1995 júliusában több ezer muzulmán férfit, nőt, gyermeket mészároltak le szerb szabadcsapatok Srebrenicában. A szétlőtt városban ma csak alig tízezren élnek, a korábbi 45 ezer helyett. A gyalázatot az egész világ tétlenül nézte. A pécsi egyetemi oktató, dr. Gyurok János első magyarként ragadott tollat, hogy beszámoljon a borzalmakról. Könyve a Croatica kiadónál szponzorok támogatásával jelent meg áprilisban.
– Milyen kötődése van Boszniához, a délszláv államokhoz?
– Jómagam is sokác vagyok, Boszniából származnak az őseim. A 90-es években lezajlott háború során magam is befogadtam a menekülteket a házamban, de ezzel nem voltam egyedül, hiszen nagyon sok pécsi segített – ahogyan tudott – akkor bajba jutott embereknek. A városlakók nagyon sokat tettek értük, Pécs éppen ezért kaphatta meg a Béke városa díjat. Korábban jelent már meg itthon és külföldön Titóról írt könyvem is, és hosszú ideje tanítok a tuzlai egyetemen.
– Miért tartotta fontosnak, hogy erről írjon?
– Ha nem lenne kötődésem így vagy úgy a térséghez, akkor is úgy gondolom, hogy a boszniai háború, a srebrenicai mészárlás a huszadik század egyik leggyalázatosabb története: ezreket öltek meg néhány nap alatt, etnikai hovatartozásuk miatt. Néhány száz kilométerre történt tőlünk mindez, mi talán éppen nyaraltunk a Balaton mellett, miközben halomra ölnek embereket. Szinte semmit nem tudtunk mi magyarok erről, s a könyvvel az volt a célom, hogy legbelül megszólaljon valami az olvasóban. Arra kerestem a választ, kik a felelősek, levonható-e valamilyen következtetés, s valóban azzal magyarázható-e mindez – ahogy a média sugallta -, hogy egymásnak estek a szerbek, a horvátok, a bosnyákok. És hogy amúgy is Tito rendszere után ez várható volt. Szerintem nem erről van szó.
– Hanem miről?
– Szerintem nem volt elkerülhető konfliktus a szerbek és a horvátok, a szerbek és a bosnyákok, illetve a horvátok és a bosnyákok között Tito halála után. És az sem, hogy a nagy Jugoszlávia szétesik majd. De a srebrenicai mészárlás elkerülhető lett volna, ha nemzetközi erők, az ENSZ, Európa és az Egyesült Államok megértették volna, mi történik a Balkánon. Nem szabadott volna előítéletekre támaszkodni, s nem szabadott volna félni a boszniai muzulmánoktól, mert ők nem az a közösség, mint amilyen a közel-keleti arab világ.
– Nem tekintették európaiaknak a bosnyákokat?
– Az egész Balkánt nem tekintették annak. Ezért a genocídiumért nem egy nép, nem a szerb nemzet a felelős – holott a szerb szabadcsapatok gyilkoltak -, ahogyan őket, úgy a horvátokat, bosnyákokat is behülyítették ideológiákkal. Egyszerűen egymásnak estek. Gyalázat, ami Srebrenicában és az ostromlott Vukováron történt, ahol szintén hasonló gyilkosságok zajlottak.
-Megvédhették volna őket?
– Abszurd dolgokon múlott minden. Az általam feldolgozott dokumentumok között van olyan is, ami arról szól, hogy miközben a NATO-repülőgépek látják, hogy szép lassan körbeveszik a várost, nem avatkoznak be figyelmeztetően, mert tartanak attól, hogy elfogy az üzemanyaguk, ezért inkább egyszerűen elrepültek. De sikerült olyan levélre bukkannom, amit a Bill Clinton írt egy Amerikában élő elismert szobrásznak. A művész azt kérte: az USA lépjen, de Clinton inkább magyarázkodott. Az ENSZ-nek és NATO-nak lett volna feladata, hogy megvédje a srebrenicaiakat, ezt nem tették meg. A holland ENSZ csapatok és a szerb szabadcsapatok vezetői azonban inkább kedélyesen beszélgettek, legalábbis ez látszik a korabeli fényképeken.
– Több interjút is közöl a könyvben.
-Több mint száz interjút készítettem, főleg nőkkel, akik elveszítették a családjukat. Ezekből néhányat közlök a könyvben. Elképzelhetetlen borzalmakról számoltak be. Nagyon nehéz erről beszélni anélkül, hogy az embernek ne szakadjon ki a szíve a helyéről. Lefejezték, karóba húzták az embereket, élve temették el őket, felvágták a hasukat és besózták a nyitva lévő belsőt, állapotos édesanyák hasából vágták ki a babájukat, kannibalizmusra kényszerítették a foglyokat. A tömegsírokról ma sem tudják, merre vannak, de volt, hogy az áldozatokat belökték a folyóba, s állatokkal etették meg a tetemeket. Ez itt történt, Európában.
