Vegyél levegőt és hallgass zenét! – olvasható Szamosi Szabolcs orgonaművész honlapjának beköszönő gondolata, egy Márai-idézet summázataként. A negyvenéves pécsi muzsikus bazilikánk kántori szolgálatot is teljesítő orgonistája, a Mozart Kórus és Zenekar karnagya, a pécsi egyházmegyei kántorképző igazgatója, rendszeresen koncertező művész, zenei sorozatok elindítója. Június 1-től a Filharmónia dél-dunántúli régiós vezetője, Várnagy Attilát váltva e poszton.
– Előttem nem volt muzsikus a családban, gyermekkoromban irigyeltem is azokat az osztálytársaimat, akiknek a szülei vagy nagyszülei révén ez megadatott – meséli Szamosi Szabolcs. – Szép, nagy, fekete Bösendorferünkről egy időben az a legenda járta, hogy Liszt Ferenc is játszhatott rajta. Mert egy ugyanennyi idős, ugyanilyen hangszert szólaltatott meg pécsi fellépésén. A nővéremmel ezen gyakoroltunk otthon. Zenei óvodába és általános iskolába jártam, de még a pannonhalmi gimnáziumot elvégezve sem tudtam biztosan, hogy a zene mi módon válik a hivatásommá. Igaz, a főapátság orgonája volt olyan hatással rám, hogy azonnal elkezdtem ezen a hangszeren is tanulni Áment Ferenc Lukácsnál. Közreműködhettem a diákmiséken, és a szomszéd faluba is eljártam kántorkodni vasárnaponként.
– Mégis, érettségi után hazatérve, matematika – ének-zene szakra jelentkezett.
– Ez volt a két kedvenc tantárgyam, és nem is lett hiábavaló, mert a matematikai gondolkodás segít a partitúra átlátásában, egyes kompozíciók elemzésében.
– Mikor határozta el, hogy a muzsikának szenteli az életét?
– A középiskola után még számításba jött a hangmérnöki munka, és az is, hogy zenei stúdiókban dolgozzak. De lehetőséget kaptam arra, hogy a bazilika Angster-orgonáján gyakoroljak, s ekkor döntöttem el végleg: orgonálással szeretnék foglalkozni. Minthogy Pécsett nem volt orgonaoktatás, Szegedre jártam Botkáné Égető Máriához, aztán három év alatt elvégeztem Budapesten a katolikus egyház egyházzenész-képzőjét, ahol emberi-szakmai példaképem, Koloss István orgonaművész volt a mesterem, vezénylést pedig Tardi Lászlótól tanultam. Utána következett Graz, ott művészdiplomát, orgonatanári képesítést és egyházzenei egyetemi diplomát is szereztem. S noha erősen lokálpatriótának és magyarnak érzem-vallom magam, azt kell mondjam: Ausztriától kaptam a legtöbbet, szakmai ösztöndíjat, elismerést, és máig az osztrák kultúrfórum támogatja a legnagyobb jóindulattal a pécsi egyházzenei programokat is.
– Mindent, amit ott tanult, kamatoztatja sokirányú tevékenységében.
– Életem sok döntésében éreztem már a Jóisten segítségét, mert nagyon apró dolgokon múlt, hogy épp merre fordult az életem, de aztán bebizonyosodott, hogy épp úgy volt a legjobb. Az egyik grazi diplomakoncertemnek köszönhetően alakult meg például a Pécsi Bazilika Mozart Kórusa és Zenekara. Az egyházzene szakon az orgona mellett a vezénylést választottam főszaknak, s megengedték, hogy itthonról vigyek magammal énekeseket és muzsikusokat. Akkora volt a siker, hogy úgy éreztem, kár lenne abbahagyni velük a munkát.
– A filharmóniai kinevezés fordulópont az életében?
– Fontos állomás, de remélem, nem fordulópont, hisz sok mindent szeretnék folytatni e munka mellett is. Csak a tanítást kell lejjebb adnom, vagy teljesen megszüntetnem, pedig büszke vagyok arra, hogy én indítottam el Pécsett az orgonaoktatást, és Kaposváron is voltak tanítványaim. A bazilika zenei életét továbbra is egyengetem, bízom benne, hogy a Mozart kórus még szebb jövő elé néz, a kántori szolgálatot is ellátom, igaz, az eddiginél több helyettesítéssel. A koncertjeimről se mondok le, föllépek itthon és még ősszel az esseni dómban, Norvégiában, Litvániában is.
– A kritikusok mély átéléssel játszó, szenvedélyes előadóként méltatják.
– Remélem, ez nem pusztán fiatalkorom jó tulajdonsága, hanem megőrizhető marad később is. Az élettel teli muzsikát szeretem, nem a partitúra vegytiszta és hibátlan visszaadása a célom. A lélek nem veszhet ki a zenéből, persze, a pontosságra azért törekedni kell. Örülök, amikor a hallgatók azt mondják: a koncertem végére napi zaklatottságuk a lélek nyugalmává szelídült.
– Milyen tervekkel indul neki a filharmónia vezetésének?
– Rengeteg elképzelésem van, de legtöbbjükről még korai lenne beszélni. Legfőbb célom, hogy a közönség minél szélesebb köréhez jusson el a zene. A filharmóniai koncerteknek van egy stabil, hűséges rétege, de meg kell szólítanunk a fiatalokat is. Ezt szolgálták azok a különleges, zenei határokat tágító koncertek is, melyek az orgonamuzsikát alkalmanként Dés László révén szaxofonnal, Gráf Ádám által dzsessztrombitával, Sebestyén Márta jóvoltából a népzenével vegyítették, Beck Laci, a 30Y frontembere dobolt, Eperjes Károly pedig istenes verseket mondott. Igyekszem az ifjúsági bérlet repertoárját jobban összehangolni a tananyaggal és az énektanárok szándékaival, s tervezem, hogy ezek a koncertek a város hallgatósága előtt is megszólaljanak. Másik nagy fájdalmam, hogy a Mesterbérlet nem kellően ismert, pedig az ország legjobb együttesei, karmesterei, énekes és hangszeres szólistái szerepelnek benne, igazi sztárok, s egyetlen fővárosi koncertbelépő árából lehet nálunk hozzájutni az egész bérlethez!
– Mit tart három legjellemzőbb tulajdonságának?
– Kitartó vagyok, ha elhatározok valamit, és hiszek abban, hogy jó dolog, akkor keresztülviszem. Talán a szorgalomnak se vagyok híjával. Sajnos a maximalizmusom a családban is érvényesítem. Pedig büszke vagyok rájuk: gyermekpszichológus feleségem, Ábrahám Eszter a MiZo remek kosárlabdázója volt; két, általános iskolás kislányunk, Laura és Viktória sportol is, zenét is tanul; a nagylányunk, Amadea most az U16-os kosarasok válogatottjában pattogtatja a labdát, de ősztől a női csapatban fog bizonyítani. Ami a sportot illeti, én center poszton vízikosárlabdázom, nyaranta pedig körbekerekezem a Balatont. Bevallom, pár napig az édes semmittevést is igénylem, de aztán újra belevetem magam a munkába. Szeretném, ha valóra válna Bartók álma, s Pécs a magyar Salzburg lehetne. Az egyházzene terén már rengeteget tettünk érte, s ha még nem is értük el a célt, már a küszöböt tapossuk.
