Akárcsak egykori színházi produkciós irodájának, úgy panellakása egyik szobájának is állandó vendégei – régi fotókon, plakátokon – azok a színészek, muzsikusok és táncosok, akikhez egy-egy közös produkció, sikeres fellépés, remek színházi előadás emléke fűzi Bornemissza Gézát. Beszélgetésünkkor is itt idézi vissza a múló idő szép pillanatait.
Márpedig ezekből nincs hiány, hisz trombitaművészként, zenetanárként és produceri minőségében is gazdag évtizedeket tudhat magáénak. Épp ötven éve állt a muzsika, a színház, az előadóművészet, s persze a közönség szolgálatába.
Amikor gyermekkorában a Tolna megyei Kocsolán óriási gombfoci-csatákat vívott a pajtásaival, nem is gondolt arra, hogy alig tíz esztendővel később, a pécsi ifjúság szemében ő is majdnem olyan népszerű lesz, mint az általa vezetett ,,játékosok”. Pedig Bornemissza Gézát már a Leőwey Gimnázium tanulójaként is megismerték az utcán. Volt, aki az irodalmi színpadon látta őt Baradlay Ödönként A kőszívű ember fiaiban, de az igazi népszerűséget a Pingvin diákzenekar, majd a Vér Ernő vezette Pécsi Big Band hozta meg számára, melynek első trombitása lehetett.
– A big banddel koncerteztünk, a Pingvin együttessel főként iskolai rendezvényeken, bálokon, s a legjobb hírű pécsi tánciskolákban játszottunk – meséli –, aztán egyre gyakrabban ,,rendelték meg” zenekarunkat az 50-es évek közepén szokásos vállalati összejövetelekre is, némi fellépti díjért. Ezt sem a tanáraink, sem a szüleink nem nézték jó szemmel, így nem is mindig engedtek el. Mégis, sikerült bekapcsolódnunk a város szórakoztató zenei világába. Dzsesszes tánczenét játszottunk, ami akkor ,,tiltott gyümölcsnek” számított, mert nem az a (bocsánat a kifejezésért) csasztuskás tánczene volt, ami a rádióból szólt. Zenei tanulmányainknak hála, saját hangszerelésünkben adtuk elő a dalokat, a big bandek legnagyobb slágereit. Akkoriban a pécsi fiatalság ismerte egymást, a nevünket is tudták, az utcán megszólítottak minket.
– A barátnőszerzés sem lehetett nehéz feladat…
– Nem panaszkodhattunk. Megjegyzem, más világot éltünk. Akkor az is nagy szó volt, ha egy kislányt elkísérhettünk a vasárnapi nagymisére, vagy sétálhattunk vele délután. Igaz, ők is büszkén lépdeltek mellettünk!
Bornemissza Géza saját együttest is alapított, a Borisz zenekart. A gimnáziumi évek alatt már létezett, de csak később futott be igazán a négy-öt tagú formáció. Nyaranta Balaton-parti vendéglőkben rajongott értük a közönség. A pécsi dzsesszklubban mindig telt ház, három-négyszáz fős hallgatóság előtt játszottak, pontosabban: örömzenéltek. Pénzt ugyanis ezekért a fellépésekért nem kaptak. Igényes dzsesszmuzsikájuk nem oldódott föl az akkor divatos tánczenében. Naprakészek voltak, a mozikba kerülő filmeket többször is megnézték, leírták a számokat, meghangszerelték, és azon a hétvégén már elő is adták. Itt figyelt föl a fiatal, jóképű trombitásra egy felettébb muzikális lány. Nem sokkal később, amikor tehetségkutató énekversenyt nyert, ,,Borisz” a közönség soraiban ülve épp őt szúrta ki magának. Az első találkozást több is követte, az ismeretség szerelemmé mélyült. A leányból pedig nemcsak feleség, de Bornemissza Mária néven nemzetközi hírű dzsessz-scat énekes lett, aki Pege Aladárral, Szakcsi Lakatos Bélával, Vukán Györggyel, Oláh Kálmánnal és együtteseikkel lépett a világot jelentő deszkákra.
Apropó, világ. A Bornemissza házaspárnak megadatott a lehetőség a 70-es évek elején, hogy az Országos Rendezvényszervező Iroda kiküldetésében tizennyolc hónapos skandináviai turnén vegyen részt a Hungarian Melody Combo tagjaként. Bejárták Finnországot, Norvégiát és Dániát, felléptek a pori dzsesszfesztivál egyik előzenekaraként, s az őket menedzselő iroda úgy hirdette fellépéseiket az óriásplakátokon: Kultakurku Maria, Hungarian Melody Combo. Csak később tudták meg, hogy a felirat első szava azt jelenti: Aranytorkú.
– Ez a másfél éves turné hatalmas lehetőséget adott nekünk arra, hogy körülnézzünk a nagyvilágban, s későbbi szervezői munkásságomra is nagy hatással volt, hogy belepillanthattam a menedzsmentjeik működésébe – véli Bornemissza Géza. S valóban, az aktív zenélés, a jobbára komlói fúvószenekarokhoz kötődő karnagyi munka, s a zeneiskolai tanítás mellett producerként is sokrétű tevékenységet folytatott. A budapesti Holéczy koncertzenekar vezetője, miközben szólótrombitásként szerepeltette, már a 60-as évek elején meglátta benne ezt a képességet, később egyebek mellett mint az Országos Szórakoztatózenei Központ megyei kirendeltség-vezetője és dzsesszfesztiválok szervezője tette le névjegyét.
– Mire a legbüszkébb?
– Arra, hogy zenei pályámat, tudásomat a magyar dzsessz ügyében kamatoztathattam: Gonda Jánossal egy országos dzsesszklub-hálózatot állítottunk fel. Alapító tagja, később alelnöke lehettem a Magyar Jazz Szövetségnek – vidékiként bekerülni egy ilyen testületbe, ugyancsak nagy megtiszteltetés. Lengyel György igazgatása idején én alakíthattam a Pécsi Nemzeti Színház szervezési osztályát jól működő Produkciós Irodává, ezt is örömmel tettem. És persze a feleségem nevét viselő pécsi énekiskolára és a tanítványainkra is büszke vagyok. Nyugdíjas éveinkben így tartjuk a kapcsolatot a fiatalsággal, most már az a legfontosabb számunkra, hogy átadjuk azt a tudást, amit évtizedek tapasztalatával megszereztünk.
