Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka három gyermek édesanyja, feleség, háziasszony, családi gazdaságuk vezetője, hulladékmentes műhely alapítója, zöldhulladék-átvevőhely üzemeltetője, odútelep fenntartója, vállalkozó, önkéntes és aktív civil is. Végigolvasni is fárasztó ezt a felsorolást, nemde? Ha érdekel, hogyan tud minden szerepben helyt állni a nemrég az Év Női Példaképe Baranyában verseny szakmai díjával jutalmazott hölgy, olvasd el interjúnkat.
– Hogy oldja meg a rengeteg különböző feladat összeegyeztetését?
– Igazából észre sem veszem, hogy mennyi mindennel foglalkozom. A legnagyobb titok azonban biztosan az, hogy nagyon szeretem csinálni ezeket a dolgokat. Megtaláltam a hivatásomat a munkámban, otthon érzem magamat benne minden porcikámmal. Fontos még, hogy beépült a mindennapjainkba a körülöttünk lévő gazdaság, illetve azt is megszoktam, hogy a gyerekek mindig velem vannak és segítenek is. Sokszor vagyok hullafáradt, de ez számomra nem a negatív, hanem sokkal inkább jóleső érzés. Hozzáteszem, ez csapatmunka, ha észrevesszük hogy egyikünknek a támogatásunkra van szüksége, akkor azonnal összeszedi magát a család többi tagja és mindent belead. Az által pedig, hogy a szabad levegőn, természetközelben dolgozom, szintén nagyon sok lelki és fizikai jó hatás ér, fiatalnak és energikusnak érzem magam a sok munka mellett is. De viccből azt is el szoktam mondani, hogy a férjem reggelente nagyon finom kávét főz, így jól indul majdnem minden nap.
– Mi a szerepe a gazdaságotokban? Miket csinál?
– Mindent. Végzem a termelést, a kapálást, a gyomlálást, füvet nyírok, traktort vezetek, ha kell, építem a magaságyásokat, hordom a téglát a fűszerkertekhez, ültetek, vezetem a kreatív műhelyt, beszerzem a magokat, feldolgozom a megtermelt javakat, járok képzésekre is, újításokon töröm a fejem. A tevékenységünkben nagyon fontos a társadalmi szerepvállalás is, sok programot szervezünk, és megmutatjuk az embereknek ezt a világot. Néha a gasztronómia, máskor az újrahasznosítás például a téma, a lényeg, hogy közösséget hozzunk létre, és megpróbálunk minél több jót mutatni a résztvevőknek. A közösségben és a szép jövőben hiszünk, ezért dolgozunk.
– Az agrárszektor jelenleg hogy teljesít?
– Úgy érzem, hogy most kezd nagyon felkapott dolog lenni a környezetvédelem és az újrahasznosítás, amihez párosul az agrárszektor, a mezőgazdaság, ehhez társul az agrárszektor, a termelés, vagy a kertészet és más rokonterületek is. Nagy örömömre azt látom, hogy azok az alapelvek nyernek teret, melyeket mi is képviselünk: a vegyszermentesség, a természettel való együttműködés, a biodiverzitás megőrzése, a fenntartható jövő. A programokon azért is próbálunk minél szélesebb körű témákkal foglalkozni, hogy újabb és újabb embereket nyerjünk meg ennek a tevékenységnek a javára. Mindenkit mással lehet megfogni. Van, akit a vegyszermentes háztartás érdekel, mást a gasztronómia, megint mást a gyomnövények felhasználása.
– Nehezebb nőként belevágni?
– Nem érzem úgy. Talán azért, mert nagyon karakán személyiség, határozott és rendkívül makacs vagyok. De a különböző képzéseken is rengeteg nővel találkoztam. Hozzá kell tennem, mikor hat éve az első várandósságom után úgy döntöttem, hogy fiatalkori álmaimat sutba dobva mégsem egyetemi professzor szeretnék lenni, hanem gazdaságot létrehozni, nagyon szkeptikusan álltak hozzám. Sem a férjem, sem a családom többi tagja nem igazán hitt bennem. Azóta a férjem és a gyerekeim a legnagyobb támogatóim. Az első lépések nehezek voltak, de utána már minden perce megérte.
– Nagyon idillikusan hangzik minden, amit mondott. Tényleg ennyire tökéletes az élete?
– Szerintem ez felfogás kérdése. Mindenkinek vannak nehéz napjai, problémái, mi is szoktunk veszekedni, én is szoktam sírni és kiborulni. Viszont nagy szerencsém van, mert a gyerekeimben mindig megtalálom a pozitív feltöltődést. A rendkívül higgadt férjem pedig jól ellensúlyozza az én temperamentumos személyiségemet. Nálunk a nagyszülők dolgoznak, így mindenhová három gyerekkel megyek, amit sokszor nehéz megoldani. Mégis, szerintem valóban idillikus az életem, mert valóra váltak az álmaim, sőt annál is sokkal több. Mi is megéljük tehát azokat a buktatókat, amiket mindenki, szerintem csak másként fogjuk fel, mindig a jót keressük. Ha pedig nem találjuk, alszunk rá egyet.
– Ön kapta az Év Női Példaképe Baranyában verseny szakmai díját. Milyen érzés ez?
– Az utolsó pillanatig nem tudtam, hogy engem fognak vele elismerni, nagyon hálás vagyok a szervezőknek a díjért. Nagyon meglepődtem és zavarban voltam a színpadon, hiszen mikor nem a szakmámról beszélek, egyáltalán nem könnyű megszólalnom. Egyébként szinte testen kívüli érzés volt megkapni ezt a díjat, főleg, mert teljesen máshonnan indultam és kicsit nehéz időszakon is vagyok most túl. Számomra nagyon nagy lökés ez most. Emellett reménykedem abban, hogy felhívja ránk azoknak a figyelmét, akiket érdekel ez a fajta tevékenység, és új, akár országos vagy nemzetközi kapcsolatok születhetnek, valamint egyre többen csatlakoznak a közösségi kezdeményezéseinkhez.
