Több ezer ember él még ma is a csernobili atomkatasztrófa körül kialakított harminc kilométeres zónában. Két pécsi fiatal tavasszal forgatott a sugárszennyezett vidéken. A „Csernobil öröksége: A Zóna” című dokumentumfilmet október 8-án 19 órakor ingyenes előadás keretében mutatja be az Uránia Mozi.
A Kijev melletti Csernobilban – az egykori Szovjetunió, ma Ukrajna területén – 1986. április 26-án történt atombaleset során gőzrobbanás miatt kigyulladt az egyik reaktor, majd több robbanás után nukleáris olvadás következett be.
A baleset mentesítésében közel ötszázezer ember vett részt. A halottak számát csak megbecsülni tudják, közvetlenül a katasztrófa áldozatának négyezer embert tekintenek, de egyes becslések szerint ötvenezer ember halála tudható be Csernobilnak.
A fiatalok, Anton Bendarzsevszkij, a Kitekintő.hu posztszovjet-térség rovatvezetője és Maczelka Márk, az Azimuth Film ügyvezetője tavasszal forgatott a sérült blokknál, és látta azt a lezárt övezetet, ahonnan több százezer embert telepítettek ki. A fiatalok a katasztrófa huszonötödik évfordulója kapcsán rendezett, ötven ország állam- és kormányfőit felvonultató konferenciáján is részt vettek.
– Ezerötszáz kilométert autóztunk, huszonhárom órán keresztül tartott az út – kezdi Maczelka Márk operatőr-vágó. – A csernobili erőmű körül kialakított harminc kilométeres zónához érve rendkívül szigorú ellenőrzésen estünk át, a szögesdróttal körülvett területet ötszáz katona őrzi ma is.
Az ellenőrzés után juthattak be a reaktortól tizennyolc kilométerre fekvő Csernobilba, ahol egykor tizenkétezer ember élt.
– Felemás kép fogadott bennünket, hiszen egyes épületek teljesen elhagyatottak voltak, másutt pedig ruhák száradtak az ablakokban. Közel hétezren élnek ma is ott, ideiglenes lakók, kéthetes váltásban élnek a városban – folytatta Márk.
Ezek az emberek tartják karban és felügyelik az atomerőművet. A városkába pedig több cég is letelepült az ott élők kiszolgálására. Aki vállalja a munkát, az még a nyugat-európai bérekhez képest is nagyon szép summát, kétezer dollárt vihet haza havonta.
Az épületeken belül Csernobilban sincs nagyobb sugárzás, mint idehaza, ám az ottani sportpályán leállított, egykor a mentesítésben résztvevő gépek mellett a mérőműszerek igen magas – a megengedett határértéknél 180-szor nagyobb – sugárzást mértek.
A film szerkesztő-riportere, Anton ezzel kapcsolatban hozzátette: bizonyos pontokon a zónán belül kiugró értékek mérhetők, így például a szobák sarkaiban, ahol összegyűlt a por, vagy a mohás részeken, ahol megőrződött a szennyeződés. Elmondta azt is, hogy immáron az, az atomerőmű szomszédságában található fenyves is erősen sugárfertőzött, amelyet azoknak a fáknak a helyére ültettek, melyeknek levelei elvörösödtek a radioaktivitás miatt.
A fiatalok a súlyos csapást elszenvedett Pripjatyba is bejutottak, oda, ahol valamikor ötvenezren éltek, s amely ma lakatlan szellemváros. Itt alig egy órát tölthettek csak el, de így is volt alkalmuk felkeresni az önkiszolgáló áruházat, a vidámparkot a megállt óriáskerékkel, s egy ötemeletes ház kifosztott lakásait is megnézték.
A pécsi fiatalok ezen élményeikről állítottak össze egy egész estés dokumentumfilmet, amelynek premierje jövő hét szombaton lesz. A film felteszi a kérdést, hogy kik és miért áldozták az életüket a reaktorban az elmúlt években? Hogyan folytatódott az atomerőmű működtetése és az ott dolgozók élete a katasztrófa után? Milyen állapotban van a balesetet szenvedett reaktor védőburka, a „szarkofág”, és mit rejt a belseje?
Ez év áprilisában rendezték meg Kijevben „A 25 évvel a csernobili baleset után” nemzetközi atomenergia-biztonsági konferenciát, amelyen ötven ország – köztük hazánk – képviselői is részt vettek. A tanácskozáson megvitatták a japán Fukushimában történt katasztrófa apropóján az atomenergia és felhasználási módjainak mai helyzetét, a biztonsági kockázatokat és a csernobili katasztrófa felszámolásának jövőbeli lehetőségeit.
