Hűséget fogadtunk, nem vakságot! Szokták mondani a férfiak, ha rajtakapjuk őket, miközben csinos nőket stírölnek. Hát nézelődjünk mi is. Rovatunkban olyan pécsi férfiakat mutatunk be, akik izgalmas személyiségükkel, munkájukkal és nem mellesleg megnyerő külsejükkel felkeltették az érdeklődésünket. Hiszen Pécs tele van jó pasikkal, csak meg kell őket találni!
A pécsi klubban lett elismert labdarúgó, és nemrég ismét itt kezdett karrierépítésbe. Győri Jánost, egykori válogatott futballistát, a PMFC jelenlegi klubmenedzserét kérdeztük múltról, jelenről jövőről, szerelemről, családról és egy ominózus fotózásról.
– A legtöbb kisfiú szeret labdázni és focizgatni a többiekkel, mégsem lesz belőlük hivatásos labdarúgó. Te hogyan kerültél erre a pályára?
– Édesapám nagy focirajongó volt, megyei szinten maga is futballozott. Szóval, volt családi indíttatás abban, hogy megszerettem a kerek dolgokat (nevet). Állítólag már édesanyám hasában is sokat rugdalóztam, elmondása szerint sokszor kék-zöld volt a hasa miattam. A labdához való viszonyom pedig már óvodában nyilvánvaló volt. A barátommal ketten játszottunk a fél óvoda ellen, és mindig mi nyertünk.
– A Komlói Bányásztól a pécsi NB1-be igazoltál ’96-ban, majd az MTK színeiben játszottál, és onnan bekerültél a válogatott keretbe is. Milyen érzés volt, hogy ott lehettél a legjobbak között?
– Szerintem bárki, aki egy szakmában vagy sportban az országot képviselheti, nagyon boldog és büszke. Én is így voltam ezzel, leírhatatlan érzés volt pályára lépni Románia és Svájc ellen, még akkor is, ha azokat a mérkőzéseket pont elveszítettük. A legjobb érzés talán az volt, amikor készülődtem pályára lépni, s tudtam, a családom nagyon büszke rám. A válogatottság róluk is szólt. Szuper családom van.
– A karriered folyamatosan ívelt felfelé, ám egyszer csak közbeszólt az élet. Mi történt?
– 2001-ben komoly sérülés ért: kifordult a térdem, és porcdarabok váltak le róla. Korábban egy ilyen baleset után abbahagyták a labdarúgást, rajtam viszont úgynevezett mozaikplasztikát végeztek az orvosok, csak először sajnos nem a megfelelő szakember kezei közé kerültem. Összesen kilenc alkalommal műtötték a térdemet, és szerencsére végül megtaláltam dr. Hangody László doktor urat. Ő tette rendbe a lábam.
– Mennyi időbe telt a rehabilitáció?
– Három nehéz évembe került, mire újra az NB1-ben játszhattam, ami már önmagában elég szörnyű volt. Talán túlzásnak hangzik, de depresszió közeli állapotba kerültem, hiszen nekem a futball volt az életem. Ez az egész sérülés ráadásul a lehető legrosszabbkor történt, mert éppen a kezemben volt egy külföldi szerződés. A Holland NAC Bredához igazolhattam volna.
– A nemzetközi karrier ugyan dugába dőlt, de itthon folytattad. Játszottál Sopronban, a Vasasban, majd Pécsen fejezeted be NB1-es pályafutásodat. Most ismét a PMFC-nél vagy, de már nem mint futballista. Hogyan veszel részt a csapat életében?
– Jelenleg a PMFC klub menedzsere vagyok. Elsősorban szervezési feladataim vannak, az igazolásokat intézem, tárgyalok, egyezkedem, megbeszélésekre járok, de a marketingből is kiveszem a részem. Sok időt töltök Budapesten az MLSZ-nél, nemrég például az átigazolási rendszer átalakításával kapcsolatban tartottak egy fejtágítást a szövetségnél. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi feladatköröm egy tanulási folyamat kezdete, magamba szívhatom a vezetés, szervezés és marketing csínját-bínját. Szeretnék a későbbiekben magasabb pozícióba kerülni, mert jó érzés egy futballklub életében részt venni.
– A mostani interjú az Abszolút Nő A hét férfija rovatába készül, de ha jól tudom, máskor is szerepeltél már női magazinban…
– Az már nagyon régen volt. Egy újságíró hölgy ismerősöm szólt, hogy az Ifjúsági Magazinba szeretnének egy sportolókról szóló cikket készíteni. Füzi Ákos (csapattársam az MTK-ból), Szentgyörgyi Rómeó és jómagam lettünk a kiválasztottak. Természetesen megtisztelő volt a felkérés, de mókás is egyben, hisz egy tinilányoknak szóló magazinban szerepeltünk, és a nőket kellett véleményeznünk. Először a képeket készítette el a fotós a Duna-parton, majd a hölgy mindhármunkat meginterjúvolt. A kérdések főleg a csajozási szokásainkra és a nőkről való gondolatainkra irányultak.
– Gondolom, tömegével érkeztek a rajongói levelek… Három éve viszont már házasember vagy. Sokat agyaltál a lánykérésen?
– Még mielőtt megismertem volna a feleségemet, Zsuzskát, eldöntöttem, hogy Balatonvilágoson kérem majd meg a választottam kezét. Ott van egy romantikus hely, ahonnan belátni az egész tavat. Így is lett: a megismerkedésünk után három évvel, valóban itt tettem fel a nagy kérdést. Január volt, a Balaton be volt fagyva, és havas volt a táj. Gyönyörűen nézett ki, de amikor Zsuzska felért a dombtetőre, csak ennyit mondott: „Aztaa, ez olyan, mint egy katasztrófafilmben!” Kicsit vicces volt, mert mire ezt kimondta, én már a gyűrűvel a kezemben térdepeltem mögötte…
– Ha fiad lesz, szeretnéd, hogy focista legyen belőle?
– Nagyon fontosnak tartom az ember életében a sport szerepét, az egészséges élet alapja, ezért számomra fontos, hogy sportos legyen a fiam és a lányom is. Természetesen örülnék, ha a fiam labdarúgó lenne…