Tanóráin mindig elegáns, naponta négy órát ír és olvas, a pécsiséget pedig úgy éli meg, ahogy senki más: Nagy Imrére, Pécs idén megválasztott díszpolgárára a PTE bölcsészeinek több generációja emlékezik meleg szívvel. Ő pedig fáradhatatlanul kutat a város irodalmának történetében hosszú évek óta.
– Mikor indult, hogyan alakult ki az irodalom iránti rajongása?
– Az első inspirációt harmadikos gimnazista koromban kaptam, mikor a kezembe vettem Szerb Antal irodalomtörténeti köteteit. Teljesen másképpen szólt hozzám, mint ahogy iskolában tanultuk. Innen vezetett az út az egyetemre, majd a tanári pályára.
– Kutatóként miért a felvilágosodást és a romantikát választotta?
– Egyetemen mind a szakdolgozatom, mind a disszertációm témája a romantikus dráma volt, témavezetőm, Nagy Miklós egyetértett a választásommal, ezzel a korszakkal jegyeztem el magam. De nagyon lényeges irodalomtörténészi filozófiám, hogy egy tudós nem zárkózhat be a saját korszakába, szélesebb horizonton kell gondolkodnia, és ami a legfontosabb: ismernie kell a kortárs irodalmat és elméletet. Ez a jelen, ez határozza meg a pozíciónkat, ahonnan megismerhetjük a múltat.
– Hogyan került a képbe Pécs irodalomtörténete?
– A 2007-ben megjelent Csokonai-monográfiám jelentette a fordulópontot. Ezután úgy éreztem, változtatni kell az érdeklődésemen, Katona Józsefre irányuló kutatásaim mellett vár rám még egy feladat. Arra gondoltam, nem véletlen, hogy Pécsre születtem, a pécsi múlttal is foglalkoznom kell. Romváry Ferenc felkérésére a Pécsi Szemle számára 24 folytatásosban megírtam Pécs irodalomtörténetét 1923-ig (az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre érkezéséig) bezárólag. Ebből lett az Öttorony című könyvem. Most a háromkötetesre tervezett 20. századi folytatáson dolgozom, az első az említett egyetem történetét, tanárainak, diákjainak irodalmi tevékenységét dolgozná fel, a második egy Várkonyi Nándor-monográfia – ezt már elkészítettem, tavaly meg is jelent –, a harmadik kötet középpontjában pedig Csorba Győző állna.
– Egész életét Pécsen töltötte. Sosem gondolt rá, hogy máshol is tanítson?
– Tanítottam a veszprémi egyetemen is és Budapesten a Károli Gáspár egyetemen. De Pécs a szülővárosom. Itt születtem, itt voltam diák, itt élek és itt is fognak eltemetni. Én mindenhol máshol idegennek érzem magamat. Ha valaki pécsi polgár, már ez is büszkeséggel kell, hogy eltöltse. A díszpolgári cím pedig, amivel kitüntettek, felelősséget is ró rám és inspirációt jelent. Arra serkent, hogy tovább szolgáljam a várost, a tanítványaimat, kiadott könyveim olvasóit – egyszóval folytassam a munkámat irodalomtörténészként.Kivételes városban élek: ez az egyetlen olyan vidéki város Magyarországon, amelynek ezeréves folyamatos irodalmi műveltsége van. Ezt három nagy intézményhez lehet kötni: az 1009-ben alapított püspökséghez, az 1367-ben alapított egyetemhez, illetve ennek utódaihoz, és az 1774-ben a nyilvánosság számára megnyitott Klimo-könyvtárhoz. A modern korban ezekhez hozzájárult a színjátszás, a színház is, és a jelentős folyóiratok pécsi szerzőkkel, ám mégis bekapcsolódva az ország irodalmi életébe.
Pécset a szellemi értékek iránti érzékenység, azok megtartása, illetve a munka, a szorgalom tette naggyá. Képzeljünk el egy észak-déli függőleges vonalat, tengelyt, amelynek északi pontján Szepessy Ignác szobra áll a Dóm előtt, amint épp lelép a szószékről kezében a Szentírással, déli pontján pedig Zsolnay Vilmos szobrát találjuk. Nos, ebben a két szoborban testesül meg Pécs. Előbbi a szellem és tudomány, utóbbi a szorgos munka, a művészettel társult ipar szimbóluma. A kettő együtt alkotja Pécs szellemiségét.
– Egy tanár számára mi jelenti a motivációt?
– Számomra mindig az a párbeszéd jelentette a legtöbbet, amit a diákokkal, hallgatókkal folytatok. Nem csak én tanítom őket, tőlük is sokat tanulok – ahogyan kérdeznek, ahogy kifejezésre juttatják érdeklődésüket, kíváncsiak. A hosszú évtizedek alatt rengeteg tanítványom volt, ők a városban s szerte az országban megismernek, egyfajta „hálózat” alakult ki közöttünk. A legrégebbi tanítványaim iránt pedig adósságot is érzek: amikor őket tanítottam, még nem tudtam annyi mindent elmondani nekik, mint amennyit a mostani hallgatóimnak talán tudok. Remélem, olvassák a dolgaimat.
– És mit tanácsolna egy most pályakezdő tanárnak?
– Az egyik legfontosabb, hogy ismerje a kortárs szerzőket. Azzal is tisztában kell lennie, hogy ő közvetítő, a saját személyiségén átszűrve kell elmondania a dolgokat. Végül ne feledje: nincsen tehetségtelen diák, csak olyan, akinek még nem ébresztették fel az érdeklődését.
– Hogyan vélekedik a könnyű irodalomról?
– Én konzervatív ember vagyok – ragaszkodom a klasszikusokhoz, és azokhoz a kortársakhoz, akik igényesen írják a műveiket. Természetesen nem kárhoztatok senkit, akik szórakoztató irodalmat olvasnak. Tanárokat hallottam panaszkodni, hogy nem tudják megszerettetni a műveket a diákokkal. Szerintem először nem megszerettetni, hanem megtanítani kell őket, később meg fogják szeretni a könyveket.
– Mindig nagyon elegáns, a csokornyakkendőről biztos mindenki emlékezik Önre. Ez is a konzervatív látásmód része?
– Azt hiszem, ebben a nevelés, egy belső igény dominál. Nem nagyképűségből vagy hiúságból teszem, csak megpróbálok egy olyan polgári értékrendet mutatni a viselkedésemmel, ami napjainkban nincs a megfelelő szinten képviselve. Kritikusan szemlélem a romló ízlést, az igénytelen öltözködést, főként pedig a pongyola, durva beszédet.
– Szabadidejében mivel szeret foglalatoskodni?
– Én nem tudom elválasztani a szakmát és a pihenést! Elég sokat dolgozom még most is, egyelőre még (azt hiszem) nem lankad a teljesítőképességem. De hiszen tulajdonképpen nem is dolgozom, mert élvezem azt, amit csinálok. Nem válik külön a munka és a szabadidő. Naponta négy órát írok, négy órát olvasok délután. Ezen kívül itt van még a kert. Szerintem nem kipihenni kell a munkát, hanem egy másik munkával folytatni.
– Nagy család veszi körül?
– Két lányom van, Orsolya Németországban tanárnő, Réka Zalaegerszegen pszichológus. Három unokám közül a legnagyobb, Alex a müncheni egyetem filozófia tanszékén doktorandusz, a középső, Benedek most lesz elsőéves pszichológus a pécsi egyetemen, a legkisebb, Marcell pedig harmadikos gimnazista.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#a86c50″ radius=”2″]Dr. Nagy Imre 1940-ben született Pécsett. 1966-ban szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Ezt követően középiskolában kezdett tanítani, 1980 óta oktat a Pécsi Tudományegyetemen. 1998 óta egyetemi tanár, 2006 óta az MTA doktora, 2010 óta professor emeritus. 2016-ban Tüke-díjjal jutalmazták, 2018. szeptember 1-én pedig Pécs díszpolgára lett. [/su_box]
