A német származású, de Magyarországon élő Katharina Roters több mint tíz éve fényképezi azokat a számára egzotikus és művészetileg érdekes magyar falusi kockaházakat, amiket mi itthon unalmasnak, vagy kifejezetten csúnyának tartunk. Az így összegyűlt fotóit Hungarian Cubes (Magyar kockák) című most megjelenő könyvében láthatjuk, melyben Roters nagy hangsúlyt fektet a baranyai kockaépületek díszítéseire.
Roters 2003-ban költözött Magyarországra, ide húzta a szerelem, hisz’ férje, Szolnoki József dokumentumfilmes ott él. A ’60-as és ’70-es évek tipikus magyar kockaházait megörökítő fotósorozatát is ebben az évben kezdte el, azonban – mint azt lapunknak elmondta – az épületdíszítések iránti szenvedélye korábbra nyúlik vissza, ugyanis 2000-ben egy német ösztöndíj keretén belül Jerevánba látogatott, ahol az örmény ornamentika jellegzetességeit örökítette meg, ami után elmondása szerint teljesen más szemmel kellett néznie a Kádár-kor kockaházainak egyszerűségét.
Ezután 2005 és 2008 között Pécsre tette székhelyét, ahol doktori képzése zajlott. Kutatása során értelemszerűen a „Kádár-kockák” homlokzatdíszeit vette célba. Több mint ezer képet készített, amiből 120 került be a könyvbe. Roters és férje azóta is visszajárnak Pécsre munka és kikapcsolódás céljából is. Imádja a várost, és úgy gondolja, hogy Pécs az ország egyik legkiemelkedőbb kulturális központja.
A művésznő azért is szereti Pécset, mert a környékén lévő kis falvakban az átlagnál sokkal több olyan kockaház maradt fent meglepően jó állapotban, melyeknek díszítései a fényképésznő szerint rendkívüli lehetőségeket rejtenek magukban egy közeljövőben induló kutatáshoz.
Roters hangsúlyozta, hogy a népi magyar építészetet hirtelenül és tragikusan felülíró Kádár-kori kockaházak eredetéről és típusairól már léteznek akadémikus fejtegetések, viszont a házak homlokzatdíszeiről nem. Roters szerint épp ezért lenne fontos még addig komolyabban utánajárni a baranyai házak ornamentikájának, amíg azokat – mint oly sok másik ilyen házat – át nem festik a tulajdonosok.
Feltűnő, hogy a képekről a fényképésznő minden zavaró dolgot kiretusált. Se antennák és drótok, se vonuló tehenek, se trécselő nagymamák nincsenek a képeken. Roters számára ugyanis a díszítések a fontosak.
Roters szerint a kockaházak mintái nagyban hasonlítanak a tetoválásokra, hisz a teljesen azonos, szürke, vakolatlan házakat a lakóik azért díszítették fel különböző mintákkal, hogy ezáltal eltérjenek kissé a normától, az uniformizáltságtól. A házdíszek tehát a lakók önkifejezésében játszottak nagy szerepet. Ezek a minták pedig vándormotívumokká válva terjedtek el az országban, melyet a kreatívabbak folyamatosan újra- és újra átalakítottak, ezáltal rálicitálva a szomszédok díszeire.
A fényképésznő hozzátette, hogy létezhet olyan, hogy „tipikus baranyai házdíszítés”, mivel szerinte kimutatható némi hasonlóság a ’60-as és ’70-es évek geometrikus, térhatású ornamentumai, és az akkoriban épp rendkívül népszerű Vasarely op-art munkái között.
