Kis túlzással Jankó Mátyáson múlik egy-egy előadás sikere a Bóbita Bábszínházban. A fiatalember ellenőrzi le ugyanis a díszletet és a kellékeket a színpadra lépés előtt. Hívták más színházba is, de ő a társulatot a családjának tekinti, ráadásul Pécset sem szívesen hagyná itt. Nagy vágya, hogy visszatérjen a városba a 15 évvel ezelőtti kulturális pezsgés.
– Miként kerültél a Bóbita Bábszínházhoz?
– Tüke pécsiként a városban jártam iskolába, de tanulmányaim alatt mindig más kötött le, mint ami az iskola profilja volt. Műszaki érdeklődésem miatt a Zipernowskyba jelentkeztem, ahol később az irodalom és a történelem felé fordultam. Az egyetemen szociológiát hallgattam, de közben besegítettem Boglári Tamás barátomnak, diákszínházaknak készítettem vetített díszleteket. Ő később idekerült a bábszínházhoz, én pedig eljöttem néhányszor megnézni, hogy mivel is foglalkozik. Megtetszett a dolog, ráadásul később több ismerősöm is itt kötött ki: van, aki színész, van, aki rendező lett.
– Mi a pontos feladatod a bábszínháznál?
– Díszítő és kellékes vagyok, tehát az előadások előkészítésében veszek részt. Az én felelősségem, hogy minden megfelelően jelenjen meg a színpadon. Ezen kívül ügyelnem kell a színészekre, valamint a díszlet és a kellékek anyagára.
– Feltételezem, hogy már kiskorodban is lenyűgöztek ezek az előadások.
– Nem rémlik, hogy különösebben lekötöttek volna, de Vitéz László egyik előadására a mai napig emlékszem. A bábszínház inkább később hagyott bennem mély nyomot. Akkor ébredtem rá, hogy mennyire összetett, milyen lehetőségek rejlenek benne és nem is olyan gyerekes dolog, mint ahogy képzeltem.
– Díszítőként képzeled el a jövődet is?
– Az igazgató beíratott a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, hogy a legújabb digitális eszközökkel is megtanuljam kezelni a fénytechnikát. Nagyon jólesik, hogy ekkora bizalmat fektettek belém és látják bennem a tehetséget. Ezen kívül érdekel a díszlettervezés és a bábkészítés is. De ezekhez még jó pár év gyakorlata szükséges. Most viszont azon dolgozom, hogy miként lehet a díszletet és a világítást kombinálni.
– Hogy néz ki egy napod?
– Már reggel bent vagyok a színházban, főként karbantartási munkákat végzek. A mi feladatunk a díszletelemek leellenőrzése is, továbbá mi hozzuk el a műhelyből és visszük ki azokat a színpadra. De nálunk mindenki sok dologban besegít a feladatai mellett.
– Szeretnél Pécsett maradni?
– Jól érzem magam a társulatnál és a városban is, nem véletlenül ide jelentkeztem egyetemre. Azonban úgy emlékszem, hogy amikor 15-16 éves voltam, sokkal pezsgőbb volt a város kulturális élete. Hiányzik az, hogy korábban szinte minden sarokban és zugban történt valami. De szerencsére most megint azt látom, hogy a korombeli generáció kellőképpen nyitott és próbál is tenni valamit ez ügyben.
– Még egy nagyobb bábszínház kedvéért sem váltanál?
– Tavaly hívtak dolgozni egy nagynevű bábszínházhoz, de nem fogadtam el az ajánlatot, mert jól érzem magam a Bóbitánál. Családias a légkör, ami persze néha azzal jár, hogy vannak köztünk viták, de általában jó a hangulat és mindig számíthatunk egymásra.
