Tucatnyi muzeális, csillogó-villogó veterán autó gazdája Vukmann Attila és a barátaival életre hívott Veterán Zsiguli Egyesület. A felpolírozott, tökéletesen működő kocsik gazdáját arról kérdeztük, mi jó van a sokszor lesajnált szovjet autók gyűjtésében, miért éppen a Zsigulinak szenteli drága szabadidejének jelentősé részét, s miért egyediek autói?
– Minden gyűjtő bogaras kicsit, de téged talán már orvosi esetnek is nézhettek, hiszen olyan Ladákat gyűjtesz, amelyekhez hasonlók pár éve még az utakat rótták. Hogy viseled?
– Nem kell messzire menni, hiszen feleségem az, aki legtöbbször a szememre veti, hogy mennyi időt és pénzt fecsérlek a muzeális értékű kocsikra – illetve nem is egészen ezzel a szavakkal szokta illetni őket… Én viszont azzal érvelek, hogy befektetésként is fel lehet fogni szenvedélyemet. Bár nem olcsó mulatság szalonállapotúra hozni egy harminc-negyvenéves autót, idővel bizonyos, hogy megtérül az áruk. Bár egyelőre eszemben sincs eladni őket.
– Hogyan kezdődött és mikor?
– Tizenhét évesen a jogsim megszerzésekor vettük meg családunk első autóját egy akkor 18 éves 1200-es, 1973-as kereklámpás Zsigulit. Aztán követte pár év múlva egy kicsit fiatalabb 1300-as, melyet én abban az időben szinte új autónak éreztem. Ezeket hajtottam, állandóan szereltem, csinosítottam az akkor jellemző kiegészítőkkel. Igazi nosztalgikus élmény kerített hatalmába, amikor bő tíz évvel a Ladás korszakunk után ismét beleültem egy ugyanolyanba. Megbabonázott, kellett nekem egy tökéletes állapotú. Amikor meg megvolt, arra gondoltam, legyen egy 1500-ösöm is, amin tanultam vezetni. És így jöttek szépen sorban: áll már nálam 1300-as, a fiatal koromban valósággal elérhetetlen 1600-as, egy gyönyörű óceánkék kombi, és még veterán vizsgás Niva is. Ráadásul már birtokomban van egy ős-Lada, azaz a Fiat 124-es is, aminek a licenszét megvásárolva építették meg a kerek lámpás Zsigulit a szovjetek, azaz igazi etalonnak számít.
– Már intézményesült is a hobbid. Miért?
– 2010-ben azért hoztunk létre egy országos egyesületet a hasonlóan gondolkodó barátaimmal, hogy összegyűjtsük a „Zsiguli-beteg” embereket, és autóikat. Büszkén mondhatom, hogy nagyon jó kis összetartó közösség alakult ki, rengeteg új barátság kötődött. Nekem például olyan új barátaim lettek, akikkel közösen szerzünk be ritka eredeti autókat, alkatrészeket, és közösen újítjuk fel őket. Honlapot is indítottunk, így a veteranzsiguli.hu-n a tagok autóiról rengeteg fénykép, és adat található. Emellett rengeteg kép, prospektus, kisfilm található abból a korszakból, amikor ezek az autók jellemezték az utcaképet. Ezzel egy kis retro-életérzést próbálunk a látogatóinkban kelteni. Több sikeres kiállításon, bemutatón, újságcikken vagyunk túl. Legutóbbi kisfilmünket, mely az 1500-ös Lada 40 éves érfordulójára készítettünk, maga a Lada-gyár is feltette honlapjára!
– Aki személyesen látná őket, hova mehet?
– Legközelebb Csepelen egy üzemcsarnokban lesz kiállításunk Retropartyzánok címmel. Ezen nemcsak Zsigulik, de a 60-as, 80-as 90-es években Magyarországon fellelhető legtöbb márka és típus képviselteti magát. Emellett a szeptemberi pécsi nemzetközi veteránautó-találkozón szoktunk felbukkanni, de már előfordult, hogy a belvárosi üzletközpontban is megjelentünk retro kiállítással több pécsi veterán egyesülettel összefogva. Gondolkodunk egy állandó kiállítás létrehozásában is. Azt tapasztaljuk, hogy a retro igen népszerű manapság, egy ilyen kiállítással (autókkal és tárgyakkal) sok látogatót lehetne odavonzani. Ezért akár egy vagy több forgalmas belvárosi helyszín közelében lévő üres üzlethelyiség is számításba jöhetne…
– Nem sajnálják le a Ladáitokat? Hiszen egy letűnt korszak kocsijairól van szó?
– A találkozókon legalább annyian, ha nem többen megnézik az autókat, mint a nagy nyugati gyárak 50-100 éves autóit. A Ladákhoz mindenkinek emlékei, élményei fűződnek, míg egy 80 éves autóhoz alig valakinek. Gyermekkorukat, fiatalságukat töltötték a magyarok ezekben az autókban, így ha szemük elé kerül egy tip-top jármű, nem győznek betelni a látvánnyal, és ami még fontosabb az illatukkal. A Zsigulik pedig jócskán elérték azt a kort, hogy már a veterán kategóriába tartozzanak, hiszen a legelső hazai példányok már 42 évesek!
– Miért különlegesek az autóid?
– Számomra mindegyik autóm különleges. Valószínű az emberek 90 százalékának az 1971-es 1200-esem teljesen megegyezik az 1973-as 1200-esemmel, de én tudom, hogy nagyon sok apró részletben eltérnek: lámpa körüli félhold, nagybabás lökhárító, ritka lyukú tetőkárpit, króm fűtésszabályozó kar. Egyébként teljes alapossággal végezzük a felújítást: lekadmiumozzuk a csavarokat, lefestjük az legkisebb futómű alkatrészt is, színre fújjuk az aljukat, igazából úgy támasztjuk fel az autókat, hogy ugyanúgy nézzenek ki, mint amikor kijöttek a gyárból. De tényleg mindegyik különleges! Az 1600-os azért mert nagyon ritka kék kárpitozású, van egy Litvániából behozott 1600-asunk, az meg azért mert 0000315-ös az alvázszáma, azaz ez a 315-dik 1600-os ami lejött a szalagról. Vélhetőleg az első napon! Veterán minősített Niva sincs szerintem több egész Európában, és hát a Fiatom is pár hónappal a gyártás indítása után készült, és még sorolhatnám…
– Álmok?
– Amint az előbb is említettem nagyon szívesen létrehoznék – reményeim szerint Pécsen – a Zsiguliknak, és más, ezt a korszakot jellemző járműveknek, tárgyaknak egy múzeumot. Biztos vagyok benne, hogy évente akár tízezrek is felkeresnék a helyet szerte Európából. És az autóknak is jobb „életük” lenne, hiszen most az év legnagyobb részét egy ponyva alatt kénytelenek eltölteni.
