Hirdetés

Felpezsdül a város szeptember 18-22. között, a Pécsi Napok rendezvénysorozat jobbnál jobb – ráadásul ingyenes – programokkal érkezik. A könnyűzenei koncertek mellett ismét megrendezik a Tanuló Város Fesztivált és az Európai Bordalfesztivált, és most először a Tudományfesztivál is bemutatkozik Pécsen.

Igazi kavalkád vár a pécsiekre szeptember 18-tól, kezdetét veszi ugyanis a Pécsi Napok rendezvénysorozat, amelyet Zag Gábor alpolgármester a témában tartott sajtótájékoztatón egy olyan programként jellemzett, amely remekül bemutatja Pécs sokszínű kulturális életét, valamint azt, hogy milyen értékeket rejt magában a város.

A rendezvény immár harmadik alkalommal a Nemzetközi Nappal indul, amelyet a város a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) közösen szervez. Ahogy Tarrósy István, a PTE nemzetközi igazgatója mondta, az egyetemen jelenleg 140 ország több mint 5000 hallgatója tanul, és a Nemzetközi Nap nekik ad lehetőséget, hogy megmutassák magukat és kultúrájukat a pécsieknek. Idén a PTE Táncegyüttesének műsora után egy szenegáli együttes lép színpadra, akik egy tradicionális, nyugat-afrikai hangszert is hoznak magukkal. Először koncertezik hazánkban az eszéki Házmester zenekar, este pedig a Brains, Magyarország egyik legnépszerűbb elektronikus zenét játszó együttesét láthatjuk.

A több mint húsz éves testvérvárosi kapcsolat előtt tisztelegve a Pécsi Napok keretein belül egy nap mindig Aradé, emelte ki Zag Gábor, így szeptember 19-én az aradi Lupus Dacus régizene együttes előadását tekinthetjük meg a Széchenyi téren.

Zag Gábor alpolgármester a sajtótájékoztatón

A fesztivál zárónapján, szeptember 22-én a XXVIII. Európai Bordalfesztivál és II. Bordalnok Énekverseny összművészeti programjai zajlanak. A hagyományos szüreti felvonulás délután három órakor indul a Kossuth térről, ismertette Hoffner Tibor, a Pécsi Férfikar Alapítvány elnöke, és amint a menet megérkezik a Széchenyi térre, a színpadon a zenetörténet legszebb bordalai csendülnek fel magyar és külföldi zenekarok előadásában.

Ahogy megszokhattuk, a fesztivál ideje alatt esténként könnyűzenei koncerteken bulizhatunk. Halász Kinga, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. kommunikációs munkatársa elmondta, a mohácsi Asterix zenekar Omega emlékkoncertet ad, de a Széchenyi térre érkezik a Honeybeast és a Wellhello is. A fesztivál zárásaként pedig a magyarországi roma folk egyik legrangosabb együttese, a Romengo lép fel. Halász Kinga kiemelte, a Városháza Torony kiállítás is megtekinthető a Pécsi Napok alatt. A látogatás ingyenes, viszont előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni ezen az oldalon lehet.

A kultúra mellett a tudomány is helyet kap a Pécsi Napokon. Idén először érkezik a városba a Tudományfesztivál, amelynek célja elsősorban a fiatalok inspirálása. Ahogy Gyenes Ádám, a Kossuth Klub elnöke és a rendezvény egyik főszervezője mondta, az eseményen ismeretterjesztő formában mutatnak be különböző kutatási és fejlesztési témaköröket, így azokat az általános iskolástól a középiskolás korosztályig mindenki könnyen megértheti. A fesztiválra diákcsoportokat várnak, akik megismerkedhetnek többek között a robotikával, a pneumatikai alapjaival, a 3D nyomtatással, de hidrogénhajtású autót, hajómotort és kerékpárt is megnézhetnek.

Természetesen idén sem marad el Tanuló Város Fesztivál. Vincze Csilla, a Nevelők Háza Egyesület ügyvezető elnöke felidézte, nyolc évvel ezelőtt kapta meg Pécs a Tanuló Város címet ezzel vállalva, hogy minden évben megszervezi a fesztivált. Szeptember 19-21. között mintegy 100 programmal várják az érdeklődőket 24 helyszínen, többek között a Széchenyi téren és a Civil Közösségek Házában, de Kertvárosban és Pécsbányán is lesznek különböző események.

A fesztivállal azt szeretnék hangsúlyozni, hogy tanulni nem csak az iskolapadban lehet, hiszen az ismeretszerzés egy élethosszig tartó folyamat, amit innovatív, kreatív eszközökkel is meg lehet valósítani. Ebben a témában egyébként egy konferenciát is szerveznek több hazai és külföldi résztvevővel. Németh Balázs, az UNESCO Global Learning programjának rektori megbízottja úgy fogalmazott, a konferencián a tanuló városok tanulhatnak egymástól, és megismerhetik a lehetőségeket, miként tudnak még többen és még színvonalasabb körülmények között tanulni életkortól függetlenül.

A Pécsi Napok, a Tanuló Város Fesztivál és a Tudományfesztivál részletes programja megtalálható az egyes események honlapján.

Hirdetés