A világon minden harmadik nőt megerőszakolják élete során, csak Magyarországon minden héten egy nő belehal partnere bántalmazásába. Bár a Pécsi Rendőrkapitányság 2012-es statisztikája alapján tavaly összesen négy alkalommal kellett erőszakos közösülés elkövetése miatt eljárniuk, a helyzet vélhetően ennél sokkal súlyosabb. A nők bántalmazásának többségéről ugyanis nem születik bűnügyi statisztika. Tíz nemi erőszakból legfeljebb egyszer tesz feljelentést az áldozat.
A helyzet javítása érdekében a PMFC-MATIAS, a Karbon Kör Sportegyesület, a NŐ az Esély Egyesület és Pécs támogatásával nagyszabású figyelemfelhívó, nyolc hónapig tartó, szemléletformáló kampány indul Pécsett ” Férfiak a Nőkért” címmel. A projekt az EGT/Norvég Civil Alap támogatásával jött létre, összesen hárommillió forintból.
Az ötletgazda Gyenese Andrea, a NŐ az Esély Egyesület alelnöke, aki egyetemistaként maga is kis híján nemi erőszak áldozata lett.
– Éjszaka egy buli után sétáltam hazafelé, amikor az utcán a nyomomba eredt egy férfi. Hátulról megragadott, be akarta fogni a számat. Szerencsére még volt annyi lélekjelenlétem és erőm, hogy elkaptam a kezét. Kiabálni kezdtem, amilyen hangosan csak bírtam, ezért a segítségemre sittek, így nem történt komolyabb baj.
Az eset annyira megviselte Andreát, hogy azóta sem sétál éjszaka egyedül a városban. Ebből az élményből és a közeljövőben történt esetekből táplálkozva született meg az ötlet, hogy tenni kellene valamit a társadalom szemléletformálásáért.
A kampány szlogenjét – „Az igazi férfi nem bánt nőt, az igazi férfi nem erőszakos.” – a PMFC-MATIAS focistái szájába adták, mert úgy vélik, az üzenet így biztosan eljut a férfiakhoz.
Halász Gábor klubigazgató szerint a csapatnak nem csupán annyi a feladata, hogy hétvégén kifutnak a gyepre és végigjátszanak kilencven percet.
– A mérkőzésekre kijáró fiúkat, férfiakat próbáljuk megszólítani, nevelni, és bízunk benne, hogy képesek vagyunk a szemléletformálásra. Célunk az, hogy elmondjuk a kampány üzenetét a mérkőzéseinken, különféle eseményeken. A saját eszközeinkkel próbálunk meg tenni valamit a nőkért – tette hozzá.
A kampány négy alappillérből áll:
Az egyik eleme, hogy ilyen óriásplakátokkal teszik tele a várost.
A másik, hogy a játékosok ilyen, vagy ehhez hasonló pólókban futnak be a pályára:
A harmadik ez a videó, ami az alábbi honlapon és a klub, valamint a Férfiak a Nőkért Facebook oldalán is megtekinthető. (több kisfilm is készül majd).
[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=wd8TIrHrsGA” width=”650″]
A negyedik pedig egy rendezvény lesz, aminek a pontos helyéről és időpontjáról egyeztetés folyik.
Pécs alpolgármestere támogatja, hogy a szemléletformáló kampányt a pécsi focisták képviseljék. Csizi Péter szerint ugyanis a férfiak feladata felhívni az erőszakoskodó társaik figyelmét arra, hogy a nők bántalmazása megvetés tárgya.
Az alpolgármester hozzátette: komoly problémát jelent az, hogy a nők sokszor nem tesznek feljelentést, így a rendőrséghez el sem jut a bántalmazás ténye, így fellépni sem tudnak ellene.
– Hívjuk fel a nők figyelmét is arra, hogy ne féljenek nyilvánosságra hozni azt, ami velük történt – emelte ki Csizi.
A kampányban a projekt szervezői attitűdmérést is végeznek, a mérkőzésekre látogató szurkolókkal kitöltetnek egy kérdőívet azt tudakolva, hogy milyen hatása van a programnak. Az eredményeket szociológus értékeli majd ki.