Aki jobban ismeri a pécsi foci múltját, annak nem kell mesélni az 1970-es diadalról a Newcastle United ellen, ami a Pécsi Dózsa továbbjutását jelentette az Európai Vásárvárosok Kupájában. Az akkori legendás gárda oszlopos tagja volt Máté János, aki két gólt rúgott az angoloknak. Az idős csatárt nemrég Áder János köztársasági elnök Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki – nem csak a sikeres sportpályafutás, de az utánpótlás-nevelés terén elért eredményeiért is.
– Honnan a futball iránti szerelem? Már gyermekkorában eldőlt, hogy focizni szeretne?
– A hely, ahol felnőttem, Bonyhád, rétekkel, legelőkkel volt körülvéve, és persze ott a futballpálya, ahol egész álló nap fociztunk. Bármire hajlandó lettem volna, hogy focizhassak – ez az a szenvedély, ami nélkül nem lehet eredményesen játszani, ez az, aminek a mostani gyerekeknél is meg kell lennie ahhoz, hogy eredményesen sportoljanak.
– Nagyon hamar már a felnőttek között találta magát.
– Hát olyan szinten fociztam már fiatalkoromban, hogy hamis igazolvánnyal játszattak, mivel nem értem el a korhatárt, amivel nevezhettek volna. Bonyhádon a megyei első osztályban, majd az NB III.-ban szerepeltem. Aztán jött a fordulat. Már elígérkeztem Dunaújvárosba, ahol próbajátékon is részt vettem, amikor hozzánk érkezett a Pécsi Dózsa tartalékcsapata vendégjátékra. 5-1-re vertük meg őket, amiből három gólt én szereztem. Dr. Czibulka Mihály, a Pécs edzője ekkor ajánlatot tett nekem, én pedig Dunaújváros helyett inkább Pécset választottam. Tizenkilenc évesen mutatkozhattam be a felnőttcsapatban, 1968-ban.
– Mindig csatárposzton játszott, vagy máshol is kipróbálta magát?
– Mindig is csatár voltam, egészen gyermekkoromtól kezdve rettenetesen szerettem gólt lőni, folyamatosan az ellenfél kapujánál lenni. Csak a gól, csak a gól, ez motivált!
– Kik voltak a legnagyobb hatással Önre?
– Mindenképpen kiemelném dr. Czibulka Mihályt, aki egy keresztény, erkölcsileg és emberileg kifogásolhatatlan, humánus edző volt. Kovács Imrét is meg kell még említenem az edzők közül, tőle is rengeteget tanultam. A tanárképző főiskolán pedig Bolla Ferencet. De amikor idekerültem, az egész pécsi miliő megfogott: az öltözői légkör, az, hogy mennyi intelligens sportolóval játszhatok egy csapatban. Legalább 5-6 végzett doktor volt közöttünk, orvosok, tanárok, jogászok. Úgyhogy az indulás álomszerű volt! Sajnos később a karrierem során mást is tapasztaltam, úgyhogy volt összehasonlítási alapom.
– Meséljen a nagy meccsről, a Newcastle elleni nevezetes diadalról! Két gólt is lőtt a visszavágón!
– Felejthetetlen emlék. Akkor még egy zárt világban éltünk, nem volt internet, ahol rendszeresen nyomon követhettük volna a nagy csapatokat. Tudtuk, hogy Anglia 1966-ban világbajnokságot nyert, így nagyon tartottunk tőlük és tiszteltük őket. Éppen ilyen nagy várakozással utaztunk külföldre az odavágóra, az egész „nyugati világ” újdonság volt számunkra, akik alig utazhattunk külföldre. Az ottani hangulat egészen rendkívüli volt: vendégcsapatként megtapsoltak minket, mikor kivonultunk. Ilyet itthon nem tapasztaltunk. De fogalmunk sem volt, mi vár ránk, mennyire fognak elverni minket a világklasszis angolok. Viszont szorosra sikerült a meccs, végül 2-0-ra kikaptunk. Ezek után persze már végképp nem lehetett kalkulálni azzal, hogy tovább jutunk.
„A pécsi meccsen emlékszem, egy lepattantó labdából lőttem egy gólt. Rögtön más lett a helyzet és ezzel együtt a hangulat is. Éreztük, hogy lehet itt még keresnivalónk. A 86. percben buktattak minket a tizenhatoson belül, tizenegyest kaptunk. Én még ma sem tudom felfogni, hogy volt bátorságom odaállni, szerintem nem is tudtam, mire vállalkozom. Mindenesetre belőttem, euforikus hangulat támadt a stadionban. El se tudtuk volna ezt előtte képzelni.”
Végül amikor a büntetőpárbajra került a sor, kértem Czibulka Mihályt, hogy hadd ne álljak oda. Elkezdtem komolyan érezni a súlyát a dolognak, én már rúgtam is egyet, hátha a kapus megérzi, merre lőném. Nem akartam hibázni. Aztán a fiúk gyönyörűen berúgták a büntetőket, Rapp Imre pedig csodálatosan fogott hármat is. Így jutottunk tovább.
Az alábbi videón a Pécsi Dózsa Juventus elleni idegenbeli meccséből láthatunk részleteket, akik a Newcastle United kiütése után következtek. Az olasz sztárcsapat kettős győzelemmel búcsúztatta a pécsieket. A 12. percnél Máté János egy tizenegyest hagy ki, amit az olasz kapus – a gólvonalról elmozdulva – szabálytalanul (!) védett:
– Voltak még ehhez hasonló felejthetetlen pillanatok a pályafutása során?
– Egyértelműen ez volt a legszebb pillanat. Amit talán még kiemelnék, az az 1974/75-ös menetelésünk a Fradival a KEK-kupában. Veretlenül jutottunk a döntőbe, átjutva többek között a Crvena Zvezdán – akik a Real Madridot ütötték ki –, a Liverpoolon. Végül a Dinamo Kijevvel, a komplett szovjet válogatottal találkoztunk, akiket nem sikerült legyűrni. Elfogyott az erő, sok volt a sérült.
– Jelenleg is követi a pécsi csapat sorsát?
– Természetesen! Nagyon tetszik most a PMFC idénykezdése, nagyon-nagyon remélem, hogy sikerül a feljutás az NB II.-be. Ott, ha találunk egy komoly szponzort, akkor bízom abban, hogy a legjobbak közé kerülhetünk, mivel Pécsnek ott van a helye. Mindenképpen szeretném megköszönni a városnak a sok rendezvényt, sok kitüntetést, amivel a pécsi fociéletet ápolja. Személy szerint én is mindenhol lobbizom a csapatért. Most Gyulán élek, csak remélni tudom, hogy a pécsi csapat egyszer a közelben játszik majd, hogy a helyszínen szurkoljak nekik.
– Hogyan került Gyulára?
– Tíz éve hívtak ide a frissen alapított Grosics Futballakadémiára a fiatalokkal foglalkozni. Amikor onnan elkerültem, akkor egy helyi középiskolába hívtak dolgozni, úgyhogy végül itt maradtam a feleségemmel. De nagyon hiányzik Pécs, ahol mindig a legjobban éreztem magamat, a régi barátokkal, játszótársakkal – sokukkal még most is tartjuk a kapcsolatot.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#86c0e1″ radius=”2″]Máté János 1948. december 23-án született Bonyhádon. 1968-ban került a Pécsi Dózsához, ahol öt idény alatt 47 gólt szerzett. Az elsőben 23 bajnokin 14-et. 1973-ban a Ferencvároshoz igazolt, ahol rögtön csapata második legeredményesebb játékosa lett. A Fradival a nemzetközi kupaszereplés során gólt lőtt a Cardiff, a Malmö és a Liverpool ellen is. 1975-ben a Honvédban folytatta pályafutását, majd a Kaposvári Rákóczihoz került, végül aktív pályafutását Dömsödön fejezte be.
235 NB I.-es mérkőzésen 66 gólt rúgott. Hétszer szerepelt a nemzeti tizenegyben és két találatot szerzett. Visszavonulása után testnevelő tanári diplomát szerzett és edzősködni kezdett. Volt a Magyar Katolikus Papválogatott trénere is, a Grosics Labdarúgó Akadémiának alapító-edzője. [/su_box]
