Komoly népszerűségnek örvend a pécsi egyetemen a birkózóból lett boncmester, Gyenei Tivadar. A patológus nehezen szokott hozzá a holttestek látványához, ráadásul munkája során többször is életveszélyes állapotba került. Lapunknak elmesélte, miért kellett abbahagynia a versenyszerű sportot egy prágai sörözés után, illetve mi az, ami még mindig megviseli a boncteremben.
– Érdekes foglalkozást választottál…
– Eredetileg sportoló szerettem volna lenni. Birkózásban komoly versenyeket nyertem, így nem maradt el a válogatott meghívó sem. Le akartak igazolni pesti csapatok is, de én nem szerettem volna elmenni Pécsről. Így is nemzetközileg elismert sportoló voltam, amiért keményen megküzdöttem.
– Miként ért véget a karriered?
– 1980-ban egy nemzetközi versenyen voltunk a válogatottal Prágában, ahol páran elmentünk egy központi sörözőbe. Ott ittam életemben először fekete sört, amitől eléggé „bekaptam”. Hazafelé elestem a metróaluljáróban és a nemzeti színű melegítőm beakadt a mozgólépcsőbe, amit ezért le kellett állítani. Több száz embernek kellett várnia rám.
– Mi lett az eset következménye?
– Egy évre eltiltott a szövetség. Jobb híján elkezdtem a súlyemelőkkel edzeni. Megtetszett az a sport is, úgyhogy ott ragadtam és sikerült is érmeket szereznem erőemelésben. A sportállásom megszűnése után bányászként dolgoztam egy évet, de fizikailag teljesen leépültem, úgyhogy váltani akartam. Akkoriban az egyik orvosi karon tanító professzor titkárnőjének udvaroltam, aki felajánlott nekem egy állást a patológiai intézetnél. Megszerettem ezt a munkahelyet, 1986-ban pedig letettem a boncmesteri vizsgát.
– Könnyen hozzászokott a gyomrod ehhez a munkához?
– Az első félév volt a legdurvább. Állandó rémálmaim voltak, és még a tejet is hullaszagúnak éreztem. Szép lassan azonban hozzászoktam a helyzethez. Most már csak azt viselem nehezen, amikor egy-egy hozzátartozó bejön és elmeséli az elhunytak élettörténetét. Ehhez nem lehet hozzászokni. De volt már példa arra is, hogy fertőzést kaptam el.
– Lett valamilyen komoly következménye?
– Majdnem amputálni kellett a csuklómat, mert az egyik ujjam elkezdett feketedni. Végül meg tudták menteni az egész kezemet, de nem sokon múlott. Egyszer viszont véletlenül a vizes flaska helyett a formalinosba kortyoltam bele. Nem ittam sokat, de néhány percig így sem kaptam levegőt. Nem tudtam kiabálni, bár amúgy sem hallotta volna senki, mert már mindenki hazament. Nagyon megijedtem, hiszen tudtam, hogy komoly életveszélyben vagyok. A formalin ugyanis teljesen szétroncsolja az élő szöveteket. Végül a folyadék szétmarta a gyomrom és a nyelőcsövem, de legalább túléltem.
– Szerencsés ember vagy!
– Mondhatjuk. Főként, hogy túl vagyok egy szívinfarktuson is, ami miatt sajnos a sportot abba kellett hagynom. Ennek ellenére élvezem a munkám, előfordult már az is, hogy én tartottam az órát, amikor egy tanár hiányzott. Jól kijövök a hallgatókkal is, úgy érzem, hogy sokan szeretnek. Egy afrikai származású diák egyszer azt mondta: Tivadar egy fogalom!
– Hogyan reagálnak az idegenek, amikor megtudják, hogy boncmester vagy?
– Néhányan kicsit visszahőkölnek, de a társaságokban többnyire én vagyok a középpont, ugyanis mindenki engem kérdezget. Nagyon érdekli az embereket a szakmám, állandóan valamilyen érdekes történetet szeretnének hallani. Szoktak kérdezni arról is, hogy mennyiben hasonlít a munkánk a tévében látottakhoz. Lényegében minden ugyanúgy zajlik, csak azok a gépek sokkal modernebbek a mieinknél.
– Nem mentél fel Pestre birkózni. Mi tart itt a városban?
– Nagyon szeretem Pécset. Imádok itt élni, hiszen nagyon sok barátom van a városban és megbecsülnek. Régebben rengeteget csavarogtam a pécsi utcákon, most már azonban nem nagyon járok el otthonról. A hobbim a kertészkedés, de igyekszem sok időt tölteni a családommal is. Az pedig külön öröm számomra, hogy a lányom is hasonló irányba indult, mint én: az idei az első éve orvostanhallgatóként.
