A Pécsi Egyházmegye vezetőjével, Felföldi László megyéspüspökkel beszélgettünk pünkösd előtt. Az ünnep mellett szóba került, hogy milyen kihívások várnak a papi közösségre, de az is kiderült, hogy mikor nyílik meg a Rózsakert a nagyközönség számára.
– Bő fél évvel ezelőtt készítettünk önnel interjút legutóbb, akkor egy éve volt az egyhámegye élén és azt mondta, hogy már szinte otthon érzi magát a városban. Mostanra igazi pécsivé vált?
– Egyre inkább pécsi válok – mondta mosolyogva Felföldi László. – De ez egy folyamat. Először tájékozódni kellett, hogy kiismerjem magam, aztán megismerkedtem az emberekkel, a közösségekkel. Most már az embereken keresztül, ahogyan rám köszönnek a városban, ahogyan beszélnek velem, ahogy egyre természetesebben lépnek be hozzám, érzem azt, hogy egyre inkább ide tartozom. Hatalmas segítség nekem, hogy egészen kiváló munkatársi csapatom van. A civil világban is nagyon jó emberek segítik a munkámat, akárcsak itt bent, az irodában, különösképpen pedig a papságban.
– Mennyire más az itteni élete, mint ezt megelőzően, Nyíregyházán és Debrecenben?
– A vidéki élet nagyjából mindenhol ugyanaz, ilyen értelemben nem új a helyzet. Azonban Pécsett ehhez hozzájön egy egészen különleges, mediterrán hangulat, mely egy másfajta életritmussal jár együtt.
– Amikor megérkezett ide, és sikerült kicsit megismerni az egyházmegyét, milyen célkitűzések fogalmazódtak meg önben?
– Elsősorban az volt a célom, hogy minél hamarabb megismerjem a közösségeket. Hogy ne csak papíron lássam őket, hanem szemtől szemben. Menni kell, jelen kell lenni folyamatosan, és megismerni az embereket. Másfél év távlatából nyugodt szívvel mondhatom, hogy remek közösségekkel találkoztam.
– És mi a helyzet az infrastruktúrával?
– Ebben a kérdésben mindig előre kell menni. Két különleges fejlesztésünk zajlik jelenleg, Pakson és Tamásiban, ahol iskolákat építünk. Ezek nagy előrelépések, igazi ajándék, hogy meg tudjuk valósítani. Persze e mellett plébániák, templomok felújítása jelenleg is folyamatban van az egyházmegyében mintegy harminc helyszínen.
– A pécsieket két dolog foglalkoztatja leginkább. A székesegyház és a Rózsakert. Előbbi esetében hosszú évek óta szinte mindig volt valamilyen rekonstrukció, átépítés, míg utóbbiról úgy tudjuk, hogy már elkészült, viszont még nem nyílt meg.
– Azt az örömhírt tudom megosztani mindenkivel, hogy a székesegyház felújítása befejeződött. Ez egy hatalmas templom, így hétköznapi jelentőségű, apróbb munkák folyamatosan akadhatnak, de most azt tudom mondani, hogy hosszú évek után rendben van a székesegyház. A Rózsakert úgynevezett technikai átadása már megtörtént, de a funkciójára valójában még nincs felkészítve. Olyan ez, mint amikor átadunk egy lakást, de nincs berendezve: szép, nagyon takaros, de lakni még nem lehet benne. Ez a felkészítés folyamatban van, és jelen állás szerint augusztus 20-án tudjuk majd hivatalosan is átadni, megnyitni.
– A paksi és tamási iskolaépítés kapcsán merül fel a kérdés: a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban terveznek-e újabb beruházásokat, az utóbbi évek nagyon komoly munkálatai után?
– A Szent Mórban jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek. Természetesen mindig lehet még többet tenni, de jelenleg az iskola, azt gondolom, rendben van. Most a belső, „tartalmi” építkezésre tud koncentrálni az intézmény. A jövőben, ha lesz rá mód, természetesen tervezünk újabb beruházásokat, de most inkább a vidéki iskolákra szeretnénk fókuszálni ilyen értelemben.
– Pünkösd apropójából ültünk most le beszélgetni. Bár ez is egy nagy ünnep, mégis nem gondolja úgy, mintha karácsony és húsvét árnyékában létezne csupán?
– Valóban így van. A pünkösd leginkább lelki történés. Tulajdonképpen látható, fizikai történések alig veszik körül, nem úgy, mint a karácsonyt vagy a húsvétot. Az első pünkösd is belső történet volt. A tanítványok együtt voltak, egy helyen, és érezték, hogy megváltozott a világ. Az igazi változás azonban mindig, mindenki életében a belső változás. Ezért nagyon fontos, hogy a mostani pünkösdöt is jól éljük meg, és segítsünk a híveknek is jól megélni. Fontos, hogy megtáljuk, a Szentélek itt és most milyen úton akar vezetni minket. Nagyon különleges Isten vezetése. A Lélek által világosan beszél mindenki életében, de ez egy belső hang. Erre figyelni kell. Valaki azt mondja, hallgass a szívedre, más azt, hallgass a józan eszedre vagy épp hallgass önmagadra. Az embernek meg kell találnia ezt a tiszta hangot. Vigyázni kell azonban, és figyelni az apró megkülönböztetésekre, mert az emberi butaság is belülről jön.
– És hogyan tudja az ember észrevenni, hogy mikor szól hozzá Isten?
– Sokszor várni kell erre, nem jön magától, pláne nem azonnal. Nem véletlenül szoktuk mondani, hogy „aludj rá egyet”. Figyelni kell. Hallgatni. Ez nem valami misztikus dolog, nem egy elvont, csak a katolikusoknak, csak a szenteknek kijáró mozzanat, hanem minden ember, minden család, minden közösség életében jelen van. A papi szolgálat legnagyobb küldetése, hogy segítsük az embereket a személyes istenkapcsolatukban, és segítsük az embereket a közösségi kapcsolataikban. Nagyon sok ember boldogtalanságának az az oka, hogy nem tartozik semmilyen közösséghez, nincsenek szép, emberi kapcsolatai. A közösség nem egy elvont fogalom. Ott van például a család. Nem kell, hogy tökéletes legyen, csak legyen. Az egyháznak most újra meg kell találnia annak az útját, hogy ebben segítse az embereket. Hiszen a világ megváltozott, és épp ezek a közösségi élmények tűnnek el.
– A sokat hangoztatott paphiány mellett el tudják végezni ezt a segítő munkát?
– A paphiánynak két oldala van. A hívek létszámarányának megfelelő a papok száma. A problémát az jelenti, hogy óriási területen oszlik el mindez. Éppen ezért kell alkalmazkodnunk a kor sajátosságaihoz. Ötven évvel ezelőtt például élő és aktív közösségek voltak, közösségszervezéssel és építéssel egy papnak alig-alig kellett foglalkoznia. Ma viszont épp ez a legnagyobb feladat, egyben a legnagyobb kihívás is, hiszen egy-egy papnak több helyszínen kell mikroközösségeket menedzselnie, megtalálni azokat az embereket, akik a közösségek építésében aktív szerepet tudnak vállani.
