Olvasónk véleménye az idei VB-ről! Nem is akárhogyan.
Véget ért a 20. Labdarúgó világbajnokság, melyet Brazíliában, rendkívül ellentmondásos körülmények között rendeztek.
A brazil igazi focis nemzet, a labda rúgását művészi szintre emelték az elmúlt évszázad során és, ahogy Dél-Amerikában gyakorlatilag bárhol, az 5 világbajnoksággal büszkélkedő országban is vallásnak számít. A válogatottól minden világ-, vagy kontinens versenyen alapvető elvárás a végső diadal. Az erős brazil gazdaság ellenére a társadalmi osztályok között hatalmas szakadékok tátongnak, a szegény, kisemmizett, favellákban nyomorgó néprétegek számára a foci jelenti a túlélés egyik zálogát. Ezért is érthető, hogy az egyszeri, magyar focin szocializálódott gondolkodásunknak talán felfoghatatlan az a miliő, érzelmi túláradottság, ami a világbajnokságot övezte a rendezés elnyerésétől kezdve egészen a mai napig. Brazília hatalmas összegeket áldozott arra, hogy méltó ünnepet rendezhessen a sportok királyának és bár köztudott, hogy a korrupció, az üzleti befolyásolás itt az egyik legmagasabb a világon és a társadalmi elégedetlenség a foci imádata ellenére a felkészülés kezdete óta a hihetetlen mértékű anyagi áldozatok miatt eget rengető volt, összességében sikerrel jártak.
Sok helyütt, sokféleképpen leírták, leírják majd, hogy milyen volt a VB szakmai szempontból, a fantasztikus meccseket hozó csoportkör után az egyenes kiesésben már sokkal inkább a taktikázás, a kiesés elkerülése volt a hangsúlyos, nem a közönséget maradéktalanul kiszolgáló látványos játék, az egy szem Brazília-Németország elődöntőn kívül ebben a szakaszában a versengésnek nem igazán volt közepesnél jobb meccs, vagy hogy Lionel Messi indokolatlanul lett a VB aranylabdása.
Engem itt most sokkal jobban érdekel a rajongói, ezen belül is az alkalmi szurkolói komponense.
Közismert tény, hogy a foci világviszonylatban a legnépszerűbb sport, a fanatikusok az év 365 napjában képesek foglalkozni vele, meccseket nézni, statisztikákat bújni, híreket olvasni, vagy csak lemenni a haverokkal a legközelebbi grundra és rúgni a bőrt. Amiért igazán egyedi a labdarúgás, hogy Világ-vagy Európa-bajnokságok idejére az átlagemberekből is képes választott csapataikért nevetni, sírni, rajongani, vidámnak, vagy dühösnek lenni kész szurkolókat faragni arra az egy hónapra, amíg tart.
Köztudott rólam, hogy rajongásig élek és halok a fociért, számomra egy meccs mindig igazi ünnep, a VB pedig olyan, mint a karácsony, a legszebb ajándékot hozza, amit ez a sportág csak adhat. Ezért is különösen jól eső érzés, hogy bármerre is járjak ilyenkor, az emberek jelentős része „áldozatául esik” ennek a semmivel össze nem hasonlítható láznak. Nincs olyan szegmense a létezésnek, mely ilyenkor képes lehetne kivonni magát bűvköréből. Városszerte mindenfelé kivetítők, éttermekben kihelyezett TV-k sora vonzza a focira (is) éhes embereket.
Kedves barátomnak köszönhető anekdota: „Két eladó hölgy beszélgetett ma a sportboltban:
– Te nézed a VB-t?
– Nem szeretem a focit, nem érdekel. És te?
– Én igen és a spanyoloknak drukkoltam, de mérges vagyok, mert ki fognak esni…. Mondjuk nem is csoda, mert pont a két legjobb játékos, a madridos Ronaldo és a barcás Messi sem került be a csapatba…”
A sportboltból az utunk most visszakanyarodik a brazil utcák és nyomornegyedek végeláthatatlanul kígyózó sorába, ahol hatalmas az elégedetlenség, a felháborodás, elsősorban a végső győzelem elmaradása miatt. Az emberek egy nagy álommal lettek itt szegényebbek, de nincs okuk szégyenkezni. A válogatott ugyan nem lett „aranyos” de méltó és szép ünneppel sikerült Brazíliának erre a hónapra a világ minden táján élőknek arcára mosolyt csalni… a brandenburgi kapunál pedig talán még most is ünnepelnek!
Arató Balázs
Pécs
