A tipikus európai egyetemista egy 24 éves lány, aki 850 euróból tartja fenn magát és szülei maguk is egyetemi diplomával rendelkeznek.
A párizsi Le Monde így vezette be az európai felsőoktatás kutatására létrehozott német vezetésű Eurostudent program 2011-es, sorrendben negyedik átfogó felmérésének eredményét. A tanulmányhoz 26 európai országban folytattak vizsgálatokat, de a hasonló célú francia intézmény, az OVE decemberben tíz ország adatait összesítette.
Az összehasonlítás azért bonyolult, mert a különböző egyetemi modellek országonként eltérőek. A francia egyetemisták átlagéletkora a legalacsonyabb, 21,5l év, mert mihelyt leteszik az érettségit, máris kopogtatnak a felsőoktatási intézmények kapuján. A céljuk az, hogy a lehető leghamarabb megszerezzék a diplomát és megkezdjék szakmai karrierjüket.
Az ellenpéldát a dán diákok adják, akiknek átlagéletkora 26,6 év. Őket az angolok követik 26 évvel, majd a svédek következnek 25,5 évvel. A dánok a középiskola után nem kezdik meg rögtön az egyetemi tanulmányaikat, 40 százalékuk csak két évvel később kapcsolódik be a felsőfokú oktatásba. Addig – egy-két éven át – utazgatnak vagy belevágnak valamilyen üzleti-szakmai vállalkozásba, esetleg személyes vagy civil szervezeti projektbe.
Ebből azonban nem következik az, hogy ezek a késlekedő fiatalok könnyebben választják meg jövendő pályájukat – tűnik ki a felmérésből. Nagy-Britanniában például a diákok 23 százaléka több mint 30 éves – ez egyebek között annak következménye, hogy sokkal gyakoribb és könnyebb az átjárás a tanulmányokból a munka világába és fordítva.
A korkülönbség sok eltérés forrása. A legidősebb diákok nem egyszer már házasok, sőt családapák. A dán és a svéd egyetemeken nem ritka a bölcsőde, a svájci diákok 74 százaléka, a dánok 66 százaléka fizetett munkát is végez tanulmányai mellett. A másik oldalon a spanyolok és az olaszok találhatók, csak 32, illetve 36 százalékuk dolgozik. Következmény: a latin diákok sokkal gyakrabban függenek családjuktól pénzügyi vagy lakás-szempontból.
Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban vagy Romániában a diákok forrásainak a fele a családból érkezik. Francia sajátosság, hogy a kollektív hozzájárulások, például a települések részéről ugyanakkora – 25 százalékos – részt képviselnek, mint a családi támogatás. Svédországban és Dániában a köztámogatás az egyetemista munkából szerzett bevételének 60 százalékával egyenlő.
A diákok nagyobb önállósodása abban is kifejezésre jut, hogy hol laknak tanulmányaik idején. Nagy-Britanniában, Németországban, Svédországban vagy Dániában minden három diákból legfeljebb egy – vagy még annyi sem – él együtt családjával, viszont az olasz egyetemisták háromnegyede marad a szülői otthonban a diákévek során is. Franciaország középúton van a kettő között, körülbelül ugyanannyi diák lakik szüleinél, mint amennyi nem.
A felsőfokú oktatáshoz való hozzáférés egyenlőtlensége terén Spanyolország, Franciaország és kisebb mértékben Olaszország „tűnik ki” azzal, hogy a „népi eredetű” diákok arányszáma alacsonyabb. Dánia, Lengyelország és Svédország viszont ennek az ellenkezőjére példa a Le Monde összefoglalója szerint.
