Az ember nyomot hagy a környezetében a munkájával, a személyiségével, szűkebb környezetét mindenki akarva akaratlanul formálja. Jó néhány roma közösségi vezető letette névjegyét az előző évtizedekben tevékenységével, küzdelmeivel Pécsett, Európa egyik kulturális fővárosában. Mondhatni, a roma ügyek itt kezdettől jó kezekben vannak.
Az új társadalmi berendezkedés életre hívta a civil szférát, köztük számos roma egyesületet, amelyek a legkülönbözőbb területen segítik a városi roma népességet, integrációjukat a többségi társadalomba. Országos viszonylatban a jogszabályi keretek adottak, méltóak a demokratikus berendezkedésű társadalomhoz. Kiváltképp most, hogy a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia tervezete elkészült, melynek teljességéhez a civil szféra kiegészítésével járul hozzá, épp a napokban zárják le társadalmi vitáját. A kormányprogram szakvélemények szerint is az egyik legtisztességesebb anyag e témakörben. Tervezett intézkedéseivel előre vetíti a szegénységben és kirekesztettségben élők arányának csökkentését, a hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlőségének növelését, a roma és nem roma népesség közt a társadalmi különbségek csökkentését. Bizalmat és a szemléletformálás iránti elkötelezettséget sugall a roma-stratégia programja.
A pécsi roma vezetők közül többen a rendszerváltás korai éveitől képviselőként, közéleti szerepet is vállalva segítik a felzárkóztatást, szemléletformálást. Egy dolog ugyanis a törvényi háttér, másik maga a megvalósítás, a helyi gyakorlat, hisz minden helyben dől el, adott mikro- és kisközösségekben. Ha vannak olyan hiteles vezetők, akik akár a nap huszonnégy órájában menedzserei az ügyeknek – ez főként pályázati időszakban érvényes – akkor az eredmények borítékolhatók. Persze, mondhatni, egy-egy roma civil szervezet munkája, hatékonysága, mindez csepp a tengerben, de épp ezekből a cseppekből áll majd össze az egész, amelyet felzárkóztatásnak hívunk.
„Az oktatáshoz való hozzáférés: Biztosítani kell, hogy valamennyi roma gyerek legalább az általános iskolát befejezze.”
Labodáné Lakatos Szilvia egyike az elhivatott pécsi roma közösségvezetőknek. A Pécsi Tudományegyetem tanára, az Országos Roma Önkormányzat képviselője és a Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület vezetője. Különleges napon találkozunk – a PhD szigorlati vizsgáján van túl éppen. Ő azon szerencsések egyike, aki szinte sosem érezte hátrányát romaságának, sem az iskolában, sem a közéletben, elfogadó társadalomban érezte magát. Amikor arról kérdem, hogy és miért szerzett egyetemi diplomát kétgyermekes, roma fiatalasszonyként, a környezeti hatásokat említi. Részt vett már a helyi politikában, és innen jött az impulzus. Mindamellett nem volt könnyű, de mindig jó segítői voltak a családjában. A Khetanipe egyesület az előző évtizedben HEFOP, TÁMOP pályázatok kedvezményezettjeként segítette sok száz roma fiatal felzárkózását, Tanoda projektjükkel, állandóan megújuló programjaikkal oktatási-, kulturális területen. Foglalkoztatóként is fiatal roma és nem roma diplomásokat alkalmaz, legutóbb az Európa Kulturális Fővárosa projekt révén a Munkaügyi Központ támogatásával. Most ismét nagy feladat elé néznek: a Tanoda program folytatásként egy Családi Napközi elindítását tervezik, kiegészítve egy önsegítő csoport megszervezésével, ahol 13-21 éves fiatal anyukákat (akik nem fejezték még be az általános iskolát) segítenek a tanulásban, gyermeknevelésben, életvezetésben. Amikor felvetem, hogy abba lehet-e hagyni ezt a munkát – hisz van más hivatása – és az állandó küzdelmet az anyagi forrásokért, amelyet néha a sajátjából pótol ki, határozott nemmel válaszol. Hogy is lehetne abbahagyni? Kárba vész akkor az a rengeteg munka, amit eddig végeztek, és azokat sem lehet cserben hagyni, akik számítanak rá és az egyesületre. Hisz ide nap, mint nap betérnek emberek, egy-egy levél megírása, egy kérvény megfogalmazása miatt, hivatali ügyekben történő eligazodásban naprakész segítségnek mindig lennie kell…
„A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a roma gyerekek hozzáférjenek a minőségi oktatáshoz és ne érje őket hátrányos megkülönböztetés, ne különítsék el őket…”
A cigány művészet, művészek otthona is egyben a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület belvárosi székháza. Dr. Kosztics István és az egyesület tagjai szinte a semmiből teremtették meg az impozáns közösségi központot, egy lerobbant régi kis házból, hazai pályázati és külföldi forrásokból. Szintén pályázati forrásokkal oktatást, felzárkóztatást, képzéseket tartanak, segítve a hátrányos helyzetek kiküszöbölését. Ő a magyarországi roma polgárosodási folyamat egyik elindítója, a cigány kultúrkincs támogatója. Számos díjjal ismerték el munkásságát, amelyet 1983 óta végez.
Személyes sorsa szerencsétlenségében is kedvezően alakult, elfogadó környezet és támogató tanárai voltak. A faluban, ahol éltek, összetartott a lakosság és segítették egymást romák, nem romák egyaránt. Amikor édesanyja kórházba került, a szomszédok látták el őket. Majd, amikor árván maradtak, nyugdíjas tanára, mentora segítette őt. A művészi adottságokkal bíró fiatalember keramikus lett, majd érettségit tett, később jogi diplomát szerzett, természetesen munka mellett. Személyes sorsának alakulása adta vélhetőleg azt az elhivatottságot, amellyel közel három évtizede dolgozik a cigányság érdekeiért. A városházán, cigány családsegítő hivatalnokként, majd képviselőként illetve civil vezetőként.
2011-től pedig „Együtt a roma diszkrimináció ellen” – nagy volumenű, 18 hónapon át tartó nemzetközi, négy országot – Magyarországon kívül az Association of roma friendship Luna, Association „Zemlja Djece”, Bosznia Hercegovina, K.U.D. „Rumuka” Szerbia – érintő projekt szakmai gazdája lett az egyesület. A munka az oktatást veszi górcső alá és a munkaerő piacot, az egyenlő bánásmód jegyében nemzetközi kooperációt létesít. Általános célja a törvénykezés és a munkáltatás illetve oktatás terén meglévő diszkrimináció mérséklése, a stratégiák megosztása, megismerése és a tapasztalatok, jó gyakorlatok megismerése, átültetése.
A romákat érintő tömeges munkanélküliség leggyakrabban alulképzettségből fakad. Ehhez hozzájárul még a lakóhely szerinti területi, földrajzi hátrány, plusz a származás –a többszörös diszkrimináció leküzdhetetlen. Elégedetlenségét fejezi ki amiatt is, hogy az iskoláztatási körülmények az oktatáshoz való hozzáférés még városi szinten sem egyenlők, az idegen nyelv, számítógépes oktatás tekintetében és a minőségi tanítás szintjén. Négy évenként nem lehet roma stratégiát alkotni, ez egy folyamat, kormányokon átívelően – mondja. Nem gondolt-e jogászként, szakmai karriert építeni? – tudakolom. Ez fel sem merült – mondja, ma pedig már késő is volna. Kezdetektől úgy érezte, itt van dolga, a romák oktatásának, felzárkóztatásának mentorálásában. A hagyományos és új művészeti, kulturális értékek bemutatásán keresztül küzd a cigánysággal kapcsolatos sztereotípiák felszámolásáért.
A roma nők számára nehéz az önfoglalkoztatás, és vállalkozások indítása – mondta Járóka Lívia néppárti EP képviselő, a Nőjogi és esélyegyenlőségi Bizottság elnöke. Programokat szorgalmazott a technikai akadályok elhárítására és a gyors és kis költséggel járó regisztráció elérésére. Az ötvenen felüli nők, roma és nem roma nők pedig köztudottan különösen nehéz helyzetben vannak.
Csonka Anna is e korosztályhoz tartozik, de ő az a fajta erős akaratú roma nő, aki tudta a saját sorsát irányítani. Életpályája ritka elszántságról tanúskodik. Tehetsége, énektudása révén fiatalon távoli országokba is eljutott, sokfelé szerepelt külföldön. Két évtized eltelte után fogta a bőröndjeit és visszaköltözött Magyarországra. Gyermekekkel kezdett foglalkozni, majd diplomát szerzett, idővel a város romák által sűrűn lakott keleti városrészében lévő bölcsőde vezetője lett. Felnőttkorában, de már diákként is sok diszkrimináció érte származása miatt.
Az egyik legfájóbb talán, amikor diáktársai, akikkel korábban a falujukban jó viszonyban volt, a városi gimnáziumba kerülve ellene fordultak. Elmagányosodott a kollégiumban, egy időre abba is hagyta az iskolát. Embert próbáló volt ez az időszak, majd munka mellett tanult tovább, érettségit szerzett és sok évig énekelni tanult. A minősítést megszerezve hazai majd külföldi karriert csinált.
Valójában kisgyermek nevelőként is sok rosszindulat érte szakmai pályáján, volt, hogy olyan pályatárs lett a kerékkötője, akit korábban ő segített.
Évek óta a „Biztos Kezdet” gyermekház szakmai vezetője. A pályázati program a 0-5 éves gyermekek szociális és érzelmi fejlődését célozza, egészségvédelmi, prevenciós céllal, másrészt a család, mint közösség erősítését is hangsúlyosan kezeli. Készség és képességfejlesztés történik egyben, hogy mire óvodások lesznek a gyermekek, elérjék az életkoruknak megfelelő fejlettségi szintet. A szülőket is korszerű gyermeknevelési ismeretekkel segítik, erősítve a gyermek-szülő tudatos kapcsolatot. Szakemberekkel is közreműködnek egyéni élethelyzetek rendezésében, valójában egy teljes szakmai team – védőnőtől a gyermekorvosig – vesz részt a komplex programban, szükség szerint.
A jövő év elején zárul a teljes projekt, amely nagy segítség volt azoknak, akik szülőként, gyermekként részt vettek benne. Szakmai nóvum volt, és eredményei majd később látszanak. Aki betért, annak tudtak segíteni, de néha nehéz – elérni azt, kiváltképp egy-egy újdonság kapcsán – hogy igénybe vegyék , amit az érdekükben kínálnak fel.
Három különböző személyiség, három életpálya, akiket senki nem segített. Egyszerű családból származó emberek, akik a maguk erejéből jutottak el a diplomáig és érték el azt a szintet, amelyre csak nagy elhivatottsággal lehet eljutni. Sokat tettek, sokat tesznek és nem fogják abbahagyni, mert azt az egyet nem lehet.
„A Bizottság felkéri az Európai Parlamentet, az Európa Tanácsot…., hogy hagyják jóvá a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerét. Egy évtizeden át az uniós intézmények rendszeresen javasolták a tagállamok és tagjelölt országok számára a romák társadalmi és gazdasági integrációjának javítását. Eljött az idő, hogy a jó szándékot konkrét tettek kövessék.”
A pécsi roma szervezetek több mint két évtizedes aktivitása és eredményei jól példázzák, hogy nem kell várni arra, mint Hamupipőke, hogy majd valaki elhozza az elveszített cipellőt…senki nem fogja. Ha mi magunk is teszünk érte, mindenki a saját sorsa alakításáért, lehetőségei, adottságai szerint, a kis helyi közösségekben, egymást segítve annak lesz igazi hozadéka. A hazai felzárkóztatási roma stratégia leendő gyakorlati eredményeinek sikere is ily módon a helyi kisközösségeken, karizmatikus vezetőin múlik.
Csefkó Judit írása
