A koronavírus idején különösen felértékelődött a kutatók, virológusok munkája, a fél ország szeme rájuk szegeződik. A pécsi virológusok csapata számos egyedülálló eredményt ért el a vírus vizsgálata folyamán, szinte megállás nélkül zajlik a munka a Szentágothai János Kutatóközpontban. Kemenesi Gábor az egyik legismertebb virológus, aki fáradhatatlanul igyekszik közérthetően tájékoztatni, és tanácsokkal ellátni az országot. Nemrég, a Város Napján átvehette a Pro Communitate Díjat kutatótársával, Jakab Ferenccel megosztva. A Covid kapcsán, de nem csak a Covidról beszélgettünk vele.
– Honnan jött az érdeklődés a kutatói pálya iránt és miért pont a virológia?
– Mindig is orvosnak készültem. Amikor gimnazista koromban egy influenzajárvány közepén voltunk, egyik barátom édesapja egy ilyen, a pécsihez hasonló labor biztonsági vezetője volt. Nagyon megtetszett, így döntöttem el, hogy vírusokkal szeretnék foglalkozni. Olyan felbukkanó járványokkal, fertőző betegségekkel, amik hirtelen jelennek meg, és komoly küzdelmet kell folytatni ellenük. Végül az orvosi helyett a biológia szakot választottam, hiszen az kicsit jobban illett az érdeklődési körömhöz.
Amikor Pécsre kerültem, még csak kezdődött a Szentágothai központ építése, csak egy nagy füves terület volt a mai komplexum helyén. Miközben a tanulmányaimat végeztem, elkészült a régió legmodernebb virológiai laboratóriuma, ahol megtaláltam a helyemet, tudok dolgozni. Mindehhez számos képzést elvégeztem külföldön is, több expedíción részt vettem a világ különböző pontjain. Összességében elmondhatom, hogy azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna, egy izgalmas, rendkívül színes kutatási területen.
– Budapesti vagy, hogyan kerültél mégis Pécsre?
– Az érettségit követően csak vidéki egyetemeket jelöltem meg, így kerültem Pécsre. Direkt kerestem az érdeklődési körömnek megfelelő témákat, megismertem Jakab Ferencet. Elkezdtem a vírusokkal foglalkozni, mára gyakorlatilag „belenőttem” ebbe a csapatba.
– Kik segítették leginkább a tanulmányaidat – akár itthon, akár határon túl?
– Egyértelműen Jakab Ferenc volt az, aki inspirált. Eleinte kicsit más volt a kutatási témája, de amikor én érkeztem, akkor indultak új irányú kutatások a laborban. Tőle a kiváló tudományos munkán kívül azt is láthatjuk, hogyan kell jól menedzselni egy ilyen csapatot.
Másfelől, a virológia egy olyan interdiszciplináris tudomány, ami sok más tudományterületen dolgozó kutatóval ismertetett meg – sokan hatással voltak rám közülük. Hiszen ahhoz, hogy egy bizonyos vírust megismerjünk, értenünk kell kicsit az ökológiához, a zoológiához, néha a matematikához. Külön érdekes az is, ahogy a különböző tudományterületek összeérnek.
– A kutatási eredmények bárhol megállják a helyüket a nagyvilágban. Miért maradtál mégis Pécsen?
– Közép-Kelet-Európában a miénk az egyetlen ilyen páratlan felszereltségű labor. Németországban vannak még hasonlók, ott jártam is, illetve Amerikában. Oda tudnék menni, valószínűleg fogadnának is, de szerintem ha valamit itt is meg tudok csinálni ugyanazzal a felkészültséggel, akkor miért vigyem ki azokat az eredményeket? Pécsen olyan kutatásokat is végzünk, olyan vírusokkal is dolgozunk, amelyek a világon egyedülállóak. Olyan szinten vagyunk már, hogy az amerikaiak segítségével itt zajlanak a kísérletek, nem a tengerentúlon.
Minden tudományágban elvárás az, hogy külföldön is szerezzünk tapasztalatokat, látogassunk hasonló intézményeket. Bárhová is mennék, én mindenképpen visszatérnék Pécsre, botorság itt hagyni ezt a példátlan felszereltségű labort. Egyébként is Jakab Ferenccel kiemelt célunk, hogy hosszú távon egy tudományos iskolát szeretnénk teremteni a Szentágothai Kutatóközpontban, nem csak szépen, csendesen kutatgatni.
– Mi jelenti a motivációt egy virológus számára?
– Engem mindig a megismerés, a megoldás keresése hajtott, ha pedig annyira kézzelfoghatóvá válik a munkánk, mint napjainkban, akkor ennél nagyobb motiváció nem is szükséges.
Számos vírusmintát hoztunk haza Közép-Amerika, Délkelet-Ázsia, Afrika területéről, velük nagyon speciális vizsgálatokat végzünk, ezek pedig mind azt szolgálják, hogy megismerjük azokat a vírusokat, amik ugyanarra várnak, amit most a koronavírus csinál a világban. Nagyon színes munkakör a miénk.
– Mi a kulcsa a rengeteg egyedülálló kutatási sikernek?
– A siker kulcsa egyértelműen a szuper csapat. Itt nem csak arra kell gondolni, hogy jó a kapcsolatunk a más-más tudományterületeken dolgozó kutatókkal, hanem közöttünk, virológusok között is vannak különféle kompetenciákkal rendelkező munkatársak, akik remekül kiegészítik egymást. A csapat gerincét is hölgyek alkotják! Nyilván van egy irányítási háttér is, de mindegyikünk önállóan is szükséges az eredményes munkához. Ezen a ponton meg is dicsérném és köszönetet is mondanék a kutatótársaimnak.
– Gondoltad volna, hogy a munkátok ennyire a közéleti érdeklődés homlokterébe kerül majd?
– Sejtettem, de azt nem gondoltam, hogy ilyen mértéket ölt majd. Most egyfajta tájékoztatási felelősség hárult ránk, amit persze szívesen csinálunk. Magának a tudománynak is szüksége volt egy ilyen, jelenleg is zajló krízisre, ami egy figyelmeztetés, hogy akkor is folytatni kell az intenzív kutatásokat, ha majd rendeződnek a dolgok.
[su_box title=”Névjegy” style=”glass” box_color=”#c8dfcc” radius=”2″]Kemenesi Gábor 1987-ben született Budapesten. Általános- és középiskolai tanulmányait is a fővárosban végezte, utóbbit biológia szakon. Érettségit követően a Pécsi Tudományegyetemen szerzett Bsc, Msc fokozatot, és itt is doktorált le. Számos külföldi képzésen vett részt, különféle expedíciókon, laborlátogatáson a világ minden táján. Szabadidejében szeret vastárgyakat kovácsolni, dísz- és használati tárgyakat egyaránt. Jelenleg sajnos esély sincs hobbiját űzni, de amint véget ér ez az intenzív kutatási időszak, talán újra kezébe veheti a kalapácsot.[/su_box]
