Ki gondolta volna, hogy Pécsnek meghatározó szerepe volt az 1848-as őszi eseményekben? Annak ellenére, hogy a megyét elkerülte a forradalom és a szabadságharc vihara, a város egy kis banálisnak tűnő esettel tulajdonképpen átformálta a magyar történelem menetét.
Hogyan tudott Pécs beleszólni a Pákozdi csata kimenetelébe? Ha jelentős túlerőben lévő seregével Jellasics a Velencei tó mellett megsemmisíti a magyar haderőket, nyitott az út Buda felé. Akkor pedig biztos, hogy sok minden másképp alakult volna.
Dr. Majdán János, a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének docense szakavatott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc krónikájában.
– Jellasics bán, a horvátok nemzeti hőse 1848 szeptember 11-én Gyékényesnél kelt át a Dráván főseregével, és Buda ellen indult. Jellasics a Balaton déli partja mentén vonult észak felé. Seregének jobb szárnyát Karl Roth osztrák vezérőrnagy vezette, aki tíz napra rá Drávasztáránál kelt át a Dráván és indult Pécs irányába – mondja a történész.
A városba érve csapatait letáboroztatta Roth a mai Kórház tér és a sörgyár közötti területen, erről árulkodik többek között a Tábor utca neve is. Az akkori pécsi polgármester, Aidinger Pál zseniális ötlete volt, hogy itassák meg a szomjas horvát katonákat. Az 1848-as év korai szüretet hozott, így az éppen forrásban lévő, még nem százszázalékosan borrá érett nedűt felajánlották a déli „vendégek” számára, akik szívesen fogadták a magyarok kedvességét.
A pécsiek leleményessége végül váratlan eredményt hozott: a horvát csapatok három napra kiütötték magukat a bortól, így a szó szoros értelmében lekésték a Pákozdi ütközetet. Körülbelül Simontornya felé járhattak éppen, mikor a csata zajlott.
Majdán János szerint a közhiedelmekkel ellentétben nem lehet Pákozdon klasszikus ütközetről beszélni, hiszen a felek között egy állóháború, tűzpárbaj zajlott le, közelharcra alig került sor. Ahogy telt az idő, Jellasics hátrébb húzta seregeit, majd három napos fegyverszünetet kért, aztán rögtön menekülőre fogta. Móga csapatai a csatatéren maradtak, a korabeli katonai szabályok szerint ez jelentette tehát a magyar csapatok „győzelmét”.
A Pécs felől érkező Roth csapatai háromnapos késésben voltak, és már Ozoránál magyar csapatokkal találkoztak. Itt a Csapó Gábor vezette Tolnai Népfelkelők kicsiny magyar hadteste a megtévesztés taktikáját alkalmazva sikeresen bevárta Perczel és Görgey csapatait északról, és közösen fegyverletételre kényszerítették a horvátok mintegy 9000 katonáját.
A történelemkönyvek szerint Jellasics sietett a fősereggel, nem történt meg a két szárny találkozása, ennek ellenére a horvát bán vállalta az ütközetet.
Az igazság azonban az, hogy nem Jellasics sietett, hanem Karl Roth tízezres serege késett három napot, és ez az őszi hadjárat bukásába került. És ezt bizony Pécsnek, a pécsi bornak köszönheti a történelem!
