A közönség sosem látja őket, a színésztársulat nagyon fontos részét képezik, és bár színpadra sosem lépnek, mégis tudják a darabokat. A színészek pótolhatatlan segítségnek tartják. Ők a súgók. A szakmában betöltött szerepük kulcsfontosságú egy előadás sikerességében. Tulik Tímea a Pécsi Nemzeti Színház profi súgója. Vele beszélgettünk erről a mesterségről.
– Hogyan lettél súgó? Hogyan kerültél a színház kötelékébe?
– Hat évig voltam a Janus Egyetemi Színháznál, néhány darabban játszottam is. Amikor lediplomáztam, láttam, hogy súgót keresnek a színházhoz. Tóth Andrással, a színház művészeti vezetőjével leültünk, megbeszéltük a dolgokat, és úgy döntöttünk, megpróbálom. A Pécsi Nemzeti Színház válogatásán aztán megfeleltem és felvettek.
– Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó súgónak?
– Mindenképpen jó ritmusérzék szükséges hozzá. Tudnunk kell, fel kell ismernünk, hogy a színész csak művészi szünetet tart-e, vagy gondja akadt. A súgás az előadás alatt nem azt jelenti, hogy egész mondatokat, monológokat mondok el, hanem csak feldobom az első két-három szót, és onnan már könnyű továbblendülni. Nagyon ritka eset, hogy egy színész annyira leblokkoljon, hogy ez sem segít. Ekkor szabályosan be kell mondani neki a szöveget. De ez már tényleg csak abban az esetben történik, ha kínos a csend a színpadon. Ráadásul ott vannak még a színésztársak is, akik szintúgy a segítségére lehetnek.
– Mi történik, ha netán a súgó hibázik?
– Egy súgónál elvileg nem fordulhat elő, hogy hibázzon, vagy rosszat súgjon. Persze minden ember hibázhat, de jobb, ha ez még a próbákon történik meg. A szöveget nekünk nem kell megtanulnunk, hiszen az nálunk van az előadáson, egy kis lámpával a könyvre csatolva végig tudjuk követni az eseményeket. Az más kérdés, hogy hatheti folyamatos próba után óhatatlanul rögzülnek a szövegrészek az ember fejében. Az olvasópróbától kezdve az előadásig több tucatszor ismételve.
– A társulat teljes értékű tagjai vagytok?
– Teljes mértékben. A színészekkel vagyunk a próbákon és az előadásokon, velük utazunk vendégfellépésekre. Ők is teljes értékű tagként tekintenek ránk. Jelenleg a színháznál három súgó dolgozik. A darabok fel vannak osztva közöttünk, de betegség esetén segítenek az asszisztensek – szerencsére ez eddig csak néhány alkalommal fordult elő, amióta súgóként dolgozom.
– Ez csupán munka, vagy azért élvezni is lehet a színjátékot?
– Ahhoz, hogy egy darabot a súgó is élvezhessen, el kell telnie bizonyos időnek. Addig nem oldódhatunk fel teljesen, és a színészeknek is jobban oda kell figyelniük. Persze teljes egészében sosem lehet élvezni, mert vagy csak a hangokat hallom, vagy egy díszlet mögé kell állnom. Mivel súgólyuk már nincs, vagy csak nagyon kevés helyen van, ezért vagy a színpad oldalán állok, vagy egy olyan helyen valamelyik díszlet takarásában, ahonnan rá tudok látni a színészekre, és ők is látnak engem.
– Mi tetszett meg ebben a szakmában? Mi jelenti a motivációt?
– Fantasztikus látni minden nap, hogyan épül fel az előadás belülről. Én mindig is inkább hátul szerettem volna lenni, a JESZ-ben is arra jöttem rá, hogy nem igazán érzem alkalmasnak magam a színpadra. Jó érzés, amikor egy színész a második-harmadik próbán leteszi a szövegkönyvet és rám hagyatkozik, akkor büszkeség tölt el. Mert vannak olyanok is, akik egészen sokáig támaszkodnak a szövegre. Ez nagyon motiváló tud lenni.
– Mivel foglalkozol miután hazaérsz?
– Munka után már igyekszem letenni a szövegkönyvet, de azért át szoktam nézni egyes jelenetet. Mindig van nálam toll, papír, ceruza. Egyébként van egy macskám, vele foglalkozom, vagy horgolok és rajzolok, netán filmet nézek. Sőt, ha időm engedi, megnézem a többiek előadását a színházban a nézők között!
