A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság október 16-án vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Dezső 62 éves pécsi lakossal szemben.
A nyomozás során megállapították, hogy K. Dezső László március 13-án az éjszakai órákban élettársa pécsi albérleti lakásában volt, majd veszekedés hevében konyhakéssel megsebesített egy ott tartózkodó férfit. A rendőrök a helyszínen a támadót elfogták, előállították – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatására, melynek a bíróság helyt adott.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 62 éves férfi volt élettársát korábban is több alkalommal bántalmazta.
A büntetőeljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával lefolytatta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Baranya Megyei Főügyészségnek küldte meg.