Új műfaj születik a Pécsi Nemzeti Színház pénteki bemutatóján. A pont com című előadást az alkotók élő filmnek nevezik, lévén, nem tisztán színház és nem is igazi film, hanem a kettő sajátos ötvözete. Virtuális szereplői akár a világ más-más földrészén is lehetnének, miközben a pécsi teátrumban látjuk őket. A darab középpontjában pedig jövőnk népbetegsége, az agorafóbia áll. Dömötör Tamás rendezésében november 18-án este nyolckor tartják a pont com premierjét a PNSZ Kamaraszínházában.
Van egy férfi. Nevezzük P-nek. Negyven körüli, jóképű, anyagi helyzete stabil. Akár irigyelhetnénk is. Csakhogy hét éve beteg, agorafóbiás: nem meri elhagyni a lakását, sőt, nem is enged be oda senkit. Pánikroham jönne rá, ha kilépne a négy fal közül. Mégis kommunikál a világgal, tartja a kapcsolatot az édesanyjával, a haverjával, s persze, az orvosával is. A mai technikai lehetőségek, iPhonok és androidos telefonok helyünkbe hozzák a külvilágot. De le lehet-e élni így egy életet?
– Tény, hogy azon országokban, ahol az internet-felhasználás jelentős – például az e téren világhatalomnak számító Japánban és Koreában –, százezer felett van a tb-támogatott agorafóbiások száma – mondja Dömötör Tamás rendező. – E betegség a technikai fejlődés hozadéka. Jövőnk népbetegsége.
– Elkeserítően hangzik.
– Nem tudom, hogy elkeserítő-e vagy sem. Mindenesetre tény. Szerintem sem jó, hogy így van, ezért is foglalkoztat a téma, ezért születik meg az előadás.
– A szerelmes Thomas című francia film forgatókönyve nyomán írta a darabot. Mennyiben tér el az eredetitől?
– Jelentősen. Philipe Blasband története a kiindulópontot adta. 2002-ben, amikor papírra vetette, mindez még sci-fi volt, a távoli jövő fantasztikuma, mára azonban a technikai fejlődésnek köszönhetően valósággá vált. A mi darabunk hazai történetté alakult, ebben a közegben játszódik. Főszereplője, P, hosszú ideje lakása rabságában él, s már nagyon szeretne nem egyedül lenni. Beleszeret a szerelembe. Elhagyja otthonát, ám hogy végül jól járt-e ezzel, nem derül ki. Csupán reménykedhetünk benne. Bár a virtuális világ azt a kérdést is felveti: akit e csatornán ismerünk meg, nem adja-e ki magát másnak, mint ami valójában?
– Mindez akár egy újabb darab témája is lehetne. Gondolkodik már a folytatáson?
– Egyelőre nem. Annyira élő és eleven a problematika, hogy még nem mertem igazán végigjátszani magamban, mi lesz ezzel a fiatalemberrel odakint. Csak azt tudom, hogy muszáj kimennie, ha nem akar önmaga számára elveszni.
– Csak egy élő szereplője lesz az előadásnak?
– Egy és két fél. Ugyanis egy ételfutár és egy szerelő is jön, ám azokat nem engedi be a lakásba. De pontosítsunk: egy színész játszik a színpadon. A többi is élő szereplő lesz, ők is élőben játszanak, csakhogy egy videofonon keresztül. Mindössze 0,2 másodperc a csúszás. Úgy szoktam fogalmazni: én nem egy épülethez vagyok lojális, hanem a történethez és a színészekhez. Az nem lenne jó, ha előre fölvett, rögzített bejátszásokra kellene a főszereplőnek reflektálnia. Az nem színház!
– S hol lesznek a többiek? Az öltőzőkből jelentkeznek be?
– A technika azt is lehetővé tenné, hogy a színészek Budapestről vagy akár New Yorkból is „bejátszhatnának”, csak az lenne fontos, hogy az előadás idején online rendelkezésre álljanak. Mi a színházépület több pontjára telepítjük őket, s kapnak a hátuk mögé díszletet. Jelmezeiket Makány Márta tervezte, ez esetben inkább stylistként kellett megálmodnia a karakterábrázoló ruhákat. A legtöbb szereplő csak derékig látszik majd az óriás kivetítőn. A mai divatot látjuk viszont a szereplőkön, sőt, egyikük olyan öltözékben lesz, ami nálunk csak pár év múlva jön divatba.
– Czukor Balázs játssza P-t, aki a nagy sikerű Czukor Show főszereplője is volt. Jól működő alkotói párosról van szó?
– Balázst főiskolás kora óta ismerem, sok mindenben láttam, és többször dolgoztunk együtt. Nagyon jó színész, karakterében tökéletesen alkalmas erre a szerepre. Külsejében is hordozza azt a XXI. századi figurát, akire e darabnak szüksége van: jóképű, átlagos alkatú, se kövér, se sovány, nincs benne semmi szélsőségesség. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, ám mindez még nem lett volna elég ahhoz, hogy épp őt hívjam. De mi négy évvel ezelőtt, Szombathelyen már megcsináltuk ezt az előadást, igaz, ósdi technikával. A közönség jól fogadta, közel félszázszor ment, de máig úgy érzem, nem hoztunk ki belőle mindent, nem bontottuk ki belőle a maximumot. Talán nem voltunk elég merészek.
– Miért csak 16 éven felülieknek ajánlják?
– Mert megjelenik benne némi szexualitás. Végül is egy „éhes” férfiról van benne szó, aki hosszú ideje nem érintett nőt. Azt remélem, sok kérdést tesz föl az előadás a nézőknek, akik el is gondolkodnak majd. A történet erős, mindenkit érdekelhet. Jó lenne, ha a közönséget el tudnánk vezetni a megtisztulásig, s a felismerésig: így ne!
