„Csak ültem és remegtem: ennyire öregek lennénk?”

Egy szerintünk kifejezetten fiatal pécsi anyukában aggasztó gondolatok fogalmazódtak meg, miután átélt néhány feledhetetlenül kínos élményt pécsi szoláriumokban. A negyedik X fele közeledve az ember lánya felteszi a kérdést: vajon vannak olyan dolgok, amikhez kezd „öreg” lenni? Óvakodjon-e helyzetektől, mert a végén még kiderül, hogy mégis csak húszéveseké a világ? Vigyázat, irónia!

– Olyan történeteim vannak, hogy arra kell következtetnem, öreg vagyok – kezdi beszámolóját, egy szerintünk kifejezetten fitt és fiatal, pécsi anyuka. Panaszos levelének tárgya pedig a rettentően kínos – olvasóknak azonban annál szórakoztatóbb – pécsi, szoláriumos történetek. Élményeit olvasva azért bennünk is felmerült a kérdés: a szoli tényleg csak a húszéveseknek való?

[su_quote] Életemben először elmentem szoliba, 38 évesen. Eddig háromszor voltam, de mind a három alkalommal olyan öregnek éreztem magam, hogy végem volt. Első alkalommal befeküdtem a gépbe, vártam öt percet, majd kezdtem sejteni, hogy valami nem stimmel. Nincsenek bekapcsolva a csövek. Elkezdtem nyomogatni a start gombot, de semmi nem történt. Szépen felöltöztem, kiszóltam a kishölgynek rákvörösen, mire tájékoztatott, hogy olyan gyorsan berohantam, hogy nem volt ideje szólni, hogy a rossz kabinba mentem.

De én bátor anyuka vagyok, és mindezek után visszamentem újra szolizni. Persze egy másik szoláriumba. Kellemesebb élménnyel sajnos másodszorra sem gazdagodtam. Amint befeküdtem a szoláriumba, valami percenként fújt valamit az arcomba! El tudjátok ezt hinni? Végre elszabadultam a gyerektől, a férjemtől, a külvilágtól, elkezdtem relaxálni, majd PUFF, valami arcon spriccel! Állítólag be lehet állítani, hogy ne spricceljen, nekem ez nem sikerült, úgyhogy bevetettem a forgós technikát, vagyis percenként hasra fordultam, hogy ne az arcomat érje a víz.

A végén, mire már totál leégtem – szó szerint és átvitt értelemben is –, gondoltam megmentem magam a kínos találkozástól a szoláriumos hölggyel. Kirontottam a kabinból és csak visszakiáltottam hátrafelé, hogy köszönöm, viszontlátásra, mire a hölgy az ajtóból válaszolt: oké, de én itt vagyok ám elöl, szia! Miután beültem az autóba, alig tudtam betenni a kulcsot a lyukba, csak ültem és remegtem: ennyire öregek lennénk?

Barátnőm – szintén fiatal pécsi anyuka – bátorságomon felbuzdulva szintén elment a negyedik X felé szoláriumba. Az arcba spriccelő vizet ő is megkapta váratlanul, annyi különbséggel, hogy úgy megijedt, hogy felült, és természetesen jól beverte a fejét.

Kérdem én: ennyire öregek vagyunk?[/su_quote]