„A pécsi bányászok olyan példát mutattak mindannyiunk számára, ami évtizedekkel a bányászat befejeződése után is követendő” – mondta Péterffy Attila polgármester a hagyományos Ágoston téri bányásznapi ünnepségen.
Pécs és a bányászat fogalma összefonódik. Hiába zártak be a bányák a Mecsekben, Pécs egy kicsit mindig bányászváros marad, hiszen rengetegen dolgoznak manapság is azon, hogy ne vesszen el a több mint kétszáz éves pécsi bányászat emléke. A legszembetűnőbb példája ennek minden évben az, ahogy szeptember első napjaiban megannyi bányásznapi műsor, családi nap és megemlékezés keretén belül idézik fel a pécsiek a bányászok felbecsülhetetlen munkájának eredményeit:
a város világhírű szén- és uránbányászata indította el ugyanis Pécs gazdasági fellendülését.
Természetesen a pécsi bányásznap alkalmából idén is több helyszínen tartanak megemlékezéseket városszerte, ezek közül az egyik legfontosabb az Ágoston téri bányászemlékműveknél rendezett hagyományos városi ünnepség, ahol pénteken délután Péterffy Attila polgármester köszöntötte az érdeklődőket.
– Jó szerencsét! Egyre ritkábban hangzik fel ez a köszönés, pedig volt idő, amikor Pécsett sűrűn lehetett egymást így köszöntő embereket látni és hallani. Magam is számtalanszor hallottam ezt a köszöntést, amikor édesapám a munkatársaival beszélt. Kisgyermekként nem is nagyon értettem, hogy miért ezt a köszönést használják, csak később jöttem rá, hogy ez a közösséghez tartozást jelenti. Rangot és büszkeséget ad annak, aki kimondja – fogalmazott beszéde kezdetén a polgármester.
Ezt követően felidézte, hogy a legenda szerint ez a köszönés az erdélyi bányákból származik, onnan került a Rajna-vidékre a középkorban, majd vissza a Felvidékre, hogy aztán 1894-től a magyar bányászok hivatalos köszöntése legyen.
– Jó szerencsét! Már maguk a szavak kifejezik azt a miliőt, amiben a bányászoknak dolgozniuk kellett. A veszélyes körülmények között a szerencsén túl csak egymásra számíthattak. Munkájuk során megnyugvást és biztonságot jelentett a társak támogatása. Ez olyan összetartozást alakított ki közöttük, ami legendássá tette a közösségük erejét. Szövetségük legtöbbször egy egész életre szólt, és akkor is erős maradt, ha a szakmától már eltávolodtak. Ezzel olyan példát mutattak mindannyiunk számára, ami évtizedekkel a bányászat befejeződése után is követendő. A pécsiség szerves része a bányász kultúra. A hagyományok megőrzése mindeddig sikeres volt, a feladatunk pedig az, hogy gyermekeinkre és unokáinkra hagyományozzuk ezt az örökséget – mondta.
Megjegyezte, hogy, a fenti gondolat jegyében újították meg tavaly a 2004-ben telepített, majd meghibásodásuk után évekig nem hallható bányász-térzenéket a városban: 2020 óta újra szól az emlékzene, összesen hat helyen.
Ezután a polgármester bejelentette, hogy a mecseki uránbánya egykori IV-es számú légaknájának 50. telepítési évfordulója alkalmából jövőre egy emléktáblát helyeznek ki a helyszínen. Magyarország első, ezer méternél mélyebb aknáját Péterffy Attila korabeli műszaki-technikai bravúrnak nevezte.
– Az egykori bányászokra jellemző tettrekészséggel és elkötelezettséggel kell dolgoznunk a továbbiakban is azon, hogy a város újra megtalálja a saját útját. Azon dolgozunk, hogy fejlesszük Pécs gazdaságát, és újabb és újabb befektetők vonzásával kialakítsuk azokat az ágazatokat, amelyek olyan jólétet biztosítanak Pécsnek, mint egykor a bányászat – zárta beszédét a polgármester.
A központi bányásznapi megemlékezésen részt vett Hoppál Péter országgyűlési képviselő is, aki beszédében a pécsi-baranyai bányászok szerb megszállás alatt véghez vitt tetteit méltatta. Mint mondta, a 33 hónapig tartó, 100 éve véget ért szerb uralom során „a derék bányászok nem engedtek a megszállók és hazaárulók szirénhangjainak” és megszervezték az általános bányászati sztrájkot, majd a megszállás végén, a felszabaduláskor „vezető delegációként” üdvözölték a város nevében Horthy Miklós bevonuló hadseregét.
Az ünnepség végén a város vezetése, a pártok frakciói, valamint városi szervezetek képviselői is elhelyezték koszorúikat a tér központi bányászemlékművénél.
