A távoli galaxisok halmazai, amelyek a korai univerzumban szédületes tempóban „gyártották” a csillagokat, napjainkra a legmasszívabb csillagvárosokká váltak – derítették ki brit csillagászok.
A Durhami Egyetem csillagászai a chilei Atacama-sivatagban működő Európai Déli Obszervatórium (ESO) APEX-teleszkópjának, valamint nagyon nagy teleszkópjának (VLT) adatai mellett a NASA Spitzer űrteleszkópjának felvételeit tanulmányozták, hogy megvizsgálják, miként alkottak halmazokat a nagyon távoli, fényes galaxisok – olvasható a Space.com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon.
Olyan galaxisokat vizsgáltak, amelyek tízmilliárd fényévnyire találhatók a Földtől. Ez azt jelenti, hogy a kutatók abban az állapotukban vizsgálhatták a csillagvárosokat, amelyekben a korai univerzumban, tízmilliárd évvel ezelőtt voltak. Ebben az időben igen intenzív csillagképződés folyt, az adott galaxisokat „csillagontóként” is nevezik az asztronómusok.
A kutatások kimutatták, hogy a szorosan egymás mellett csoportosuló galaxisok sötét anyagból álló nagyobb gyűrűn belül „gyülekeztek”.
A csillagászok, hogy megismerjék a galaxisok evolúcióját, megmérték az őket körülvevő sötét anyagból képződött gyűrűket, majd komputeres szimulációval modellezték a csillagvárosok további evolúcióját. Számításaik szerint a későbbiek során a csillagontó galaxisok elliptikus galaxisokká alakultak át. Napjainkban ezek a legmasszívabb csillagvárosok.
A „csillaggyártás” szédületes tempóban folyt. Ennek köszönhetően ezekben a galaxisokban megduplázódott a csillagok száma, az aktív szakasz azonban mindössze százmillió évig tartott, ami kozmikus léptékben viszonylag rövid időnek számít, majd hirtelen véget ért, s azóta a galaxisok rendkívül passzívak.
„Ismeretes volt, hogy a masszív elliptikus galaxisok hirtelen álltak le a csillagtermeléssel, passzivitásra kárhoztatva magukat, ám a jelenség okai tisztázatlanok voltak” – magyarázta Julie Wardlow, a kutatócsoport tagja.
A mostani kutatások során a tudósok viszont arra a következtetésre jutottak, hogy a csillagképződés leállta a galaxisokban „fészkelő” szupermasszív fekete lyukakkal hozható összefüggésbe. A robbanásszerű csillagképződés „felturbózhatta” ugyanis a kvazárokat (csillagszerű rádióforrásokat), amelyek közepén óriási energiaforrás, nagy valószínűséggel fekete lyuk található. Amikor a „felturbózott” kvazár óriási energiamennyiséget „fújt ki” a környezetébe, egyben szétoszlathatta a galaxisokat körülvevő gáz- és porfelhőket, amelyek a csillagképződés „alapanyagául” szolgálnak.
