Már gyermekkorában is a könyvtárakat bújta, később többet is vezetett. Feleségül vette Csorba Győző lányát, kevesen ismerték nála jobban a pécsi költőt. Pintér László nyugalmazott könyvtárigazgatót, a pécsi Csorba Győző Társaság oszlopos tagját most az irodalmárról elnevezett közművelődési díjjal jutalmazta a városvezetés.
– Honnan jött a könyvtárosi hivatás, a könyvek szeretete?
-Gyermekkoromban a kis falusi könyvtárunk köteteit végigolvastam. Aztán mikor a végére értem, előröl kezdtem, újra és újra. Már ekkor beleszerettem a könyvekbe. Aztán az általános iskola és a középiskola alatt is szerettem a bibliotékákat, első könyvtáros munkám apósom, Csorba Győző révén adódott – aztán ennek szenteltem az életemet, immár negyven éve ez a hivatásom.
– Mindig Pécsett dolgozott?
– Négy évet töltöttem a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Központi Könyvtárában, onnan a Pécsi Városi Könyvtárba kerültem osztályvezetőnek. Nagyon szerettem ott lenni, éppen abban az időben érkeztem, mikor nagy átalakuláson ment keresztül az intézmény, komoly hálózat lett belőle. Akkor sokat dolgoztam én is az átszervezésen, ezért jutalmaztak 1978-ban a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel. Bár én mindig úgy gondoltam, a „Kultúráért” részre vagyok büszke, a szocialista jelzőt nem tenném hozzá. De én sosem az elismerésért dolgoztam, mottóm ugyanis Széchenyi gondolata: „Közlegény-sorban állni és kitüntetés nélkül gyakorolni polgári erényt, niha szintoly magasztos állás és szintoly szent kötelesség, mint állani a dolgok élén”.
1997-ben mentem át az egyetemi könyvtárba, egészen 2012-ig ott voltam, onnan mentem nyugdíjba. Úgyhogy hűséges típus vagyok, csak három munkahelyen fordultam meg.
– Mi motivál egy könyvtárost a mindennapi munka során?
– Ha egy könyvtárost motiválni kell, már nagy a baj. A motiváció ott hever a polcokon, a könyvek szeretete mindig hajt előre. Kicsit nehéz volt ezt megélni a digitális rendszerek bevezetésekor, de ha az ember akarja, mindenben megtalálja a szépséget.
– Mit fogalmazna meg ars poeticának?
– Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy a leggyorsabban, a legmegfelelőbb könyvet tudjuk adni az olvasóknak. Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik – nehéz megtalálni a legjobbat. A lényeg az, hogy az olvasót mindig maximálisan ki kell szolgálni. Ha kiemelnék egy szót, az a szolgálat lenne.
– Mit gondol a mai digitális világról, az e-bookokról, e-readerekről?
– A mi kultúránk a legsérülékenyebb „energiahordozóra” épül. És ha kihúzzuk a konnektorból az áramot, könnyen orra bukhat az egész. Éppen ezért a könyvekre mindig szükség lesz, nincsen, ami pótolni tudja azokat. A digitális kiadások nagyon hasznosak, az interneten a tudás könnyen elérhető, én magam is sokat dolgozok rajta, honlapot szerkesztek. Mindezzel együtt az igazán maradandó tudáshordozó a könyv – rengeteg olyan tartalom van, ami neten nem elérhető.
– Milyen volt az oktatás? Szeretett a katedra mögött állni?
– Jobban szerettem a könyvtárban lenni. Az egyetemi oktatás már nem az én világom és nem is az a korosztály, akiket meg lehet szólítani. A legjobban a középiskolásokat lehet megfogni, őket még lehet formálni, irányítani. Egyes kutatások szerint húsz évvel ezelőtt 15-20 percre is le lehetett kötni a diákok figyelmét. Ma már 2-3 percenként új inger szükséges, különben lankad az érdeklődés. Az olvasás során ilyen gyakorisággal nem éri inger az embert és a tanítás sem erről szól. Viszont a gyerekek hozzá vannak szokva a pillanatonként változó képekhez, a villódzáshoz.
– Hogyan emlékszik vissza Csorba Győzőre?
– 1970-ben találkoztam feleségemmel – természetesen egy könyvtárban ismertük meg egymást. Mikor először mentem hozzájuk, eléggé tartottam Csorbától, szigorú ember hírében állt. Rengeteget tanultam tőle. A legfontosabb a kemény munka és a kitartás. Mindenkitől ugyanazt a keménységet, türelmet követelte meg, mint amilyennek őt is ismertük.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#95734e”]Pintér László 1949-ben született Csornán. A Rába közelsége egész életére nagy hatást gyakorolt, mindig is szerette a víz közelségét, a természetet. A foci szeretete is meghatározó volt számára a könyveken kívül. A legkedvesebb „hobbi” mégis a gyerekek és az unokák – két fia van és egy lánya. Három unokával is büszkélkedhet.[/su_box]
