Ahogy az egyetem is régóta hirdeti: mindenki pécsi akar lenni. Mi mélységesen egyetértünk ezzel a szlogennel. Hogy miért olyan jó itt élni, mi okból lehetnek büszkék városukra a helyi lakosok, mely momentumok, emberek, vagy éppen helyszínek adják azt a bizonyos „pécsiség”-érzést, arra „Pécsinek lenni jó!” című cikksorozatunkban keressük a választ. Az ötödik részben egy házaspár: az itt született Zengő Ágnes és olasz férje, Alessandro Reali mondják el véleményüket.
Az országos sajtót is bejárta a pár romantikus, idilli, bár akadályokkal is teli története: a Pécsett született és gyermekkorát a Tettyén töltő Zengő Ágnes – akit egyébként a Bóbita Bábszínházból is ismerhetünk, hiszen több mint 10 évig ott dolgozott bábszínészként – egy jó barátnőjével utazott 2000-ben az Isztriára. Véletlenül Alessandro Reali is ott nyaralt és egy napon az út mellett stoppoló két nőt felvette. A többi már történelem, Ági és Sandro ott, akkor egymásba szerettek, és azóta is együtt vannak, annak ellenére, hogy kezdetben nyelvi korlátokat és a távkapcsolat minden problémáját le kellett küzdeniük. Lapunknak erről is meséltek.
– Nagyon szeretem Pécset. Ha csak pár napra utaztam is el, hazatérve mindig bejöttem a belvárosba és sétáltam az akkori Kossuth Lajos, mostani nevén Király utcán, felmentem a Tettyére magamba szívni az ottani levegőt. A megismerkedésünk után levelezni kezdtünk Sandróval, majd meghívtam magamhoz karácsonyra.
Azóta is emlegeti, hogy Pécsett esett a hó és ez a mediterrán, de fehér táj azonnal megragadta a szívét.
Elmentünk a Havihegyre is, ami szintén lenyűgözte, de nem csak a várost, a környezetet is megmutattam neki: Villányt és Harkányt, kirándultunk a környéken. Két évet utazgattunk oda-vissza, majd kiköltöztem hozzá Olaszországba, ahol összeházasodtunk és megszületett első gyermekünk. Később kerültünk a pápa nyári rezidenciájára, Castel Gandolfóba, ahol 24 évig kertészként dolgozott, majd több évig vezette az udvart. A lányunk már ott született. Én az a „szerencsétlen” magyar voltam, aki az országból nem sokat látott, hisz a férjem a munkájával volt elfoglalva, én pedig a gyerekneveléssel, de persze nem bánom.
Amint volt egy kis téli vagy nyári szünet, azonnal jöttünk Pécsre. A család egyszerűen jobban szeretett itt lenni.
Mivel úgy ítéltük meg, hogy a tehetséggondozás jobb, mint az olaszoknál, én és a gyerekek hazaköltöztünk. Ez nem volt könnyű időszak, öt évig külön éltünk az apjuktól, szünidőkben találkoztunk csak. Két éve, gyakorlatilag a koronavírus kitörésével egyidőben aztán végre ő is csatlakozott hozzánk. A korlátozások pedig meghatározták a további sorsunkat, nyilván itt is kertekkel kezdett el foglalkozni, hiszen erre volt lehetőség – mesélt életük alakulásáról a feleség.
A páros férfi tagja még csak kicsit beszél magyarul és angolul, de felesége segítségével az ő véleményét is megtudtuk. A nő a következőket tolmácsolta kérdésünkre, miért is szeret Pécsett élni a volt vatikáni kertész:
– Nagyon tetszik nekem a város, mindegy, hogy a Tettyéről nézek lefelé, vagy Kertvárosból tekintek a másik irányba. Szakmai szemmel nézve jó, hogy rendezettek a parkok, szép és gondozott zöldterületeket alakítottak ki. Mikor régebben rövid időre jöttem Pécsre, már napokkal az utazás előtt rossz érzés fogott el amiatt, hogy majd vissza kellett mennem, a családomat hátrahagyom. Emellett az élet itt sokkal nyugodtabb, kiszámíthatóbb. Rómában például kaotikus minden, nehéz az a hétköznapi pörgés. Ami hiányzik Olaszországból, az a tenger. Megszoktam, hogy ott a Nap a nagy kékségbe bukik alá. Viszont a Hold gyönyörű itt, engem pedig nagyon érdekel az asztronómia. A magyarok mentalitását már kezdem megismerni, sőt, sokban hasonlít az olaszokéra.
Talán nem is tudják magukról, de nagyon jó humorérzékük van az ittenieknek, mondhatni komikusoknak születtek
– árulta el lapunknak Alessandro Reali.
Jövőbeli terveikről is beszéltek. Mint elhangzott, egyelőre keresik az útjukat, hiszen több projekt közül kellene választaniuk: az olasz konyhát szerető magyarok számára szívesen szerveznének főzőtanfolyamokat, de nem szeretnék elhagyni a kertészkedést sem, főként vegyszermentes biogazdálkodással foglalkoznának.
[su_box title=”Mi nekik Pécs?” style=”glass” box_color=”#53c834″ radius=”2″]A házaspár válasza: „Teljesen nem szakadtunk el Olaszországtól, hiszen Pécsett, vagyis Sopianae városában is sok a római kori emlék. Emellett imádjuk a gyönyörű Mecseket, Orfűt, a természet közelségét, de az épített környezet is csodálatos. Innen nem hiányzik semmi, minden megtalálható, amit az ember csak kíván.”[/su_box]
A sorozat korábbi részeit itt olvashatjuk:
Köles Ferenc: „Pécs nekem a biztonság, a sokszínűség és a folytonosság városa”
Biacsics Renáta: „Pécsett mindenki laza és barátságos, itt a második tinikoromat éltem meg”
Karin Iwata: „szeretek itt élni, talán már én is pécsinek nevezhetem magam”
