Németországban az igazságügyi minisztérium felkér egy független tudományos bizottságot az intézmény náci múltjának feltárására, amelyben kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy mennyiben mutatkozik folyamatosság a náci rezsim és a minisztériumnak a háborút követő évtizedekben folytatott tevékenysége között – írta szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
Sabine Leutheuser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter – aki a liberális FDP-t képviseli a kormányban – két tekintélyes szakértőt kért fel a munkára. Manfred Görremaker, a potsdami egyetem történésze és Christoph Safferling, a marburgi egyetem büntetőjogi szakértője új forrásokat, mostanáig elzárt dokumentumokat is elemez. Az eredményeket áprilisban egy tudományos tanácskozáson mutatják be. A rendezvényen azt is megvitatják, hogy milyen irányban volna érdemes haladni tovább a kutatással.
A minisztérium célja, hogy a szélesebb nyilvánosságban is „kritikai jellegű diskurzus” kezdődjék a tárca – vagyis a nyugatnémet igazságügyi minisztérium – náci múltjáról. A program súlyponti eleme „a kontinuitás a nemzetiszocialista Németország és az igazságügyi minisztériumnak a hatvanas-hetvenes években végzett kormányzati munkája között” – idézett a FAZ egy minisztériumi dokumentumból.
A kutatók így egyebek között megvizsgálják, hogy milyen kritériumok szerint válogatták össze a minisztérium munkatársait, milyen tényezők határozták meg a hivatali előmenetelt és miként hatottak a tárca munkájára és személyi állományára az amnesztiatörvények. Külön elemzik azt is, hogy mennyiben fedezhetők fel a náci ideológia nyomai a büntetőjogi reformban.
Korábban több német minisztériumban végeztek hasonló tudományos munkát. Átvilágították például a külügyi tárca 1933 és 1945 közötti tevékenységét. E vizsgálat során megdőlt egy széles körben elterjedt nézet, amely szerint a külügyminisztérium a Hitlerrel szembeni ellenállás titkos fészke volt, és megállapítást nyert, hogy a tárcánál dolgozók többsége aktívan támogatta a rendszert.
Feltételezések szerint az igazságügyi tárca és az igazságszolgáltatási rendszer múltja a legsötétebb. Ennek egyik oka az, hogy a háborút követő átmeneti időszakban igen jelentős volt a bűnözés, a bíróhiányt pedig csak kétes előéletű szakemberek alkalmazásával lehetett enyhíteni. Korábbi vizsgálatok kimutatták például azt, hogy 1962-ben a legfelsőbb bíróságon ítélkező bírók 77 százaléka 1945 előtt is az igazságszolgáltatásban dolgozott – írta a FAZ.
