetemen tanító történész, amikor a történelmi tévhitekről kezdett könyvet írni. A közelmúltban megjelent hiánypótló alkotást idén folytatta, így már kétszáz legendát, közhelyet tisztáz munkáiban.
– Hogyan jött az ötlet, hogy tévhitekkel kapcsolatos munkát állítson össze?
– Nagyon sok csacsiságot, legendát, téves adatot és tarthatatlan értelmezést hallottam úton-útfélen rádióban, televízióban, lapokban, interneten és az oktatás során. Gondoltam, nem árt egyszer csokorba szedni és megcáfolni valamennyit. Közben pedig felhívhatom az olvasók figyelmét a magyar és külföldi történészek újabb kutatásainak eredményeire is.
– Vonzódik is a legendákhoz, tévhitekhez?
– Egyáltalán nem vonzódom hozzájuk. De mindenki, aki valamilyen munkát végez, alaposabb megismerésre törekszik, s tulajdonképpen nem tesz mást, mint különböző ismereteket próbál pontosítani, tisztázni. Meg vagyok győződve róla, hogy például egy háziorvos is rengeteg tévhittel kerül szembe az egészségüggyel kapcsolatban, a csillagász az égitestekkel kapcsolatban, a számítástechnikus pedig a számítógépekkel kapcsolatban. És az a dolguk, hogy tegyenek valamit ellenük.
– Mi lehet az oka annak, hogy összeesküvés-elméletek, legendák, tévhitek keletkeznek? Könnyebben azonosulunk egy-egy történelmi eseménnyel, könnyebb befogadnunk ezáltal?
– Az emberek többsége nem a történelmi igazságot kutatja, hanem arra törekszik, hogy megerősítse a családi, regionális, nemzeti, vallási és más közösségekhez köthető hagyományokat. Ha ezek segítségével megnyugtatóan el tudja helyezni magát a világában, akkor nem nagyon érdekli, hogy e hagyomány igazolható-e tudományosan vagy sem. Az összeesküvés-elméletek segítségével pedig megnövelhetjük saját közösségünk jelentőségét: ha a világot fenyegető, sötét erők okoztak valamilyen tragédiát, amely a mi sorsunkra is kihatott, akkor valakik számára fontosak vagyunk. Ha viszont csak a körülmények véletlenszerű összjátéka miatt kerültünk kedvezőtlen helyzetbe, az elég elkeserítő. Ráadásul egy összeesküvés-elméletet elfogadva átélhetjük a fölény élményét is: mi bezzeg átlátunk a szitán, minket nem lehet becsapni, mint azt a sok naiv embert, aki nem hisz az ilyen elméletekben!
– Hatással van a történelmi tévhitekre az a tény, hogy a szocializmusban 40 éven át, ha nem is sötétségben, de félhomályban éltünk bizonyos szempontból?
– A marxizmus-leninizmus valamennyi eleme még távolról sem tűnt el a történelemtankönyvekből. Sok fontos tanulmány és monográfia nem jelenhetett meg magyar nyelven, rengeteg kutatási eredmény nem terjedhetett el. Ezért biztosan „van még mit behozni”. De azért ne feledjük, hogy a nyugat-európai értelmiség egy része komolyan hitt abban, hogy a szovjet kommunizmus életképes történelmi alakulat. Ami pedig az összeesküvés-elméleteket illeti, ezek Amerikában és Nyugat-Európában is széles körben terjedtek. Egész jól lehet keresni például egy új elmélettel a Kennedy-gyilkosság kapcsán.
– Származhat kára is egy társadalomnak abból, hogy egy-egy történelmi esemény eltorzul, s egy általánosan elfogadott tévhit lép a helyébe?
– Ha egy amerikai kijelenti a hazájáról: „Ez egy szabad ország!”, felesleges azzal előhozakodni, hogy az Egyesült Államokban csak a XIX. században számolták fel a rabszolgaságot. Ha a franciák azt állítják, hogy az ő hazájuk az emberi jogok országa – ebből biztosan semmi káruk sem származik. Sőt, talán nagyobb tiszteletben tartják ezeket a jogokat, amelyeket különben más országokban előbb hirdettek meg. Ha a magyarok és lengyelek úgy vélik, hogy az ő népeik mindig barátságban éltek, s ezért ma is szívélyesek egymással – akkor igazán felesleges felemlegetni a lengyelek Mátyás király elleni vagy II. Rákóczi György Lengyelország elleni hadjáratait. De ha egy szomszéd népet vagy bármelyik kisebbséget hagyományosan alsóbbrendűnek tekintenek, ez ellen nem árt tiltakozni. Ha pedig valamilyen fontos történelmi eseményről hamis, elavult vagy leegyszerűsítő értelmezések terjednek el, a történésznek szakmai kötelessége, hogy emelje fel a szavát, írjon, nyilatkozzon, tegyen valamit ez ügyben.
– Kötetei alkalmasak arra, hogy felnyissák a történelem tudományában kevésbé műveltek szemét is azzal, hogy röviden, tömören tesz rendet a tévhitek között. Folytatja a hiánypótló munkát, vagy a legfontosabb fél információkat e két munkában rendezte?
– Ami a számomra igazán fontos volt, azt e kötetekben megírtam a feudalizmusról, az abszolutizmusról, a polgári forradalmakról, a kommunizmus legendáiról, a különböző forradalmárokkal és uralkodónőkkel kapcsolatos híresztelésekről. És sok minden mást is megírtam, ami talán nem olyan fontos, de érdekes. Az ismeretterjesztő művek írását természetesen folytatni szeretném, de nem ebben a formában.
– Gondolkozott már azon, hogy több nyelvre lefordíttatja a tévhitekkel kapcsolatos köteteit?
– E köteteket a magyar olvasók számára írtam, s kifejezetten a hazánkban elterjedt tévhiteket vettem sorra. Ezek egy része külföldön nem ismert, más részét pedig ott már nem kell hosszasan cáfolgatni. Nem hiszem, hogy a külföldiek hallottak volna Haynauról, Könyves Kálmán boszorkányokkal kapcsolatos rendelkezéséről, Dózsa tüzes trónjáról, vagy a mohácsi vész okairól. Azt pedig valamennyi francia történész elismerte, hogy XIV. Lajos sohasem jelentette ki: „Az állam én vagyok.”
– Milyen típusú könyveket tervez a közeljövőben?
– Mint mindenkinek, nekem is rengeteg tervem van, de hogy ezek közül melyik valósul meg, ez a kiadók érdeklődésén is múlik. Jelenleg Fouché és Talleyrand párhuzamos életrajzán dolgozom.
Történelmi pálya
Az 1954-es születésű Hahner Péter 1985 óta a pécsi egyetemen tanít történelem szakon. Ugyanebben az évben jelent meg első könyve a Bastille bevételéről. 1994-ben jelent meg Alexis de Tocqueville: A régi rend és a forradalom című művéből készült fordítása. 1998-ban a Történelemtanárok Egyletének tagja lett. 2001 óta a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Újkortörténeti Tanszékének vezetője. Fő kutatási területe a nagy francia forradalom története és történetírása. Gyakran publikál hetilapokban: könyvismertetései többek között az Élet és Irodalomban jelennek meg.
