Négy évvel az amerikai musical budapesti világpremierje után, a Pécsi Nemzeti Színházban mutatták be december 10-én Frank Wildhorn és Jack Murphy: Rudolf című musicaljét Somogyi Szilárd rendezésében. Az alkotók sikerszériában bíznak.
– Hosszú utat jár be egy musical, míg eljut a Broadway-re – meséli Somogyi Szilárd, az előadás rendezője. – Több helyütt bemutatják, folyamatosan alakítják, változtatnak rajta. A Budapesti Operettszínház 2006-ban hármas koprodukcióban, a bécsi Vereinigte Bühnennel és a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közösen jegyezte a budapesti világpremiert. Kerényi Miklós Gábor rendezése éppúgy igazodási pont lehet a majdani Broadway-bemutató számára, mint a 2008-as tokiói, a tavalyi bécsi változat, vagy épp a mi mostani pécsi produkciónk.
– Ön a négy évvel ezelőtti előadás születésénél is bábáskodott.
– Játékmestere voltam, és tagja annak a tízfős kreatív csapatnak, amelyben amerikai és osztrák kollégákkal dolgoztunk a darabon. A fordításban hárman vettünk részt, a magyar szöveg kialakításában, a dalszövegekben jócskán ott vannak az én mondataim is.
– Mennyiben más a pécsi előadás, mint az eddigiek?
– Mind a budapesti előadás, mind az attól teljesen eltérő bécsi adaptáció igen sikeresnek mondható, voltak nagyon szép, értékes pillanataik. A mi verziónk e kettő furcsa, összetett változata, úgy, hogy közben vadonatúj darab született új díszlettel, jelmezzel és koncepcióval. Nálunk egyensúlyba kerül a cselekményen végigfutó két szál: a szerelem és a politika. Rudolf trónörökös hányattatott sorsát ugyanis a saját akarata mellett a környezete, a politikai légkör is alakítja. Úgy érzem, a pécsi előadás érthetőbben mutatja meg a belső és a külső folyamatokat: ahogyan eltávolodik a feleségétől, Stefániától (nem kis részben a politika ármánykodása miatt), és belemenekül a Vetsera Mária bárókisasszonnyal folytatott viszonyba.
– A jelmezek, s az egész látványvilág milyen kort idéznek?
– A ruhák egyszerre korhűek és modernek. Mert formavilágukban a Monarchia korát idézik, ám anyaghasználatukban maiak, trendibbek. A magyar urak zsinóros ruhája például nem úgy díszített, mint akkoriban volt, hanem ahogy egy mai londoni vagy amerikai divatlapban látható. A hölgyek báli ruhája sem abroncsos eleganciát tükröz, hanem gyönyörű, fodros ruhakölteményekben lejtik a táncot. Az előadás látványvilága az eddigiektől teljesen eltér. Egy furcsa, zárt világ tárul elénk: Rudolf saját lelkének börtöne ez a díszlet.
– Rejtélyesen hangzik.
– Egy nagy rácsszerkezetet kell elképzelni, a közepén egy labirintussal, amiben a szereplők bolyonganak, néha el is vesznek, ám a közönség előtt semmi nem marad titokban, a nézők mindent látnak az áttört díszleten keresztül. Rudolf lelki szenvedéstörténete tárul föl előttünk.
– Nagy szereplőgárdát mozgat meg az előadás.
– Körülbelül ötvenen vannak a színpadon, így a zenekarral együtt száz közreműködő dolgozik a sikeren. Kalapot emelek az operakórus előtt, melynek tagjait komoly feladat elé állítottuk Balogh-Barta Viktória koreográfussal, hisz nemcsak énekelniük kell, hanem táncolniuk is, a hiteles színpadi jelenlét mellett. Remek ez a pécsi társulat. Amit Ottlik Ádám, Györfi Anna vagy Stubendek Katalin hoz ki magából, frenetikus! Kettős, esetenként hármas szereposztásban játsszuk a musicalt, Budapestről négy kiválóság érkezik: a világpremier Vetsera Máriája, Vágó Bernadett, és Rudolfja, Mészáros Árpád Zsolt, valamint a Stefániát alakító Nádasi Veronika, és Pirgel Dávid, aki ezúttal egy misztikus szerepben, madaras emberként mutatkozik be. Szécsi Máté, Király Miklós, Vermes Tímea és Várhelyi Éva személyében vérbeli operaénekesek erősítik a társulatot. Azt hiszem, érdemes volt belevágni ebbe a musicalbe. Bízom benne, hogy tartós sikerre számíthat. Gyönyörű a zene, izgalmas a történet, csodálatosak a színészek. És az sem baj, ha a nézőket kissé gondolkodóba ejtik a látottak. Hisz végül is ez egy történelmi darab. Azt mutatja meg, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején, amikor kiszolgáltatott helyzetben élt az ország, volt egy fiatalember, akit a királyukká szerettek volna tenni. Ki tudja, miként alakult volna a sorsunk, ha ez sikerül?
