A szégyen az egyik legerősebb és legrombolóbb hatású emberi érzés, következménye pedig a stigma, ami rombol. Elképesztő gyorsasággal képes szétszedni az identitást, a belső egységet, ha rejtőzködünk mások tekintete előtt. Kérdés: mennyire fontos nekünk önmagunk megítélésében mások tekintete, azaz ahogy mások néznek ránk? Hogyan élhető az élet rejtőzködés nélkül? Ezt a kérdést feszegeti a Pécs Tv Lélektükör című műsora.
Tudjuk-e védeni a saját egységünket? Vállaljuk-e a meztelenséget, azaz a dolgaink valóságát, igazságát, a vágyainkat, a véleményünket, a bőrünket, a származásunkat, a nemünket, mindazt, amit szeretünk vagy éppen nem? Kérdések, amelyek mind arról szólnak, elég erős-e az identitásunk, mennyire vagyunk tisztában azzal, hol vannak a határaink és képesek vagyunk-e védeni azokat.
„A szégyen kapcsán szerintem fontos a téma árnyalatait különválogatni. Egész más érzést kelt bennünk, hogyha azt a szót halljuk, hogy megszégyenítettek, szégyellem magam, vagy ha azt halljuk, hogy szégyellős vagyok. Ezek más és más vetületeit vetítik elénk. A szégyen eredeti funkciója az volt a társadalomban, hogy rávegye az embereket, hogy betartsák az adott csoport által előírt normatívákat. Ezek az előírások azt a célt szolgálják, hogy az adott közösség meg tudja őrizni az identitását, és így valamiféle vélt vagy valós biztonságot nyújtson a tagjainak, ezáltal biztosítani tudja a saját fennmaradását, és az abban létező családok és egyének túlélését. Tehát ez egy védőfunkció. A szégyen úgy kapcsolódik ezzel össze, hogyha valaki nem tartotta be ezeket a szabályokat, akkor büntetést vagy megvetést kapott. Nyilván az egyén szempontjából nézve egy teljesen más perspektívát kaphat. Érezheti a szituációt végtelenül igazságtalannak, érezheti azt, hogy nem értik meg, nem látják, nem törődnek vele. De a szégyen funkciója valahonnan innen ered.” – magyarázta dr. Somogyi Erika pszichoterapeuta.
A szégyen egy nagyon erőteljes érzés, amely a legalapvetőbb félelmeinket képes beindítani.
„Gyakran kapcsolódik a szégyenhez a szorongás, a mögött pedig ott lapulhat akár a halálfélelem is. Hogyha megszégyenítve vagyok, akkor félek, hogy kizárnak engem a csoportból, rosszabb esetben pedig olyan helyzetbe kerülök, ami az én életemet vagy a családom életét is meghatározhatja. Úgyhogy a szégyen, a szégyenkeltés és a megszégyenítés valóban a hatalom eszköztárához is tartozik. Itt a hatalom alatt interperszonális kapcsolatokat is értek. Ha két ember nem egyenrangú működésben van, ha az egyik arra törekszik, hogy lenyomja a másikat, megtörje a magabiztosságát, abban ott a megalázás, mint eszköz.” – magyarázta a szakember.
A kapcsolat másik oldala viszont az elnyomni kívánt fél kezében van – kérdés, hogy ő hajlandó-e felvenni a megalázott szerepét?
„Ahhoz, hogy ne hagyjam, hogy a másik hatalmat gyakoroljon fölöttem, nagyon stabil belső erő szükséges. Azért nehéz ez, mert egy évszázadok, évezredek alatt mélyen belénk égett érzést és az ahhoz kapcsolódó reakciókat akarjuk magunkban felülírni ilyenkor. A szégyenhez ugyanis hozzátartozik mindaz a viselkedési csomag, ami aztán a megszégyenített viselkedésére jellemző: visszahúzódik, alárendelődik, értéktelenebbnek érzi magát, elbizonytalanodik a saját igazában, a saját hitében, elbizonytalanodhat azokban az értékekben, amiket ő addig igaznak gondolt vagy képviselt. Elbizonytalanodhat olyan alapvetésben, hogy a világon van valamiféle rend vagy igazságosság, és ha ide eljut az ember, akkor gyakorlatilag az egész lét alapja megrendül. Tehát nemcsak a közösségtől vagy az adott embertől távolodik el, hanem tulajdonképpen az önmagával való kapcsolatában is komoly sérülést tud elszenvedni.” – hangzott el a műsorban.
A megszégyenítés sokféleképpen megtörténhet – létezik direkt és indirekt mód is.
„Direkt az, amikor kimondódik a megszégyenítő által valami olyan ítélet, aminek van egyfajta igazságtartalma, és azt az illetőt minősíti, vagy ami általánosításból ered – tehát nem igazán függ össze konkrétan az adott személlyel, akit megszégyenítenek. Vagy létezik a kifejezett hazugság is, amikor egy pozícióban az adott ember megengedheti magának akár a hazugságot is. Ez az egyik módja a megszégyenítésnek. A hétköznapokban azonban ez nem ennyire direkt, amikor az emberek csak sejtetnek valamit, csak úgy csinálnak, mintha. Erre egyrészt nem lehet válaszolni, mert nincs direkt szituáció, tehát a másikat megfosztja az önvédelem vagy a válaszadás lehetőségétől is, másrészt pedig a másik emberben bekapcsolja mindazt, amiben ő önmagában bizonytalan, minden önértékelési problémáját, minden magával hozott kérdését, ami a saját értékességére, értékrendjére, a saját látásmódjának a jogosságára vonatkozik.” – mondta Somogyi Erika.
A gyerekkorban elszenvedett megszégyenítések a legerősebbek, amelyek képesek kihatni a későbbi életre is.
„A gyerek még nem képes megvédeni magát a megszégyenítéstől, másrészt egy gyereknek szinte minden felnőtt tekintélyszemély, aki, ha megkérdőjelezi az ő milyenségét, életét, tapasztalatait, akkor az nagyon hosszú időn keresztül tud a gyerek lelkébe rezegni. Gondoljunk bele, mennyi dologra mondják a felnőttek a gyereknek, hogy szégyelld magad, amikor valójában semmilyen szégyellni való nincsen! Például nem köszön, nem tud a szülő elvárásai szerint enni, viselkedni, ahogy a szülő elgondolja. Szóval a megszégyenítés elég gyakori jelenéség a gyerekkorban. Ezt pedig végig cipeli a későbbi éveiben is.” – hangzott el a műsorban.
A szégyen feloldása gyakran hosszú folyamat komoly belső munkát igényel.
„Azt gondolom, hogy elsősorban a saját magunk iránt érzett empátia tud segíteni. Amikor meg tudjuk engedni magunknak azt, hogy átéljük a szégyen érzését, és fel tudjuk tenni a kérdést: mi a csudáért is szégyellem magam? Volt már ilyen az életemben? Van itt és most valami olyan ok, ami tényleg megszégyenítő, vagy ez az érzés valahonnan máshonnan jön? Mit is tudnék csinálni magamért, hogy jobb legyen? Hogyan szerezhetem vissza a méltóságomat? Ugyanis a szégyen a méltóságunktól való megfosztottság állapota az élet egy területén vagy a teljes lényünkre vonatkoztatva. Ez utóbbiból kijönni sokkal nagyobb küzdelem, és azt gondolom, hogy külső segítségre is szorulhat az érintett. Legyen itt egy mondat kapaszkodóul:” A szégyenünkben rejlik a dicsőségünk maga is.” – zárult a beszélgetés a Lélektükörben.
Gombár Gabriella
A teljes beszélgetés alább tekinthető meg:
