Három csapat harcol az életben maradásért a labdarúgó másodosztályban, köztük a Kozármisleny is nehéz helyzetben van. A játékosoknak Zalaegerszegen kellene bizonyítaniuk.
A bent maradásért küzd a Kozármisleny, a hétvégén esedékes záró fordulóban ehhez az kell, hogy legalább ugyanannyi, vagy több pontot szerezzenek Zalaegerszegen, mint a ceglédiek hazai pályán a Sopron ellen. A mérkőzések vasárnap este hat órakor lesznek.
Az alsóházi versengésben az említett két csapaton kívül még a Csákvár érintett, akik Siófokon akár egy döntetlennel is bebiztosítanák tagságukat a másodosztályban, a többiek eredményétől függetlenül.
A feljutásért még a Balmazújváros és a Kisvárda harcol, a párharc pikantériája, hogy a hétvégén egymás ellen is játszanak. A Balmazújvárosnak elég egy döntetlen is.
Már biztos bajnok a Puskás Akadémia, a tabella túlsó felén a Cigánd és a Szeol végzett.