Mindig lesz mit kutatni, és mindig lesznek olyan leletek, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben átírják a mai történelemkönyvekben meglévő tényeket Gábor Olivér pécsi régész szerint. Vele beszélgettünk.
Kisebb-nagyobb régészeti leletek, összetekert ásatási térképek és naplók, rengeteg könyv és egy munkavédelmi sisak. Ezek az első és legfontosabb tárgyak, amelyek feltűnnek a laikusnak, ha belép Gábor Olivér pécsi régész irodájába a dzsámi mögötti múzeum épületében. Az atmoszféra jól jellemzi őt és a szakmáját, s ha nem is Indiana Jones-féle kalandokban vesz részt nap mint nap, az egyszerű halandó számára különleges, egyedi mesterség az övé.
– Lassan itt a tél, fagyos lesz a föld. Mit csinál a régész, ha nem tud ásni?
– Keményen dolgozik, mint az év többi napján. Ilyenkor jut időnk arra, hogy a kellemesebb napokon begyűjtött leleteket rendszerezzük, leírásokat végzünk róluk. Ahol ülsz, a lábad mellett éppen egy római kori katapultgolyó hever, ami arra vár, hogy leltárba vegyük. Maradjunk is ennél: ezt a golyót első körben az ásatás követően tisztításnak vetettük alá, majd konzerváltuk, restauráltuk. Ezt követően leltárt készítünk róla, azaz leírásokat készítünk, honnan, mikor került elő, milyen az állapota, milyen anyagból van. Ha ezzel is megvagyunk, kutathatunk, kereshetünk, hol és mikor fordult elő hasonló lelet. Ha olyan jelentőségű anyagról van szó, előadásokon, konferencián számolunk be munkánk eredményeiről.
– Milyen lelet került a kezed közé legutóbb?
– Dunaszekcsőtől nem messze ástunk, s a szántóföld alatt alig másfél méterre egy tíz méter hosszú, hat méter széles egy volt római katonák által használt téglaégető kemencét, amely egyedülálló épségben maradt fenn; bár nem ez a közelmúlt leglátványosabb lelete, mostanában mégis a szívem csücskét jelenti. Manapság egyébként is az a tendencia, hogy kisebb ásatásokat végzünk, részben, hogy ne bolygassuk olyan jelentősen a felszínt, részben, hogy teret hagyjunk a jövő technikáinak is.
– Nem inkább az a helyzet, hogy elfogyott az ásnivaló?
– Közel sem. Van egy mondás, miszerint a múlt folyton változik és a jövő sem a régi. Az
utóbbi évtizedekben évezredeket változott a történelmi korok meghatározása is, a régészek, történészek, a természettudományi szakemberek folyamatosan írják át a történelmet. Egy-egy új lelőhely az egész addigi vélekedésünket megváltoztathatja. Leletek, kincsek tízezrei vannak a lábunk alatt, akárhová lépünk ebben a térségben is. Pécs teljes belvárosa mérhetetlen régészeti leletet tartogatna még a legrégebbi koroktól a közelmúltig. De elég elmenni Bakonyáig, ahol egy római kori villa nyugszik egy gabonatábla alatt.
– Biztosan komoly motivációd, ambíciód is van még. Mi hajt előre?
– A legklasszabb az lenne, ha elindulhatna a bakonyai villa ásatása, s mivel a római kor a fő szakterületem, ennek örülnék a legjobban. Pécs esetében minden korszak tekintetében lehetnek érdekességek. A környező országok mindegyikében találtak őskori leleteket, egyes barlangokban pedig ősember nyomait lelték fel. Minden esély megvolt rá, hogy a Mecsekben is éljenek annak idején. Ha megtalálnánk a nyomát, hatalmas szenzációt érnénk el. A Jakab-hegyen meglévő három kilométer hosszú sáncrendszer is várja kollégáimat; jó lenne a mélyére ásni ennek az ügynek is. Pécs esetében a pincerendszer bemutatása és Kantavár további részletes kutatása lenne olyan feladat, ami nemcsak a szakmában, de a városlakók körében is nagy érdeklődést válthat ki.
