Elutasította szerdán egy párizsi bíróság a Renault-család örököseinek kárpótlási kérelmét a II. világháború után államosított autógyárukért. A testület azzal indokolta a döntést, hogy nem rendelkezik hatáskörrel az ügyben.
Az örökösök ügyvédjei azonnal jelezték, hogy a semmítőszéknél fellebbeznek.
Az 1945 januárjában végrehajtott államosítás indoka az volt, hogy a gyáralapító, Louis Renault – aki 1944 végén börtönben halt meg – kollaborált a náci megszállókkal. A család kétségbe vonja az 1945. január 16-án kelt elkobzási rendelet érvényességét. A Francia Köztársaság ideiglenes kormánya ezzel a rendelettel nyilvánította állami vállalattá a Renault-műveket. A család ügyvédjei szerint ez a rendelet megsértette a tulajdonjoggal kapcsolatos alapvető elveket, az autógyár államosítása „erőszak” volt, ezért az unokák kárpótlást követelhetnek az államtól.
A CGT szakszervezet nehézipari részlegének ügyvédje üdvözölte a bíróság döntését és azt, hogy „nem esett bele a csapdába”. Jean-Paul Teissonniere álláspontja szerint az elkobzási rendelet megtámadása provokatív szempontokat is felvetett.
Több mint hatvan évvel az államosítás után a Renault-örökösök az állam, a szakszervezetek és az egykori deportáltak szövetségének képviselőivel néztek farkasszemet a tárgyalóteremben. Vitájuk középpontjában az állt, hogy az autógyár milyen szerepet játszott a II. világháború és a náci Németországgal való kollaboráció idején.
Thierry Lévy, a hét unokát mint felpereseket képviselő ügyvéd az első tárgyalási napon cáfolta, hogy a kárpótlást célzó kereset a néhai Louis Renault rehabilitálását szolgálná. Erről azért sem tudta meggyőzni a tárgyalóterem hallgatóságát, mert a család tagjai eközben a sajtóban arról beszéltek, hogy a Renault-gyár „kényszer alatt” működött a háború alatt.
„Egy olyan ember rehabilitálását kérik tőlünk, akinek teljes vagyonát azért kobozták el, mert kollaborált az ellenséggel. Revizionista állásponttal állunk szembe” – hangsúlyozta a per során Alain Lévy, a Deportáltak, Internáltak, Ellenállók és Patrióták Nemzeti Szövetségének jogi képviselője. Véleménye szerint a II. világháború alatt a Renault termelésének jelentős részét az ellenség kapta meg, a vállalat semmilyen segítséget nem nyújtott az antifasiszta ellenállásnak, és nem is kérte munkásait arra, hogy szabotálják a termelést.
