Két évtizedes elmaradásban vagyunk Nyugat-Európához képest: amikor Angliában már egyetemi szintű palliatív képzés folyt, Magyarországon csak akkoriban lehetett hallani először a hospice szolgálatról. Most, az országban elsőként a PTE Általános Orvostudományi Karán, a Családorvostani Intézet keretein belül létesült Hospice-Palliatív Tanszék, melynek megbízott vezetőjét, dr. Csikós Ágnest kérdeztük.
A Magyar Hospice Alapítványt 1991-ben az a felismerés hívta életre, hogy hazánkban az életük végén járó emberek és családjaik nem kapnak megfelelő és elegendő segítséget – idézi a kezdeteket dr. Csikós Ágnes (képünkön). – Ezt követően indult el olyan szemléletváltozás, melynek eredményeként a végstádiumban lévő betegek és családjaik számára a hospice ellátási forma jelenti a leghatékonyabb segítséget. Ez nem helyhez kötött, tehát folyhat intézményi, fekvőbeteg körülmények között éppúgy, mint otthon, családi körben, s az arról való gondolkodást állítja tevékenységének középpontjába, hogy milyen segítséget kaphatnak, milyen orvosszakmai, ápolási, szociális vagy épp pszichés támogatásban részesülhetnek azok a betegek, akik számára a gyógyulás már nem realitás. A mi tanszékünk is azért jött létre, hogy elősegítse ezen ellátási formák bővítését, hogy annak oktatását kötelező jelleggel beépítse az orvos- és ápolóképzésbe (eddig csupán szabadon választható kurzus volt), hogy egységesen használható szakirodalmat adjon oktatók és hallgatók kezébe, s hogy az európai gyakorlatnak megfelelően önállónak, a többi orvosi szakterülettel egyenrangúnak fogadják el.
– Mit tanítanak a hallgatóknak?
– A tüneti kezelés elméletét és gyakorlatát, a fájdalom enyhítésének módozatait. A palliáció kifejezés a pallio szóból ered, ami köpönyeget jelent, s azt, hogy betakarni, megóvni valakit. Úgy kell enyhíteni a beteg fájdalmát, tüneteit, hogy lehetőleg a családtagjai közelében maradhasson élete utolsó, nehéz időszakában. Ahogy vérnyomást vagy vércukorszintet mérünk, úgy kell megállapítanunk, milyen mértékű a beteg fájdalma. Mivel ez szubjektív tünet, csak az érintett tudja meghatározni az intenzitását. Erre alkalmazható a fájdalomfelmérő skála, amin 1 és 10 között kell besorolnia a fájdalmát. Ez az orvos számára viszonyítási alapot jelent, s rövid időn belül kiderül számára, hogy az alkalmazott fájdalomcsillapítás hatásosnak mutatkozik-e vagy sem.
– A napokban lezajlott konferencián megismerkedhettek a résztvevők új, hatásos gyógyszerekkel-módszerekkel?
– Ilyenek mindig vannak, legnagyobb problémánk, hogy itthon a gyors hatású fájdalomcsillapítókat a társadalombiztosítás nem finanszírozza, így a betegek számára nem vagy csak erősen korlátozott mértékben hozzáférhetők. Miközben az ember bármit megtenne beteg szerettéért, csak igen kevesen tudnak kifizetni például húszezer forintot tíz szem piruláért. Egyre több gyógyszer kerül ki a támogatottak csoportjából, tanszékünk e téren is megpróbál kedvező változást elérni.
– Utópisztikus elgondolás, hogy egyszer fájdalom nélkül fogunk élni?
– Jelenleg is vannak olyan szerek, az ópiátok, amelyek legnagyobbrészt itthon is hozzáférhetők, s nagyon hatékonyak a krónikus fájdalom enyhítésében, csak ismerni kell őket. Ám ne feledjük: a fájdalom nem pusztán fizikai jelenség, vannak olyan pszichés, spirituális vagy szociális elemei, amelyek hozzáadódnak, de mindig lehet kezdeni velük valamit. Ez a hospice mozgatórugója. Baranyában két ingyenes, otthoni ellátó szolgálat tevékenykedik, az irgalmas rend pedig 23 ággyal biztosítja a fekvőbeteg-rendszert. Az onkoterápiás intézeten belül már működik egy palliatív szakrendelés is ambuláns formában, ahová a betegek és a családtagjaik is segítségért fordulhatnak.
– Ez gyönyörű hivatás, de lelkileg nyomasztó lehet a haldoklókkal foglalkozni.
– Én másképp közelítem meg. Magyarországon évente 33 ezer ember életét oltja ki daganatos betegség. Nem az a kérdés, meghalnak-e, hanem hogy miként töltik utolsó heteiket-hónapjaikat. Számomra ez az időszak nem szégyenletes vagy eltitkolandó, hanem nagyon is értékes. Nincs olyan, hogy nem lehet enyhíteni a fájdalmat! Elhivatott, nagy szakmai tudással és alázattal dolgozó munkatársaimmal magam is azon dolgozom, hogy mindenki emberhez méltó körülmények között fejezhesse be földi pályafutását.
