A szocializmus, a kommunizmus úgy darálta be az embereket, hogy a szocializmust emelte mindenek fölé. A vidékiek, a pécsiek pedig még inkább ki voltak szolgáltatva. Miközben a munkások elsődlegességét hangoztatták, valójában senkit nem érdekelt a szavuk, csak a gépezet elemei voltak, a szocialista vezetők pedig élvezték a viszonylagos jólétet.
Hatvan évvel ezelőtt ilyentájt veszett el a remény azon ’56-os hősök számára, akik Mecseki Láthatatlanokként a végsőkig kitartottak, ám a brutális túlerő elnyomta őket. Kitartásuk országos szinten is példaértékű volt, de vajon miért éppen vidéken volt ez így? Mi vezetett az ’56-os forradalomig?
Vonyó József pécsi történész, nyugalmazott címzetes egyetemi tanár „A pártállam hatalmi gépezete – és a vidéki társadalom mozgástere” című kutatása az 1949-től 1956-ig terjedő időszakra fókuszált, hiszen az 1949-es alkotmánymódosítással kezdődött meg a féktelen diktatúra kora Magyarországon.
Miután a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) hatalomra kerülve feldarabolta a konkurens pártokat, számos olyan intézkedést hozott, amellyel lassacskán kiépíthette a totális diktatúrát.
Ilyen volt az egyházak hatáskörének nagy mértékű korlátozása – ellehetetlenítése –, a magántulajdon elleni harc az élet minden területén.
Minden diktatúra kiépítésének fontos lépése az, hogy saját intézkedéseit törvényesen legalizálja, így történt ez az MDP hatalomra kerülésekor is. Pillanatok alatt átformálta az alkotmányt a kommunista párt, oly módon, hogy a szocializmust, a szocialista munkást emelte mindenek fölé, lévén ő a mindenkori vezetést szolgálja. A mindenkori vezetés pedig az alkotmány alapjaiban foglaltatik benne. Így aki a legalacsonyabb szinten, a munkás elvtárs ellen fordul, az értelemszerűen alkotmányellenes tevékenységet folytat, s így az állam ellenségének számít.
Az alkotmány, a jogrendszer egy tökéletesen zárt vázat alkotott, ahol a hatalmon lévőkön kívül nem volt senkinek egyéni mozgástere a mindennapi élet politikai színterén. A fővároson kívül, vidéken élőket még jobban gúzsba fogta ez a zárt rendszer.
Az 1945-ös választásokkor a kis falvakban nyoma sem volt még a kommunista vonalnak, ám a következő években az MDP tudatosan törekedett ennek kiépítésére.
Olyannyira megváltozott a helyzet 1949-re, hogy az egyszerű, vidéken és falvakban élők már véleményt sem nyilváníthattak politikai kérdésekben, egyrészt mivel gyakorlatilag már tényezők sem voltak a kommunista vezetők szemében, másrészt át sem láthatták a rendszer tökéletesen kidolgozott működését, ráadásul az utolsó bokrokban is figyelték őket.
Ezt a rendszert Vonyó szerint nyugodtan lehetett ma már a „terror rendszernek” nevezni, de a pártállam gépezete a tökéletes tehetetlenség terrorja alatt tartotta a magyar társadalmat.
Vonyó József erről szóló előadása Az 1956 előzményei és utóélete – vidéki miliőkben címmel a minap Pécsen megrendezett konferencián hangzott el. A Magyar Tudományos Akadémia pécsi székházában zajló rendezvényen egyetemi oktatók, kutatók, doktoranduszok egyaránt arról értekeznek, hogy miképp zajlott a forradalom és szabadságharc vidéken, milyen háttéresemények alakították a helyi történelmet.
